Havas mese

https://gabicsabi.hu
Havasi-Gombócz Annamária, röviden H.G. Annamari – csúfnevén Hógolyó – a hideg üvegablaknak szorított orral bámulta a havazást. Ez sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a környezetlecke írása, bár éppen a téli időjárásról tanultak mostanában. „Lehet, hogy e...

Kép forrása: pixabay.com

Havasi-Gombócz Annamária, röviden H.G. Annamari – csúfnevén Hógolyó – a hideg üvegablaknak szorított orral bámulta a havazást. Ez sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a környezetlecke írása, bár éppen a téli időjárásról tanultak mostanában. „Lehet, hogy egy nagy hógömbben élünk és valaki jól megrázott bennünket, azért van most ilyen gyönyörű hóesés?” – gondolta.

A kinti ablakpárkányon egyre vastagodott a szikrázó hó és a benti párkányon is egy „téli táj” volt alakulóban. Tegnap a postai sorban állásnál sikerült Anyától kikönyörögnie három cuki kis hógömböt. Ebben az egyik várakozó fiú is segített, aki megunta Annamari kuncsorgását hallgatni és így szólt:

– Asszonyom, ha nem veszi meg őket, akkor az enyémek lesznek! – kacsintott a kislányra huncutul.

Anya ettől megijedt és inkább gyorsan megvette a gömböket.

– Csak a közelgő Mikulásra való tekintettel…

Sőt még azt is megígérte, hogy a téli szünetben maguk is fognak készíteni egy hógömböt, de ennek a részleteit már nem is hallotta, annyira örült az ajándékainak Annamari.

Most itt sorakoztak a párkányon – a pingvin, a hóember és a Mikulás – körülöttük szikrázó kockacukrok és pillecukor kupacok idézték a kinti havas tájat. A párkány szélén sorakozó cukormázas mézespuszik a havas dombtetőket formázták. A hógömbök között pedig apró fehér cukorkák sorakoztak úthálózatként. Ahogy a helyükre kerültek a figurák, már nevük is volt. És mivel családtagok lettek, a H.G. Petya,  H.G. Huba és a H.G. Miksa névre hallgattak. Az ő esetükben a H.G., a hógömb rövidítése volt. A csendes építkezést a sarokban dorombolva figyelte Hópihe, a család fehér cicája. A kislány időnként jól megforgatta a gömböket, mire Hópihe élénk fejrázással reagált.

– Hadd örüljenek ők is a friss hónak! – magyarázta a macskának a kislány. Ilyenkor hallani vélte a kis figurák örömujjongását is:

– Nézd, Huba, Peti! Milyen szépen havazik nálam. Szerintem itt vannak a legszebb hópihék – kiáltotta szomszédainak Miksa, a mikulás. Persze a másik két figura is ragaszkodott ahhoz, hogy az ő hópihéik a legszebbek.

– Rendezzünk hópehely-szépségversenyt! Kérjük meg a gazdánkat, hogy döntse el, melyikünknél vannak a legszebb hókristályok.

A kislány meghallva a kérést, veszettül rázni kezdte a hógömböket, hogy dönteni tudjon. Hiába, mindhárom gömbben ugyanazt látta.

– De most már tényleg látni szeretném, milyenek az igazi hókristályok! – azzal gyorsan felöltözött, az egyik zsebébe rakta a hógömbjeit, a másikba a telefonját, és irány az udvar.

A Havasi-Gombócz család egy szép kertes házban élt a Deres utca közepén. A szomszédságban sok gyerek volt, ők is abba az iskolába jártak, ahová Annamari. Néha együtt is szoktak játszani, de volt, hogy jól összevesztek valamin, aztán napokig nem is keresték egymást. A legtöbb időt Szomori Szonjával töltötte, a közvetlen szomszédban lakó, egy évvel fiatalabb, azaz másodikos barátnőjével. Sajnos Szonja bátyja, Szaniszló nem volt olyan kedves, mint a húga, sokat csúfolta Annamarit, a Hógolyó nevet is ő találta ki. Persze az igazság az, hogy Annamari nagyon szerette az édességet, kedvence a sarki pékségben kapható „Kramm Puszedli” márkájú mézespuszi volt. Kérdés, hogy a benti párkányon sorakozó „havas dombok” megérik-e a holnapi napot…

A szomszéd ház ablakában integetető Szonját hamar észrevette Annamari. Hívogatóan intett vissza, és várta, hogy átjöjjön hozzájuk kis barátnője. Nagyon szerette volna bemutatni neki új kedvenceit, a zsebében rejtőzködő hógömböket. Hamarosan meg is érkezett Szonja, kezében egy ütött-kopott fazékkal.

– Anyukám nekem adta, ha hóembert akarnék építeni. Tényleg ez a hó vajon alkalmas lenne az építésre?

Néhány próbagyúrás után megállapították, hogy tökéletes hóember-alapanyaggal van dolguk. Mielőtt nekiláttak, Annamari előhúzta kincseit a zsebéből és bemutatta őket Szonjának. Ő lelkesen rázogatta a hógömböket, majd a teraszon hagyott fazékba rakta a kis kedvenceket.

– Nekem is van ám egy új kincsem! Bemutatom neked Zúz Marát – azzal előhúzott a zsebéből egy üvegangyalkát. – Tegnap voltunk az adventi vásárban, ott kaptam Anyáéktól. Inkább kihoztam, mert a tesóm képes rá, és összetöri.

Így Zúz Mara is a fazékba került a hógömbök mellé.

A hó kiváló volt, de a lányok hamar beleuntak a gombócok görgetésébe. Megállapították, hogy ekkorka gömbökből legfeljebb egy hómanót tudnak építeni.

– Legyen úgy, és nevezzük el Jégcsapó G. – azaz gonosz – Manónak! Szerintem ő volt, aki Petyát, Hubát és Miksát belefagyasztotta a gömbjükbe – vélekedett Annamari.

Egészen formás kis hómanót sikerült építeniük, csak a fazék bizonyult hatalmasnak. Így inkább apró ágakkal tűzdelték tele a manó fejét, hogy nevéhez méltóan kissé ijesztőbb külseje legyen.

– Szerencsére a fazék és Zúz Mara most védelmet jelent a kicsinyeidnek – jegyezte meg Szonja.

Annamari közben előhúzta telefonját és előadta remek ötletét:

– Fényképezzük le a hópelyheket! Aztán majd felnagyítva megfigyelhetjük, hogy milyen szépséges a szerkezetük. Ti is fogtok erről jövőre tanulni, nem árt, ha előbb is megismered a hókristályokat – okoskodott Annamari.

Szonján sötétkék dzseki volt, amin gyönyörűen láthatták a hópelyheket. Sikerült is Annamarinak jó sok felvételt készíteni. Visszanézve a képeket, megállapították, hogy tényleg gyönyörűséges képződmények ezek a hókristályok.

– No mi van, Hógolyó! Ekkora hóemberre futotta kettőtöktől? – nevetett gúnyosan a hetedikes Szomori Szaniszló. – De lássátok, kivel van dolgotok, segítek nektek! – azzal már neki is látott a hóember készítésének. Így hárman aztán gyorsan megbirkóztak a feladattal.  Majdnem akkorára sikeredett, mint a nyakigláb fiú. A fazék is a helyére került. Így a kis hógömbök és az angyalka a párkányról figyelte tovább a fejleményeket.

– Az apró munkát rátok hagyom – kiáltotta a lányoknak Szaniszló, azzal jól megsorozta őket az időközben gyurkált hógolyóival. Majd visszaszaladt az udvarukba, ahol egy fejen álló hóembert tervezett megépíteni. A lányok hamarosan elkészültek a hóember „sminkjével” is.

– Egészen formásra sikerült, meg is örökítem őkelmét, meg a manót is – jelentette ki Annamari. Két kattintás, aztán már ők is a fotók között sorakoztak.

A gyerekek kipirult arccal, fagyos kezekkel búcsúztak egymástól. A szobában egy kisebb felfordulás fogadta a lányt. A párkányon az édességekből épített „havas táj” darabjai szétszóródva hevertek a padlón. Helyükön elégedetten szunyókált Hópihe. Annamari lehajolt egy „puszedli-hegyért” és majszolni kezdte. A hógömböket most a játékos polcára rakta pihenni. „Csak amíg újra építi a téli tájat” – gondolta egy újabb mézest eszegetve.

– Mire Anya megjön, fel is töltöm a fotókat – kapcsolta be a számítógépet. Kis idő múlva egy igazán mutatós fotóbemutatóval várta anyukáját, aki hamarosan meg is érkezett és arról érdeklődött, hogyan töltötte a délutánt a lánya.

– Nézzük meg együtt! – ültette maga mellé Anyát és megkínálta az utolsó „havas dombocskával”. Ő maga most beérte a pillecukrokkal is. A hógömbök a polcról figyelték a szebbnél-szebb hókristályok fotóit, és egymást közt megegyeztek abban, hogy az igaziak a legszebb hópelyhek.

Gyöngyösvári Mara, amatőr meseíró

Varga Mária Gyöngyi nyugdíjas tanítónő vagyok. Hét éve kezdtem mesés történeteket írni, melyek az alsó tagozatosoknak szólnak. Negyven éven keresztül tanítottam 6-10 éves gyerekeket. A tőlük hallott sok kedves történet, az együtt átélt élmények inspirálták írásaimat. Magánkiadásban adtam ki három gyermekkönyvemet, melyek a gyerekek és az állatok barátságáról szólnak. Főszereplőik: Balambér nyuszi, Vöric cica...