A különleges kút

A különleges kút.

Egy falu határában Kondorkúton, volt egyszer egy kút. A kútnak volt egy különleges tulajdonsága. Mégpedig az, hogy képes volt megmutatni a múltját annak, aki a közelében állt. Így buktak le hűtlen férjek, csalfa leányok, vagy csaló kereskedők is. De háborús időkben, sok veszedelemmel járt, a kút közelében tartózkodni, hiszen egy, egy falulakó, elbújt embereket, élelmiszer raktárakat, titkos útvonalakat leplezhetett le. Így betemették a kutat, Kondorkút lakói.

De a háborús idők elmúltak. A földeket beszántották, tavasszal bevetették, a megrongálódott épületeket helyrehozták. Ebben a kis faluban élt az öt éves Iván. Az egyik bombázás során kavarodott el a családjától. A nevelőszüleinek a gazdaságában élt. Nappal iskolába járt, majd segített a gazdaságban. A tehenet Julit legeltette, vagy kukoricaszárat vágott neki. Nyári szünetben a disznókra is és a birkákra is vigyázott. Szerette a június eleji pipacsos mezőket, vagy a bárányfelhős eget. De volt szabad ideje is. Ilyenkor az iskolatársaival fürdött a helyi vízfolyásnál. S figyelték a meggyfákat vagy később az almafákat, hogy mikor mászhatnak fel rájuk, és lakmározhatnak a termésből. S egy víg, akácfavirág illatú, júniusi napon hallott először Ivánka a kútról. Nagyon izgatott lett! Ha ő a kút mellé állhatna és láthatná a múltját, akkor megláthatná az édesanyja arcát is! S akkor talán meg is találhatná őt! Iván megkérte a többieket, hogy mutassák meg neki, hogy hol van az a kút. A kút tégláját belepte a moha. Már az odavezető út is nehéz volt, benőtte a növényzet. S a kút gyomrában, föld volt. Iván, mikor hazaért, elmesélte a kút történetét a nevelő szüleinek. S megkérte őket, hogy emeljék ki a sok földet a kútból. Mert ő látni szeretné az édesanyját. A nevelő szülei megértették őt, és a nevelő apja elment az alszolgabíróhoz, hogy beszéljen vele. Az alszolgabíró mereven elzárkózott. Hiszen régen mennyi bajt okozott az a fránya kút. A rendeleten nem változtatott. Ivánka nagyon elkeseredett, tanulmányai romlani kezdtek. Egyszer tanítás után a tanító magához hívta.

-Miért búsulsz olyan nagyon Iván? – kérdezte a tanító.

S Iván elmesélte, hogy mi történt.

-Na majd meglátom, mit tehetek!- biztatta a tanító Ivánt.

A tanító felkereste az alszolgabírót, és beszélt vele.

Az alszolgabíró ugyanazt mondta neki is, mint  Iván nevelő apjának.

-De a kút segítségével nagyon sok árva, félárva valamiféle információhoz juthatna a szüleiről.  Vagy néhányan megtudhatnának valamit eltűnt gyermekükről.

A tanító, nem járt sikerrel.  De az alszolgabíró érvei őt nem győzték meg. Kondorkút életét felkavarta a kút újjáélesztésének gondolata. Rengetegen szerették volna, de majdnem ugyanannyian, pedig, nem. Az elmúlt zavaros időkben, sok minden történt. S ki szerette volna, ha azok napvilágra kerülnének? A kocsmában néha hevesen összeszólalkoztak, és a paptól is elvárták, hogy foglaljon állást. A pap úgy gondolta, hogy jó cél érdekében, mások segítéséért, a kút újra nyitható. De nem szabad senkit sem odakényszeríteni. S ha valami rossz derülne ki, az a jövőbeli jó cselekedetekkel, helyrehozható, de mindenképpen enyhíthető. Az alszolgabíró hajthatatlan volt. A tanító írt a főszolgabírónak. S hosszú várakozás után, személyesen is találkozott vele. A főszolgabíró a találkozás után, magához kérette az alszolgabírót, hogy megkérdezze, mi akadályát látja a kút kitakarításának? Az alszolgabíró a háborúban történt esetekről mesélt.

- De most nincsen háború. –jelentette ki a főszolgabíró.

- De az asszonyok féltik a titkos sütemény receptjeiket!- próbált érvelni az alszolgabíró.

-S ez fontosabb volna a kisfiú édesanyjának megtalálásánál?- kérdezte a főszolgabíró.

- Továbbá a férfiembernek egy perc nyugta sem lehetne a feleségétől. Örökösen számon lehetne kérni!- válaszolt idegesen az alszolgabíró. 

Ez az érv, már kicsit jobban hatott a főszolgabíróra.

- De akkor az asszonyokat is ellenőrizni lehetne!- vágott vissza a főszolgabíró.

Az alszolgabíró érezte, hogy kezdi elveszíteni a csatát. A főszolgabíró úgy döntött, hogy a kút a békére való tekintettel, újra nyitható. De oda kényszerrel, senki nem vihető. Így megkezdődtek a munkálatok. A földet sokáig hordták ki belőle, napokig, míg először sarat, majd később vizet kezdtek el érezni. Ivánka szíve megtelt reménnyel, az alszolgabíróé, pedig aggodalommal. A kutat, amennyire lehetett, kikotorták, de a vize, zavaros maradt. S varázshatalma, elveszett. Csupán, sötét pocsolya maradt belőle. Hiába nézegették, nem volt több, egy átlagos kútnál. Ám telt múlt az idő, a vidám nyarat felváltotta a borongós ősz, majd a csikorgó tél. A következő tavasszal, nagyon sok eső esett. A földeken állt a víz. S a kút úgy megtelt vízzel, hogy kiböfögte magából a sok sarat. Vize kitisztult, és vidáman játszottak rajta a fák ágainak árnyéka.

Egyszer Iván ott játszott a pajtásaival. S belenézett a kútba. A tiszta víz megmutatta a múltat. Az anyukája játszott vele. Magas, harmincas éveiben járó nő volt, szőkés barna, lazán feltűzött hajjal. Iván nagy örömmel a szívében a tanítóhoz futott, hogy elújságolja a nagy hírt. A tanító, nagyon örült. Rögtön levelet írt, egy régi főiskolai társának, aki szépen rajzolt, hogy megpróbálja lerajzoltatni vele Ivánka édesanyjának arcmását. Egy vasárnap, korán reggel indultak, lovas kocsin, egy nap alatt, meg akarták járni a nagy utat. A tanító barátja, szépen lerajzolta Iván édesanyjának az arcát. A tanító a képet, beletetette egy megyei lapba, s később, egy országos hírlapba is. Telt múlt az idő. A falu fellendült, sokan érkeztek, mindenféle okkal. Volt, aki elveszett szeretteit akarta újra látni, más ártatlanságát bizonyítani. Gombamód nyíltak a fogadók és vendégházak. Ivánnak is több tehenet és disznót kellett őriznie, mert a helyi fogadók, felvásárolták őket.

Az alszolgabíró, kerülte a kutat. Néhányan piszkálták, hogy ő nem mer odaállni. Az alszolgabíró azt mondta, a kutat, csak önkéntes alapon lehet használni. S neki, joga van a magánéletéhez, így elhárította a kíváncsiskodókat. De egy vidám, nyári hajnalon, egy lakodalom után, pityókásan ült fel a kocsijára. A lova, finom, ropogós, illatos füvek reményében, elcsatangolt, jobbra, balra hajolt és eszegetett. Egyszer megállt. Az alszolgabíró lebotorkált a bakról, azt gondolván, hogy hazaérkezett. Hirtelen, nem is tudta, hol van. De azt észrevette, hogy még nem a háza előtt áll. Odament a kúthoz, és megnedvesítette az arcát. S ekkor a kút tükrén, megjelent a múlt. A háború idején, az elhagyott házakba bement, és pénz után kutatott.  S éppen, ekkor ért oda a kúthoz három napszámos, akik, inni szerettek volna.  Meglátták a jelenetet. Az alszolgabíró, azon nyomban kijózanodott. Lóhalálában haza vágtatott, megkockáztatva, hogy legurul a kocsiról.  Sebtében összekapkodta a holmijait, és elinalt a faluból. Soha többet nem látták.

Iván minden nap várta a postást, hogy nem válaszolt-e valaki a hirdetésre, de semmi válasz nem érkezett. Egyszer, mikor Iván délutánja szabad volt, a kúthoz ment. Mindig akadtak ott emberek, de az a nap, éppen egy csöndes nap volt. Csak egy hölgy álldogált a kútnál. Ivánnak ismerősnek tetszett. Az alakja, a válla görbülete, és a feltűzött haja. Közelebb lépett. A nő odafordult. Iván rögtön felismerte a hölgyben elveszett édesanyját.

-Édesanyám!- kiáltotta Iván, és semmivel sem törődve, belecsimpaszkodott.

A hölgy nagyon meglepődött, de azonnal felismerte a kisfia illatát. Még sokáig ölelték egymást a kút mellett, majd elindultak kézen fogva a poros úton a falu, Kondorkút felé.