A kutya és a villámok

A kutya és a villámok.

Egy erdőszéli kicsi tanyán élt egy öreg német juhászkutya, kinek neve Bundi. A barátságos kutyust minden állat szerette és tisztelte a tanyán, kivéve Kormit, a nagyképű fekete macskát, aki mindig kinevette őt, mivel a kutya rettenetesen félt a villámlástól, mennydörgéstől. Ha jött a vihar, Bundi mindig bebújt a házikójába, és addig ki sem dugta az orrát, amíg a vihar teljesen el nem csitult. Kormi viszont nagyon szerette figyelni a villámokat, és mindig gúnyolódott Bundival. Gyávának nevezte őt, amiért félt a villámlástól.

Egy szép nyári napon a távolban sötét felhők gyülekeztek az égen, vad morajlás hangja hallatszott a messzeségben. Bundinak nagyon jó volt a hallása, ezért már hamar észrevette, hogy vihar közeleg. Szépen bekuckózott a házába és várta, hogy a vihar elvonuljon. Egyszer csak Kormi tűnt fel a háza előtt és így szólt.

- Hát te mit csinálsz Nyuszikám? – kérdezte gúnyosan. - Még itt sincs a vihar és te már ki sem mered dugni az orrodat a házadból? – folytatta a gonoszkodást a macska. - Figyelj csak engem! Én az öreg gesztenyefa alól fogom nézni a villámokat, mivel onnan sokkal jobban láthatom őket, mint a házamból – dicsekedett Kormi.

- Viharban nem szabad fa alatt tartózkodni, mert a villám belecsaphat – intette óvatosságra Bundi a macskát.

- Csalánba nem üt a mennykő, csak az olyan gyáva nyulakba, mint amilyen te vagy! – mondta nevetve Kormi.

- Inkább legyek gyáva, mint felelőtlen – vágott vissza a kutyus. - Ha van egy csepp eszed, akkor visszasétálsz a házadba és nem mész ki a gesztenyefához – próbálta jobb belátásra bírni a macskát.

- Én nem félek egy kis vihartól, nem vagyok olyan gyáva, mint te – vágta rá Kormi.

Azzal otthagyta Bundit és diadalittasan elindult a gesztenyefa irányába. Amint a fához ért, leült alá és ámulva figyelte a távolban cikázó villámokat. Perceken belül feltámadt a szél, ami a sötét felhőket a tanya és a gesztenyefa felé sodorta. Kormi azonban nem ijedt meg, inkább örült annak, hogy közelebb kerültek hozzá a villámok. Abban a pillanatban eleredt az eső, és egyre hevesebben kezdett zuhogni. A cica a fa törzséhez húzodott, mivel úgy gondolta, hogy a gesztenyefa sűrű lombjai megvédik őt az esőtől. Csakhogy az eső egyre jobban szakadt, a gesztenyefa lombjait pillanatok alatt eláztatta és azzal együtt Kormit is. A macska úgy döntött, gyorsan hazaszalad. Nagy lendülettel elindult, amikor hatalmas reccsenéssel az egyik vastag faág a földre zuhant, és eltalálta Kormit. A faág csapdaként tartotta fogva a macskát, aki nem tudott szabadulni, ezért segítségért kiáltott. A vihar azonban tombolt, dörgött az ég, süvített a szél, és senki nem hallotta Kormi segélykiáltásait.

- Segítség! Segítség! Valaki szabadítson ki! – kiáltotta a macska kétségbeesetten.

Mindeközben Bundi idegesen járkált fel-alá a házában, és egyre csak Kormi járt a fejében. Hirtelen egy segélykiáltást hallott és rögtön felismerte a macska hangját. Kinézett a házából és azt látta, hogy a vihar épp felettük tombol, vadul cikázó villámok világítják meg a sötét égboltot, így azzal a lendülettel vissza is hátrált a házikójába.

- Nem lehetek ilyen gyáva, Korminak segítségre van szüksége, ki kell mennem hozzá – mondogatta magában. Hirtelen összeszedte minden bátorságát és elindult a gesztenyefa irányába olyan gyorsan, mintha puskából lőtték volna ki. Feje fölött villámok cikáztak az ég vad morajlásától kísérve, és közben ömlött az eső, fújt a szél. Bundi nem nézett se jobbra, se balra, csak szaladt és szaladt. Lucskosan, zihálva ért a gesztenyefához, ahol megpillantotta a faág alatt fekvő Kormit. Gyorsan megpróbálta felemelni az ágat az orrával és a mancsával, hogy a cica ki tudja húzni a lábát, de a faág nagyon vastag volt, így elsőre kudarcba fulladt a próbálkozása. Bundi azonban nem adta fel, összeszedte minden erejét és újra nekilódult. Végül sikerült annyira megemelnie az ágat, hogy Kormi éppen ki tudta húzni a lábát. Ekkor Bundi gyorsan a szájába kapta a macskát és hatalmas égzengés közepette szaladt vele a tanyára a házikójába. Hamar bekötötte Kormi lábát és ágyba fektette. A macska átaludta az éjszakát.

Reggel a nyári nap szikrázó sugarai ébresztették Kormit, aki lassan kinyitotta a szemét, próbált volna felkelni, de a lába nagyon fájt.

- Jaj! – kiáltott fel keservesen.

- Ne mozgasd a lábad, csak pihenj – mondta nyugodtan Bundi.

Kormi ijedten nézett körbe és ekkor vette észre, hogy nem a saját házában van, hanem Bundinál.

- Hogy kerültem ide? – kérdezte csodálkozva.

- Tegnap a viharban ráesett egy faág a lábadra. Kiszabadítottalak alóla, bekötöttem a lábad és ágyba fektettelek – mondta a kutya.

- Teee? – csodálkozott Kormi. Abban a hatalmas viharban kijöttél a gesztenyefához, hogy segíts rajtam? – kérdezte meglepetten a macska.

- Egyszer csak meghallottam, hogy segítségért kiáltasz, ezért kiszaladtam hozzád – mondta Bundi.

- Nem féltél a villámoktól? – kérdezte a cica tágra nyílt szemekkel.

- Nagyon féltem, viszont tudtam, hogy neked segítségre van szükséged, ezért összeszedtem minden bátorságomat és kimentem hozzád. Nem néztem semerre csak előre, és végig az hajtott, hogy segítenem kell neked – mondta higgadtan a kutya.

- De én mindig kinevettelek és gyávának neveztelek téged – suttogta Kormi lesütött szemekkel. - Ennek ellenére segítettél nekem? – kérdezte szégyenkezve.

- Bajban voltál, és a bajban nincs barát vagy ellenség. A bajban mindenkinek segíteni kell – mondta bölcsen a kutya.

Kormi elgondolkodott Bundi szavain, majd alig hallhatóan így szólt.

- Köszönöm, hogy segítettél rajtam – mondta szipogva. Kérlek, bocsáss meg azért, hogy sokszor kinevettelek és gyávának neveztelek – folytatta elcsukló hangon.

- Felejtsük el! – nevetett Bundi. Csak ígérd meg nekem, hogy a jövőben nem fogod a fák alól szemlélni a villámokat!

- Ne aggódj, megtanultam a leckét! – vágta rá Kormi egy pici mosoly kíséretében.

Ezek után Kormi soha többé nem gúnyolódott Bundival és egy életre hálás volt neki, amiért segített rajta. Továbbra is szerette szemlélni a villámokat, de megfogadta Bundi tanácsát, és vihar idején soha nem tartózkodott fa alatt. Bundi ugyan legyőzte a félelmét, de ha vihar tombolt, ugyanúgy bekuckózott a házába, mint ahogy korábban tette és várta, míg villámlás és mennydörgés kíséretében a vihar elvonul.