Zizi, a kicsiny legyecske

Zizi, a kicsiny legyecske.

Hajnalodott. A fénylő nap sugarai lassan törtek utat maguknak a tölgyfa sűrű levelei között. Zizi, a kicsiny legyecske álmosan nyitotta ki szemeit, azonban amint megpillantotta a falevelek esőcseppein megcsillanó napsugarakat, a szemei gyorsan tágra nyíltak, és szívét öröm töltötte meg. Zizi nagyon szeretett a napocskával ébredni, hiszen minden reggel repülni indult az anyukájával, és Zizi imádta a repülést. Egy falevélről leröppenve máris az édesanyja mellett termett.

- Anya, anya, mikor indulunk ma repülni? – kérdezte izgatottan.

- Először is jó reggelt! – mondta Zuzu mama kissé szigorúan. - A köszönésről soha nem szabad megfeledkezni – figyelmeztette Zizit.

- Jó reggelt mama! – mondta tisztelettudóan a pici légy. - Akkor indulunk repülni? – kérdezte vigyorogva.

- Nem is vagy éhes? – csodálkozott a légymama. - A napot a reggelivel indítjuk, utána jöhet minden más. Mit szólnál egy finom görögdinnyéhez? – kérdezte Zuzu mama és kacsintott egyet.

- Mmm, a dinnye az egyik kedvencem, imádom az édes ízét – nyalta meg a száját Zizi, miközben már a nyál is összefutott benne.

- A gazda teraszán láttam egy hatalmas dinnyeszeletet, ami csak ránk vár! – mondta csillogó szemekkel a légymama. - Azonban nagyon óvatosnak kell lennünk, mert a gazda is a teraszon van, és egy légycsapó is van a kezében.

- Mi az a légycsapó, anya? – kérdezte csodálkozva Zizi.

- Azzal próbálnak lecsapni bennünket az emberek – mondta a légymama.

- Dehát miért akarnak bennünket leütni? – méltatlankodott Zizi. - Mi nem bántjuk az embereket.

- Tudod, nem szeretik, ha az ennivalójuk körül keringünk, és a légycsapóval próbálnak bennünket elriasztani, hogy ne zavarjuk őket, és ne szálljunk rá az ételükre – mesélte a légymama. - Szóval mindig csak mellettem repülj, és soha ne menj a gazda közelébe – intette óvatosságra Zizit.

Azzal a légymama és Zizi elindultak a gazda háza felé. Ahogy Zizi a magasba szállt, szíve melegséggel telt meg. Repüléskor a végtelen szabadság érzése járta át a szívét és a lelkét. Most azonban nem kellett sokat repülnie, mert a gazda háza közel volt a tölgyfához, amelyen laktak. De Zizi nem is bánta ezt, mert nagyon éhes volt, és már szerette volna érezni a dinnye édes ízét a szájában. Amint a házhoz értek, a teraszon megpillantotta a hatalmas dinnyeszeletet. Az édesanyja intelmeit elfeledvén rögtön elindult a pirosan csillogó dinnye irányába, amikor Zuzu mama hirtelen szárnyon ragadta és megállította őt.

- Zizi, azt mondtam, hogy maradj mindig mellettem! – kiáltott rá mérgesen.

- Bocsánat anya! – mondta lesütött szemekkel Zizi. - Tudod, hogy imádom a dinnyét, és amint megérzem az édes illatát, rögtön elvesztem az eszem – pironkodott a legyecske.

- Sokkal óvatosabbnak kell lenned, Zizi! – mondta határozottan a légymama. - Nagyon veszélyes lenne egyedül odarepülnöd, mivel a gazda a légycsapóval bármikor eltalálhat. Először én odarepülök, és hozok neked a dinnyéből, te pedig addig várj meg itt az ablaknál! –  mondta szigorúan a légymama. - Nagyon figyelj a gazdára, ha azt látod, hogy a légycsapóval közelít feléd, gyorsan repülj el, de nehogy a házba menj, mert onnan nagyon nehezen tudnál kirepülni! – sorolta tovább az intelmeit a légymama.

- Rendben mama – mondta kissé szomorúan Zizi.

Zuzu mama egy gyors röppenéssel máris a dinnyénél termett. Eközben Zizi az ablakon át merengett, amikor hirtelen megpillantott a házban egy sokkal nagyobb és sokkal ínycsiklandozóbb dinnyeszeletet a teraszon lévőnél, mely egymaga árválkodott a konyhában. Zizi úgy gondolta, hogy egy gyors röppenéssel bemegy a házba, eszik a finom dinnyéből, aztán már megy is vissza, és még a mamája sem fogja észrevenni, hogy mit csinált.  Gyorsan berepült a nyitott ablakon keresztül a házba, és senkitől sem zavartatva egy jót lakmározott a dinnyéből. Már indult kifelé, amikor valami nagyon kellemes, édes illatot kezdett érezni. Gyorsan szétnézett, és az egyik lámpáról lelógva egy hosszú papírcsíkot pillantott meg. Közelebb repült hozzá, és ekkor még erőteljesebben érezte az édes, finom illatot, ami annyira megszédítette, hogy rárepült a papírcsíkra, melyről nem volt menekvés. Ugyanis ez az édes, finom illat egy légyfogó volt, amelyre ahogy Zizi rászállt, rögtön bele is ragadt, és hiába verdeste a szárnyait egyre erősebben, a lábait nem tudta kihúzni a ragacsból. Ahogy folyamatosan próbált kiszabadulni, egyre csak fogyott az ereje, és végül már a szárnyait sem tudta csapkodni. Nagyon elszomorodott, és ijedtében sírni kezdett.

- Anya, anya segíts innen kiszabadulni! – kiáltotta elcsukló hangon.

Eközben Zuzu mama befejezte a lakmározást, és a hátára erősítette a Zizinek összegyűjtött dinnyét, amikor a kisfia hangjára lett figyelmes. Azonnal az ablak irányába nézett, ahol Zizit hagyta, viszont a pici legyet nem látta ott. Gyorsan az ablakhoz repült, és ahogy benézett, a légyfogón meglátta Zizit, aki akkor már csak sírdogált a papírcsíkon, nem volt ereje ahhoz, hogy megpróbáljon kiszabadulni. Zuzu mama óvatosan, de nagyon gyorsan odarepült Zizihez.

- Anya, anya, kérlek, ne haragudj rám, hogy berepültem – zokogott Zizi.

- Ne foglalkozz most ezzel Zizi, a legfontosabb, hogy tudjalak kiszabadítani – próbálta nyugtatni Zuzu mama a kicsi legyet.

A légymama tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, mert a légyfogón lévő ragacs olyan anyaggal volt átitatva, mely egy idő után elbódítja az áldozatát. Gyorsan megragadta Zizi szárnyait, és minden erejével próbálta kihúzni őt a ragacsból, azonban a nagy erőlködésben a falnak csapódott, de Zizit nem sikerült kiszabadítania.

Szivi-Szövi, a fiatal pókocska épp reggelizni készült. Elindult a légyfogó irányába, hogy onnan szerezzen magának néhány finom falatot. Ahogy szép lassan sétált a csapda felé, Zuzu mamára lett figyelmes, aki próbálta Zizit a ragacsból kiszedni. A pókocska figyelni kezdte a légymamát, aki minden erejét összeszedve próbált segíteni a fiának, azonban hiábavalóak voltak a próbálkozásai. Szivi-Szövi ahelyett, hogy örült volna a friss, ropogós legyecskéknek reggelire, annyira megsajnálta a légymamát és a kisfiát, hogy úgy döntött, segít nekik kiszabadulni. Meggyorsította a lépteit, és máris a légyfogónál termett. Zuzu mama csak ekkor vette észre a fiatal pókot, és nagyon megijedt.

- Kérlek, ne bánts minket! Csak a fiamat szeretném kiszabadítani! - esedezett a pókhoz.

- Ne félj, segíteni akarok! - mondta nyugodt hangon a pókocska. Itt van a hálóm, kötsd gyorsan a fiadra, aztán segíts nekem kihúzni onnan – irányította a pók a légymamát.

Zuzu mama gyorsan rákötötte a hálót a fiára, és már repült is a pókhoz, hogy segítsen neki kihúzni Zizit. Közben azon gondolkodott, hogy ez a fiatal pók vajon miért segít neki.

- Nem tudja, hogy a pókok és a legyek nem barátkoznak egymással? – csodálkozott a légymama.  - Lehet, hogy azután fog megenni mindkettőnket, hogy kiszabadítottuk Zizit? – gondolkodott tovább, miközben erősen húzta a hálót a pókkal együtt.

Egyszer csak nagy lendületet vett a pók, és végre sikerült kirántani Zizit a ragacsból. A kicsiny legyecske ekkor már nem volt magánál, a ragacsban lévő anyag teljesen elbódította. Zuzu mama gyorsan felkapta Zizit, és már repült is vele haza.

- Nagyon köszönöm, hogy segítettél. Nélküled nem tudtam volna kihúzni a fiamat – hálálkodott a légymama.

- Szívesen segítettem – mondta a fiatal pók. - Most siess haza a fiaddal, hogy minél hamarabb elkezdhesd ápolni – javasolta a légymamának.

Zuzu mama gyorsan a hátára vette Zizit, és már repült is vele haza. Otthon puha ágyba fektette, és gyógynövényekből készített teával mosogatta át a testét, hogy megtisztítsa attól az anyagtól, amivel a légyfogó be volt kenve. Zizi napokig ágyban feküdt, és csak aludt és aludt. Az édesanyja éjt nappallá téve gondozta őt.

Egy ragyogó reggelen újult erővel ébredt fel a kicsiny legyecske. Ahogy kinyitotta a szemét, megpillantotta az anyukáját, aki mellette aludt.

- Anya itt aludt mellettem? Dehát mindig a saját falevelén alszik – morfondírozott Zizi.

Azonban abban a pillanatban Zuzu mama is kinyitotta a szemeit. Meglátta, ahogy Zizi őt figyeli, és hirtelen nem tudta, hogy álom vagy valóság, amit lát.

- Zizi, felébredtél? Jól vagy? – kérdezte Zuzu mama, és már ölelte is őt olyan erősen, ahogy csak bírta.

A kicsi legyecske csodálkozva figyelte az édesanyját, és nem értette, miért kérdezi, hogy jól van-e.

- Miért ne lennék jól, anya? – kérdezte kissé félszegen és mosolyogva.

- Zizi, három napig aludtál! Azt hittem, elveszítelek – kezdett el pityeregni Zuzu mama.

És ekkor bevillant Zizinek a légyfogó, ahogy minden erejét összeszedve próbál lejutni róla.

- Jaj, anya, ne haragudj, hogy berepültem a házba! – kért bocsánatot Zizi az édesanyjától. - Hogy sikerült kiszabadítanod? – kérdezte félve.

- Nem haragszom Zizi, de legközelebb légy megfontoltabb, és fogadd meg a tanácsaimat! – mondta határozottan Zuzu mama. - Képzeld el, hogy egy fiatal pók segített nekem a kiszabadításodban – kezdte el mesélni a légymama.

- Egy pók? – csodálkozott Zizi. - De hisz a pókok az egyik legnagyobb ellenségeink! – mondta megrökönyödve a kicsiny legyecske.

- Én sem értettem, hogy miért segít ez a fiatal pók. Először azt hittem, ha kiszabadít téged, utána mindkettőnket felfal. De semmi ilyen szándéka nem volt – mondta Zuzu mama.

- Azt hiszem, meg kellene keresni ezt a pókot, és megköszönni neki, hogy segített – mondta Zizi.

- Ez egy nagyon szép gondolat, Zizi! - mondta büszkeséggel a légymama.

A kertből virágokat gyűjtöttek, és Zuzu mama egy szép csokrot kötött belőlük.

- Remélem, örülni fog a pók ennek a virágcsokornak – mondta Zizi.

Azzal elindultak a gazda háza felé, mert a fiatal pók ott lakott. Óvatosan repültek be a házba, miközben Zizi végig az édesanyja mellett maradt. A légyfogó, melyre Zizi ráragadt, most is ott lógott, rajta rengeteg elpusztult legyecskével. Ahogy Zizi meglátta a csapdát, eszébe jutott, mennyire félt, amikor a csapdába ragadt. Gyorsan el is hessegette ezt a szörnyű emléket a gondolataiból. Zuzu mama a légyfogóhoz közeli sarokban meglátta a fiatal pókot.

- Ott van a pókocska – mutatott a sarok felé a légymama. - Adjuk oda neki a virágot, de legyünk nagyon óvatosak, maradj végig mellettem – intette óvatosságra Zizit az anyukája.

- Szia kedves pók! – köszöntötte Szivi-Szövit a légymama. - Emlékszel még ránk? - kérdezte félve.

- Hogyne emlékeznék rátok!  Úgy látom, a fiad meggyógyult – mondta mosolyogva Szivi-Szövi.

- Én Zizi vagyok, és szeretném neked megköszönni, hogy segítettél édesanyámnak kiszabadítani engem. Nagyon hálás vagyok érte. Ezt a virágcsokrot neked készítettük – azzal a legyecske kicsit félve átnyújtotta a virágot a póknak.

- Nagyon szép csokor, köszönöm szépen. Az én nevem pedig Szivi-Szövi – mondta a pók.

- Miért segítettél nekünk? Hiszen mi egymás ellenségei vagyunk – kérdezte csodálkozva Zizi.

- A testvéremet hasonló körülmények között veszítettük el. Édesanyám nem tudta őt megmenteni egy seprű karmai közül, a szeme láttára sodorta el az öcsémet a seprű. Anyukám nagyon sokat szomorkodott a testvérem elvesztése miatt. Nem akartam, hogy a te édesanyádnak is hasonló szomorúságot kelljen átélnie – mesélte könnyes szemmel a kicsi pók.

A két legyecske megrendülten hallgatta a pók történetét. Zuzu mama annyira elérzékenyült, hogy megölelte a kicsi pókot.

- Sajnálom, ami történt! – mondta könnyes szemmel a légymama.

- Azóta már az édesanyámat is elveszítettem, így teljesen egyedül maradtam – mondta elérzékenyülve a pókocska.

- Én szívesen leszek a barátod! – ujjongott Zizi.

- Nagyon örülnék neki! – mondta kissé elcsukló hangon a kicsi pók.

- Jaj, de jó, így nekem is lesz játszópajtásom! – örvendezett Zizi, és a pók nyakába ugrott.

Ezután a pici légy és a kicsi pókocska elválaszthatatlan barátok lettek, szinte minden idejüket együtt töltötték. Sokat játszottak, beszélgettek és kacagtak együtt. Zizi sokszor elvitte a pókot repülni, így Szivi-Szövi is átélhette a szárnyalás örömét, míg a pókocska a hálóval történő gyors leereszkedést mutatta meg Zizinek, aki nagyon élvezte az újfajta suhanást. A környezetükben sokan furcsa szemmel figyelték ezt a nem mindennapi barátságot, de a legyecske és a pókocska bebizonyította, hogy a barátság határtalan, és bárki között kialakulhat egy életre szóló kötelék.