Szellőjáték

Szellőjáték.

Aranysárgán csillogó búzakalászokat lengetett a lágy szellő a nyári melegben. A fák zöldellő lombjai vidáman susogtak, az ibolyák nevetve bontogatták színpompás virágaikat a réten, miközben hűs szellő csillapította a hőséget. Hetek óta nagyon meleg tombolt, így Fuvallatnak, a lágy szellőnek igen sok dolga akadt. Minden reggel korán útnak indult, hogy enyhülést adjon a Föld lakóinak, így este mindig fáradtan tért haza otthonába, a Szelek Birodalmába. Irigykedett a viharos szelekre, akiknek hetek óta semmi tennivalója nem volt, hiszen a nap verőfényesen ragyogott, és esőnek, viharnak nyoma sem volt.  Ahogy hazaért, gyorsan ágyba bújt, és egy szempillantás alatt el is aludt.

Reggelre hatalmas felhők állták útját a Nap meleg sugarainak. Fuvallat álmosan ébredt, és amint meglátta, hogy nem ragyog a Napocska, gyorsan visszafeküdt az ágyába.

- Úgy tűnik, ma nem lesz dolgom, végre nekem is lesz egy szabadnapom – lelkendezett és már aludt is tovább.

Mikor pár óra múlva felébredt, egyre több felhő gyűlt a Napocska köré, már az eső is zuhogott, és viharos erővel fújt a szél. A lágy szellő örömmel figyelte a szelek játékát, és boldog volt, hogy ma azt csinálhat, amit csak szeretne. Meg is látogatta a szellő barátait, akikkel sokat beszélgetett, nevetett és játszadozott. Majd másnap, a következő nap és még sok-sok napon keresztül tette ezt, mivel a sötét felhők nem engedték előbújni a Napot, a viharos szelek vígan uralkodtak a Földön.

Egyik reggel keserves zokogásra lett figyelmes Fuvallat. Ahogy kinézett az ablakán, megpillantotta a Napocskát, akinek patakokban folytak a könnyei.  

- Hát te miért sírsz Napocska? – kérdezte félénken a szellő.

- A hatalmas gomolyfelhő, Gömbi nem engedi, hogy ismét fénnyel árasszam el a Földet. Ő akar uralkodni az égen, és azt akarja, hogy örök szürkeség borítsa be a Földet, én pedig soha többé ne bújhassak elő – mondta szomorúan a Napocska.  

Fuvallat döbbenten hallgatta a Napocska szavait.

- Ne aggódj, hiszen itt van Orkán, a viharos szél, ő biztosan el tudja fújni az utadból azt a csúnya felhőt – jutott eszébe a mentő gondolat Fuvallatnak.

- Sajnos Orkánra nem számíthatok – mondta csüggedten a Napocska. – Már próbáltam segítséget kérni tőle, azonban ő a gomolyfelhő oldalán áll. Örülne annak, ha nem ragyognék többé, mert az örök szürkeségben ő lehetne a szelek királya.

- Sebaj, akkor majd segítek én és a szellő barátaim. Ha összefogunk, mi is lehetünk olyan erősek, mint Orkán – mondta Fuvallat, és már indult is a barátaihoz, akik szívesen siettek a Napocska segítségére.

A Napocska nagyon boldog volt, hogy a szellők felajánlották a segítségüket, és bizakodott benne, hogy el fogják tudni fújni előle a gomolyfelhőt. Fuvallat és a barátai nagy lendületet vettek, és csak fújták és fújták a gomolyfelhőt akkora erővel, amekkorával csak bírták, azonban a sötét felhőt nem tudták megmozdítani.

- Akárhányan jöhettek, nem fogtok tudni elfújni – nevetett Gömbi. 

Egyszer csak egy nagyot tüsszentett a felhő, és ettől egy pillanatra elmozdult a Napocska elől, azonban ahogy észrevette, hogy a Nap sugarai kibújtak előle, rögtön útjukat állta. Fuvallatnak ekkor támadt egy ötlete. Gyorsan lesuhant a földre, és a zöldellő fák lombjairól sok-sok levelet gyűjtött. Hipp-hopp visszaért a magasba, és mindegyik barátjának adott egy-egy falevelet.

- Nézzük meg, mennyire csiklandós Gömbi! – mondta vigyorogva Fuvallat. Azzal a kicsiny szellők elkezdték csiklandozni a gomolyfelhőt, aki nem bírt ellenállni a selymes faleveleknek, és azonnal hatalmas kacagásba kezdett. A nagy nevetés közben egyre csak távolodott a Napocskától, mígnem egyszer csak utat tört magának a fény, és újra beragyogta a Földet. Gömbi akkor sem bírta abbahagyni a nevetést, amikor a szellők már nem játszadoztak a falevelekkel. A gomolyfelhő egyszer csak abbahagyta a kacagást, és amint lenézett a földre, azt ismét elárasztotta a fény, a növények boldogan szívták magukba az éltető napsugarakat. A sötét felhő percekig csodálta a rétet szivárványszínűvé színező virágokat, az élénken zöldellő fákat és bokrokat. Elámult a természet színkavalkádjától. Nem is értette, miért akarta volna megfosztani a Földet ettől a csodától. Ahogy figyelte a természet szépségét, azon töprengett, hogyan járt túl az eszén Fuvallat. Mosolyogva gondolt a kicsi szellőre, aki megmutatta, hogy ésszel az erő felett is lehet győzedelmeskedni.