A kutyus, aki jókedvre derít

A kutyus, aki jókedvre derít.

            A nyári nap még melegen sütött, de már nem perzselően. A gyerekek az óvoda udvarán játszottak, az anyukák és apukák egymás után érkeztek, és hazafelé indultak velük.

            Egy kicsi lány maradt utoljára, érte még nem jött senki. Szomorúan kuporgott a homokozóban, mikor végre feltűnt az anyukája. Mint a villám, olyan gyorsan ott termett mellette, és azt mondta:

-Anya, miért én vagyok mindig az utolsó? Olyan későn jöttél ma is, a többiek már régen elmentek!

-Tudod, kislányom az én munkahelyem messze van innen, és busszal közlekedek. – válaszolt türelmesen az anyukája.

-Akkor indulj el hamarabb!- szólt a gyerek.

- A munka végeztével mindig azonnal rohanok, ennél hamarabb nem tudok jönni.- felelt az anyukája.

Anya és lánya rosszkedvűen bandukoltak az utcán.

-Tudod, ma útlevelet csináltatunk, ma tovább tart nyitva a hivatal- mondta Anya.

Hamarosan odaértek a Városházára. Mivel időpontra jöttek, már lehetett is menni fotózkodni.

-Barátságos arcot kérek! Nem kell mosolyognod, csak a szemed legyen vidám!- szólt a bácsi, aki a fényképet készítette.

-Nincs jó kedvem! Anya későn jött értem! – felelt a kislány, és egyre morcosabbá vált az arca.

A bácsi már éppen ki akarta küldeni a fülkéből, mikor a gyerek felkiáltott:

-Ott egy kiskutya! – és már szaladt is utána. A kutyus nagyon pici volt, fehér bundáját fekete foltok elszórtan díszítették. A fejét vidáman forgatta jobbra-balra, a szeme boldogan csillogott, hogy végre talált egy kislányt, akivel játszhat. Eléggé unalmasan telt a délutánja eddig. A gazdája a portán dolgozott, és behozta őt egy szatyorban, betette az asztal alá, és azt mondta, hogy nem jöhet ki onnan addig, míg a gazdasszonya nem jön érte. Azóta már sok idő eltelt, és őt mintha elfelejtették volna. Kétszer kivitték a parkba sétálni, de nem játszhatott egy percet sem. Most izgatottan várta, hogy a gyerek szaladgáljon vele az épületben. Hegyezte a fülét, ezért ahogy szedte a négy kis lábát a kövezeten, közben hallotta, hogy a kislány megpróbálja utolérni. De nem csak a gyerekcipők gyors koppanása, hanem az anyuka és a portás bácsi egybehangzó kiáltása is zengett az épületben. Mindkettőjüké csupán két szó:

-Állj meg!

Sem a fekete foltos kiskutya, sem a rózsaszín hercegnő ruhás kislány nem állt meg. Szaladtak, szaladtak a folyosón, egyenesen az egyik vezető néni karjaiba.

-Mit keres az épületben ez a kiskutya?- kérdezte haragosan.

-Miért rohangál egy kislány itt és miért üldözi ezt a kutyust? – folytatta.  

Kutyus és a kislány is érezte, hogy nagy a baj. A kiskutya odasimult a vezető néni lábához, a kislány esdeklő tekintettel nézett rá:

-Ne tessék haragudni a kutyusra! Én kergettem, úgy megörültem mikor megláttam, hogy ölbe szerettem volna venni. Ő azt hihette, hogy játszani akarok, ezért futkározott. De olyan jó, hogy megláttam! Anya mindig későn jön értem, és még fényképet is csináltatni kell ma! Nem volt jó kedvem, de a kutyus miatt az lett!- mondta egyszuszra, amit már a portás bácsi és az anyukája is hallott, mert idő közben odaértek ők is.

-Az épületbe tilos kutyát behozni, és a gyerekek nem rohangálhatnak!- mondta kedvesen a vezetőnő. Aztán váratlanul elnevette magát, mert a fotós fülkéből a bácsi, aki a képeket készíti, rohanva érkezett oda hozzájuk, kezében lóbálva Anya táskáját és iratait.

-Ezeket ott tetszett hagyni a nagy rohanásban!- nyújtotta oda, majd dermedten rábámult a főnökére.

-Bocsánat, tudom, hogy nem szabad elhagyni a fülkét! De a szomorú asszonyt és kislányát nem engedhettem haza iratok nélkül!- mondta bűnbánóan.

A kiskutya a fekete foltjaival együtt továbbra is az előbb még haragos főnök néninek hízelgett.

A főnöknő lehajolt, és megsimogatta.

-Úgyis megyek haza, előtte kiviszlek sétálni a parkba!- mondta.

-Ide nem jöhet be a kutyus, valakit kérjen meg, hogy vigyázzon rá!- szólt a portáshoz.

-Majd én vigyázok!- kiáltott a kislány, lehajolt, és ölbe vette őt. A kiskutya boldogan simult hozzá.

-Csináljuk meg azt a fényképet az útlevélbe!- kérte Anya a gyereket.

-Csak ha róla is készít a bácsi egy fotót!- mutatott a kislány a kutyára.

-Rendben van. Most az egyszer megengedem. – mondta a vezetőnő.

A kislány ölében a kutyussal beült a fotós fülkébe. Szeme csillogott, mint a drágakő. Arcán vidáman játszottak a fények. Egy pillantás alatt kész volt a kép. Nagyon jól sikerült.

-Mutasd a képet!- kérte a kislány.

-Tessék, kivetítem. – mondta a bácsi, és már látta is a falon a gyerek saját maga mosolygós fotóját.

-És a kutyus?- kérdezte a gyerek.

-Ő is ott van, tudod, ott fogod az öledben! – mondta a bácsi.

-Nem látszik a képen! De én tudni fogom, hogy itt ült velem!- felelte a kislány.

-Így van. Ha erre gondolsz, mindig látni fogod őt is!- mosolygott a bácsi.

-Siessünk, már bezárták az épületet!- mondta Anya.

-Még ezt az egy útlevelet befejezzük!- mondta egy kedves néni az egyik pult mögül. Hamar elkészültek. Anya megköszönte a segítségüket, és indult a kijárathoz. A portás bácsi ott állt az ajtóban egy nagy kulccsal a kezében.

-A kutyusom meddig maradhat nálatok?- kérdezte.

-Holnap reggelig vigyázok rá, jó lesz?- kérdezte a kislány.

Megbeszélték, hogy hová menjen a portás bácsi reggel érte. Kutyust egész úton ölbe vitte haza a kislány, mert elfelejtették a pórázt elkérni. Otthon a kertben jó kis házikót építettek neki, finom vacsorát raktak elé. Megérdemelte, hiszen ő csinált jó kedvet nekik és a vezető néninek, és a fotót készítő bácsinak is. A fehér, fekete foltos vidám kiskutya nagyon jól érezte magát. Nem is akart elaludni, egész éjjel játszani szeretett volna. Azt azonban belátta, hogy egy ilyen kislánynak, mint aki most egy kis ideig a gazdija lett, korán le kell feküdni.

            Reggel a portás bácsi megérkezett hozzájuk. Elmondta, hogy oltani vitte az állatorvoshoz előző nap a kutyust. Úgy volt, hogy a felesége érte jön. Időközben azonban bent kellett maradnia a kórházban, ahol dolgozott. Ezért kellett magával vinnie a Városházára őt. Mikor látta, hogy milyen jól érzi magát a kislányéknál a kutyus, megígérte, hogy minden alkalommal elviszi hozzájuk, mikor azt előre megbeszélik. Így lett a kislánynak és az anyukájának alkalmanként egy kutyusa, aki jókedvre derítette őket, ha együtt voltak.