A legkedvesebb virág

A legkedvesebb virág.

Egyszer a csacsi egy napsütéses reggelen, talált egy végtelennek tűnő mezőt. Nagyot nyújtózott és beszippantotta a virágok illatát. Arra lett figyelmes, hogy az egyik virágból sokkal, de sokkal több van, mint a többiből. Ez a virág sárga pompával ragyogott, lepkék és katicák nyüzsögték körbe. A csacsi ugrándozott örömében a gyönyörűségtől. 
- Vajon mi lehet a neve? - mélázott el, majd végül, úgy döntött, elmegy az erdőbe, megkérdezi erről bölcs bagoly barátját. Az okos madár gondosan szemügyre vette a növényt:
- Ez a pitypang, gyermekek kedvence.
A csacsi hazáig mondogatta a virág nevét, el ne felejtse: 
- Pitypang, pitypang, pitypang…
Innentől kezdve minden nap kiment a mezőre megcsodálni a pitypangokat. 
Az egyik nap döbbenten tapasztalta, hogy csodás virágai helyén valami furcsa, fehér pompom nőtt, amit, ha elkapott a szél, ezer felé repült.
Rémülten futott a bagolyhoz az erdőbe. 
- Hová tűntek a pitypangok? - kérdezte levegőt kapkodva.
A bölcs elmesélte neki, hogy bizony a pitypangok virágai bóbitákká változnak át, így magjaikat szélnek eresztve benépesíthetik a mezőt, hogy az később újra sárgában pompázhasson. 
- Ne aggódj, csak várj, türelmesen várj!- nyugtatta.
A csacsi így is tett, várta a tavaszt. A bóbitákat nyár végén valóban elfújta a szél, majd ősszel a föld befogadta azokat, télen pedig a hó gondosan betakarta. A hosszú tél után a csacsi még mindig várt, míg ki nem pattantak az első rügyek a fákon és el nem kezdtek csiripelni a madarak, híresztelve, hogy jön a tavasz. Onnan tudta, hamarosan virágzik kedvence.
Mikor eljött a várva várt nap, és megint sárgába borult a mező, a csacsi leírhatatlanul boldog volt, hogy újra pitypangot lát, hiszen számára ez volt a legkedvesebb virág.