A legkedvesebb virág

A legkedvesebb virág.

A csacsi egy napsütéses reggelen egy végtelennek tűnő mezőre bukkant. Nagyot hempergett, és beszippantotta az illatokat. Arra lett figyelmes, hogy az egyik növényből sokkal, de sokkal több van, mint a többiből. Ennek virága sárga pompával ragyogott, lepkék és katicák nyüzsögték körbe. A csacsi ugrándozott a gyönyörűségtől örömében.
– Vajon mi lehet a neve? – mélázott el, majd végül úgy döntött, elmegy az erdőbe, megkérdezi erről bölcs bagoly barátját.

Az okos madár gondosan szemügyre vette a növényt:
– Ez a pitypang, gyermekek kedvence.
A csacsi hazáig mondogatta a virág nevét, el ne felejtse: 
– Pitypang, pitypang, pitypang…
Innentől kezdve minden nap kiment megcsodálni a virágzó mezőt. 
Az egyik nap döbbenten tapasztalta, hogy csodás virágai helyén valami furcsa, fehér pompom nőtt, amit ha elkapott a szél, ezerfelé repült.
Rémülten futott a bagolyhoz az erdőbe. 
– Hová tűntek a pitypangok? – kérdezte levegőt kapkodva.
A bölcs elmesélte neki, hogy bizony a pitypangok virágai bóbitákká változnak át, így magjaikat szélnek eresztve benépesíthetik a mezőt, hogy az később újra sárgában pompázhasson. 
– Ne aggódj, csak várj, türelmesen várj! – nyugtatta.
A csacsi így is tett. A bóbitákat nyár végén valóban elfújta a szél, ősszel a föld befogadta azokat, a hó pedig télen gondosan betakarta. A hosszú tél után a csacsi még mindig várt, míg kipattantak az első rügyek a fákon, és elkezdtek csiripelni a madarak, híresztelve, hogy jön a tavasz. Onnan tudta, hamarosan virágzik kedvence.
Mikor eljött a várva várt nap, és megint sárgába borult a mező, a csacsi leírhatatlanul boldog volt, hogy újra láthatja legkedvesebb virágát.