A legkisebb menyét

A legkisebb menyét.

            A földalatti kuckóban lefekvéshez készülődött a menyét család. Négy kis kölyök várta, hogy a mamájuk betakargassa őket az ágyikójukban. A legkisebb összekucorodva feküdt, már nagyon várta, hogy mindenki elaludjon körülötte. Az anyukájuk a testvérek takaróját eligazította, majd nyugovóra tért.

            A legkisebb menyét számára eljött a megfelelő pillanat. Kiosont a lakásból, és elindult a nagy felfedező körútra. Még sohasem látta nappal a felszínt. Ők éjszaka vadásztak, és amikor az első napsugarak megfestették az ég kékjét, akkor indultak haza.

A föld mélyéből járatokon keresztül jutott ki az utcára. A fény bántotta a szemét, a zaj hasogatta a fülét. Mentőautó szirénázott és kukás autók ürítették a szeméttel telt edényeket. Az úttesten sok személyautó száguldott, sárga villamos suhant a síneken. Az emberek jöttek-mentek, munkába siettek, néhányan a kisboltban kiflit vásároltak a reggelihez.

A legkisebb menyét ijedten futásnak eredt a legközelebbi park irányába. Egy asszony felkiáltott:

– Nézzétek, kismókus szalad át az úton!

– Nem mókus vagyok, hanem menyét! – felelt sértődötten, de senki sem hallotta.

Az asszony betért a henteshez, és elújságolta, hogy mókus szaladgál a környéken. A hentes azt válaszolta, hogy az nem lehet, biztosan egy patkányt látott. A sorban mögötte álló fiatalember felfigyelt erre, és kinézett az utcára, ahol a közeli zöld területen meglátta a legkisebb menyétet, amint búvóhely után kutat.

– Nem is mókus és nem patkány, ez egy menyét! – mondta a hentesnek és az asszonynak, azzal kiment a boltból, hogy megfogja és hazavigye. Azt gondolta magában, hogy jó kis háziállat válik majd belőle. Nagyot tévedett, mert bár kicsi volt a menyét, de nagyon fürge. Futott, mint a nyíl, egészen addig, míg rést talált egy ház oldalában, oda bebújt, és onnan figyelte a fiút, aki el akarta kapni. Ő nem vette észre, keresgélni kezdte, de hamarosan ráunt erre és elment.

Közben a föld alatt a legkisebb menyét mamája észrevette, hogy üres az ágya, így elindult megkeresni. Mivel nem találta a lakásuk környékén, gondolta, hogy csak felfelé mehetett. Egyetlen járat vezetett arra, azon elindult. Kiért a nappali fényre, és mikor hozzászokott a szeme, akkor körbe járatta a tekintetét.

Sehol nem látta a kölykét. Elfeledkezett arról, hogy óvatosnak kell lennie, és őrült rohangálásba kezdett, az éppen arra járó három fiú rávetette magát és elkapta. A ház oldalában a résen át látta ezt a legkisebb menyét, és gondolkodás nélkül az anyukája megmentésére indult. Kiszagolt egy csapat egeret, akik a közelben tanyáztak, fogta magát és a sarkukra lépett. Azok ijedten menekültek, éppen a három fiú irányába, akik a sok egér láttán azt gondolták, hogy a menyét, akit elkaptak, majd megfogja őket, így letették az utca kövezetére. Menyét mama észrevette a legkisebb fiát, nem törődött semmi mással, csak vele. Áttörte magát a tömegen, és magához ölelte őt. Pár pillanat telt el, és a legkisebb menyét és a mamája nekieredtek, bebújtak a hazavezető földalatti járatba, és mikor végre bezárták maguk mögött a bejárati ajtót, akkor megnyugodtak.

Otthon Menyét papa várt rájuk, aki már az aggódástól azt is elfelejtette, hogy korábban haragudott, amiért nappal kimerészkedtek az utcára. Töviről-hegyire elmesélték a történteket, Menyét papa mutatott egy fényképet, amin egy rokonuk pórázon sétált a gazdájával. Ezen a legkisebb menyét elszörnyedt.  Végül lezárták a dolgot azzal, hogy most szerencsére nem esett egyikőjüknek sem baja, többször azonban nem kísértik a sorsot.

            A legkisebb menyét testvérei olyan mélyen aludtak, hogy nem ébredtek fel a beszélgetésre. Este azonban, mielőtt vadászni indultak, elmondták nekik az esetet. Ahogy telt az idő, egyre több rokonuk tudomást szerzett a szerencsés megmenekülésről. Eddig sem fordult elő gyakran, hogy nappal kimerészkedtek az otthonaikból, de ezután még ritkábban mentek a felszínre napkelte után.