Királylány a viharban

Királylány a viharban.

            A királyság egy csendes, pálmaligetes félszigeten terült el. A palota napfényből font falai között élt a királyi pár gyermekeivel együtt.

            A királylány és a királyfi a tengerpartot naponta meglátogatták, szerették a talpuk alatt a forró homok érintését, arcukon a szellő lágy simogatását érezni. A tenger kékben és zöldben játszó hullámai hívogatták őket, gyakran úsztak a csillogó habok között, és csodálták a napsugarak táncát a felszínen.

Egyik alkalommal már nagyon eltávolodtak a parttól, mikor a királyfi észrevette a gyülekező felhőket az égen.

– Gyere kishúgom, menjünk ki a partra, közeledik a vihar! – kiáltott.

– Még egy kicsit maradjunk, kérlek! – felelt a királylány, és mélyebbre úszott.

Hamarosan erős szél fújt, mely felkorbácsolta a hullámokat, ekkor visszafordultak a testvérek, de már egyre nehezebben lehetett előre haladni a vízben. A lány elfáradt, és a bátyja elszántan igyekezett a felszínen tartani őt, miközben zuhogni kezdett az eső. A sötét felhők eltakarták a napot, a szél egyre erősebb lett. A királylány arra gondolt, hogy talán sosem jut ki ebből a viharból, mikor Tenger királyfi meglátta őt. Felpattant az éppen arra járó delfin hátára, és olyan sebesen, mint a villám ott termett mellette.

– Gyere, kapaszkodj belém, elviszlek a palotámba! – mondta neki.

– A testvérem nélkül nem megyek! – felelte a királylány.

– Tartsatok ki egy kicsit! – kérte Tenger királyfi, és füttyentett egyet, mire nagy szárnycsapásokkal egy hatalmas sas jelent meg az égbolton. Lentebb ereszkedett, és így szólt:

– Ülj fel a hátamra királyfi!

A félszigeti királyfi csak akkor mozdult, mikor látta, hogy a húga felül a delfin hátára, és elsuhan a távoli part irányába. Akkor ő is belekapaszkodott a sas nyakába, és hamarosan együtt szálltak a Tenger királyának palotájába, mely a tenger két partja között félúton egy hatalmas fehér sziklán állt, ahol már várta őket Tenger királylány. Bevezette őket a csodaszép trónterembe, hozatott forró italt és meleg ruhát. Hamarosan megjött a delfin háton utazó félszigeti királylány és Tenger királyfi is, akik a kalandos út során jól megismerkedtek egymással. Tenger királyfi selyembe, bársonyba öltöztette a félszigeti királylányt, finom étellel és itallal kínálta.

A félsziget és a tenger királyi testvérpárja jól megértették egymást. Hosszan beszélgettek, egészen addig, míg elvonultak a fekete felhők és kisütött mögülük a nap. Ekkor aztán vonakodva ugyan, de elváltak egymástól. A királyfit a hatalmas sas, a királylányt a delfin vitte haza.

A vihar emléke sokáig élt a testvérekben, de az a pillanat is, mikor a felhők mögül kikukkantott a nap. Továbbra is gyakran jártak a tengerpartra, de már nem úsztak olyan mélyen be a vízbe, mint a vihar előtt.

Tenger királyfi próbálta a félszigeti királylányt elfelejteni, de nem járt sikerrel. Tenger királylány sokat gondolt a félszigeti királyfira, szeretett volna újra találkozni vele. Ezért mindketten úgy döntöttek, hogy felkeresik őket. Delfinháton útra keltek, és mivel nem hagyhatták el a tengert, meg kellett várniuk, amíg a félsziget királyi testvérpárja beúszik a vízbe. Egy narancssárga fényben úszó reggelen végre meglátták őket, a part közelében a vízben. Közelebb mentek hozzájuk, és a félszigeti királylány hamarosan észrevette a delfint, és annak hátán Tenger királyfit. Örömében azt sem tudta, hogy hová legyen! Tenger királylány és a félsziget királyfija is hatalmas boldogsággal üdvözölte egymást. A napot együtt töltötték, úsztak a hullámzó tengerben, beszélgettek, és sokat nevettek. Hirtelen gyülekezni kezdtek a viharfelhők, és Tenger királyfi figyelmeztette őket, hogy induljanak a szárazföld felé. Megvárta, amíg a homokos partra kilépnek, és csak ezután úszott a tenger belsejébe, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e a hullámok között az esőben, szélben. Tenger királylány feladata is ugyanez volt, hiszen a hatalmas területet ketten is nehezen tudták felügyelni.

A pálmafák között már zuhogott az eső, de a félszigeti királyfi és királylány nem bánta, hogy megáznak. A találkozás öröme mindent felülmúlt. Mire csuromvizesen hazaértek, otthon terített asztal várta őket, és mindketten arra gondoltak, mennyivel jobban esne a vacsora a tengeri testvérek társaságában. Órák teltek el, de a vihar nem akart alábbhagyni. A királylány aggódni kezdett Tenger királyfiért. A napfényből font palota ablakain át látta, hogy a több emelet magasságú hullámok csapkodják a partot, felvette hát az esőköpenyét, és kiszaladt oda. A partra vetve találta Tenger királylányt. Nem tanakodott, azonnal felemelte, és a palota felé cipelte. Alig bírta a lány a terhet, de csak ment előre az esőben. Szerencsére a bátyja észrevette, hogy kiszaladt a palotából, és segítségére sietett. Elvette tőle Tenger királylányt, két erős karjával átölelte és mint a pelyhet, úgy vitte tovább a palotába. Mikor hazaértek lefektette, az ágya mellé ült, és ott maradt mellette, amíg fel nem ébredt. A lány, mikor kinyitotta a szemét, először őt látta meg. Megfogták egymás kezét úgy, mintha soha többé nem akarnák elengedni.

Mikor elállt az eső Tenger királyfi észrevette, hogy a testvérét baj érte. Delfin megérkezett hozzá, és elmesélte, hogy a hatalmas hullámok lesodorták a hátáról és partra vetették, ahol a félsziget királylánya megtalálta és hazavitte.

Tenger királyfi életében először magára hagyta a birodalmát, és a testvére után rohant, akit a napfényből font palotában megtalált. Látta, hogy a párja kezét fogja, megállt az ágy mellett, és megnyugodva hallgatta meg a történetét. A beszélgetés közben megjelent a félszigeti királylány, és aggódva szaladt Tenger királyfi karjaiba.

– Nem sebesültél meg a viharban? – kérdezte.

– Nem. Arra gondoltam, hogy a testvérem maradhatna nálatok, te pedig eljöhetnél az én palotámba! Szeretnéd? – szólt a királyfi.

– Igen, nagyon jó volna! – felelt a lány.

                       Tenger királyfi letérdelt a félszigeti királylány elé, úgy kérte meg a kezét, de a félsziget királyfija sem volt rest, letérdelt ő is a választottja, Tenger királylány elé, és feleségül kérte. Mindkét királylány igent mondott, és hamarosan világra szóló lakodalmat csaptak.