Sátorozás a kertben

Sátorozás a kertben.

            A rekkenő hőségben egy kislány és egy kisfiú pancsolt a felfújható medencében, a kertben. Már lemenőben volt a nap, Anya a vacsorát készítette. Apa közeledett feléjük, és hívta őket.

            Később az asztalnál ülve beszélgettek.

– Apa, úgy szeretnék sátorban aludni! – szólt a kislány.

– Ha gondolod, felállíthatjuk a kertben a sátrunkat! – felelte Apa.

– De jó lenne! Én is kíváncsi vagyok, hogy milyen benne tölteni egy éjszakát! – tette hozzá lelkesen a kisfiú.

– Ebben a melegben jó lesz a szabadban aludni! – értett egyet Anya a többiekkel.

Mind a négyen kimentek, és együtt felállították a sátrat. Mire elkészültek, a csillagok már fent ragyogtak az égen. A Hold ezüst fényét kifli alakból küldte a Földre, közben csodálkozva nézte a kis családot.

– Ma éjjel az oltalmam alatt lesznek! – mondta a legközelebbi csillagnak.

Álomtündér gyorsan rátalált a szülőkre és a gyerekekre. A jó levegőn könnyű álom szállt a pillájukra.

Az éjszaka közepén azonban a kislány a szomszéd kutya ugatására felébredt. Kimászott a sátorból, és ámulva figyelte a Holdat, amely magasan járt az égbolton. Fényesen ragyogott és barátságosan integetett felé.

– De szép vagy, és milyen kedves! – szólt a kortalan égitesthez a gyerek.

– Már vártam, hogy találkozzunk! – válaszolt.

– Ismersz engem? – kérdezte a kislány.

– Persze, a születésed óta. Minden ablakon benézek, mikor feljövök az égre, így minden gyerek és felnőtt ismerős számomra – felelt a Hold, és az egyik kezét kinyújtotta, megsimogatta a kislány fejét.

A gyerek meglepődött. Nem tudta, hogy a földig leér.

– Magadhoz ölelnél? – kérdezte.

A Hold válaszul mindkét kezét kinyújtotta, felemelte a gyereket, és megölelte, majd letette a felszínén. A kislány látta maga körül a csillagokat, a végtelen, sötétkék égboltot, melyen sok-sok fény csillogott. A színek rabul ejtették. Percekig csodálta őket. Azután felállt, és járkálni kezdett a birodalomban. Látott tornyokat, házakat, kerteket, játszótereket, ezüst gyümölcsöt termő fákat és aranysárgán csillogó vízeséseket. Az egész felszín csendes és nyugodt volt. A környező csillagokra a két égitest között kifeszített drótkötélpályán lehetett eljutni, négyszemélyes kabinokban. Beült az egyikbe, és menet közben szétnézett a világűrben. Semmihez sem fogható látvány fogadta. Apró fények villóztak mindenfelé, és a csillagok mosolyogtak, amint rájuk pillantott. Bemutatkozott mindegyiknek, viszonzásul ők is a nevüket mondták, de olyan sokan voltak, hogy csak egy néhányat tudott megjegyezni. Volt köztük Aranyhajú Csillag, Vándorlegények Szerencsecsillaga, Álmatlan Csillag, Álomhozó Csillag, Virrasztó Csillag, Hajnal Csillag. Sokáig időzött a végtelenben, nem bírt betelni vele.

A Hold észrevette, hogy a sátorban Apa felébredt, és keresni kezdte a kislányt, ezért kinyújtotta a karját, és magához húzta a gyereket.

– Vissza kell térned a Földre, Apa kiáltotta a neved! – mondta. Azzal letette a kertbe, éppen oda, ahonnan felemelte.

– Nem tudsz aludni? – kérdezte Apa, mikor meglátta.

– Olyan szépen ragyognak a csillagok! – felelt a kislány.

– Nézd, az a hét csillag ott a Göncölszekér! A Nagy Medve csillagkép hét csillaga alkotja! – mutatott fel Apa.

– Igen, az a három ott a szekér rúdja, az a négy pedig maga a szekér! – állt meg mellettük Anya.

– Én már láttam őket, Apa megmutatta, mikor te még pici baba voltál! – szólt bele a beszélgetésbe a kisfiú.

            Mind a négyen álltak a sátor mellett, a kert közepén. A Hold lemosolygott rájuk. Nagyon kedves látványt nyújtottak, ahogy kémlelték az eget. Kinyújtotta a két karját, és egy pillanatra az egész családot magához ölelte, majd visszatette őket a zöld pázsitra. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a felnőttek ebből semmit sem vettek észre. A kislány szólalt meg először:

– Éreztétek? Magához ölelt a Hold!

– Éreztem! – felelt a kisfiú.

– Igen, úgy fonnak körbe a sugarai bennünket, mintha átölelnének! – mondta Anya.

– Itt egészen közel érzi magát az ember az égitestekhez! – tette hozzá Apa.

            Bementek a sátorba, és hamarosan elaludtak. A Hold továbbra is ott ragyogott az égen, és mosolyogva nézett a kis sátorra, ahol ők róla álmodtak.