A Macskák városa és a Zorró maszkos macska

A Macskák városa és a Zorró maszkos macska.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, ahol annyira elszaporodtak a macskák, hogy mindenki csak úgy emlegette ezt a helyet, hogy a Macskák városa. A macskaköves utcákkal és buja kertekkel teli település magas, keskeny épületeit bonyolult háztetőkkel, macskaerkélyekkel látták el az ott élők a sok kóbor állat miatt, meg az otthonokat összekötő függőhidakkal. A nyüzsgő piactéren mindennapi látvány volt a macskák hancúrozása, a megannyi hangulatos szunyókáló helyeket, meg mintha csak egyenesen nekik építették volna a város régi urai. A macskák eleinte harmonikusan együtt éltek itt az emberekkel és más lényekkel, de a közterületi etetés végül nagyon sok kellemetlenséget kezdett okozni. Az odaszoktatott állatok folyamatosan randalíroztak, a lakók nyugalmát megzavarva. Ráadásul a dolgukat is ott végezték, és ennek a piszoknak az eltakarítása a lakóközösségek kötelezettségévé vált.

Amikor a helyzet végül tűrhetetlenné vált a város polgármestere kihirdette, hogy a lakóterület környezetére gyakorolt hatása miatt macskaszámlálást tartanak. Ehhez kamerákat állítottak fel és a háztartásokban egyéb mérő technikákat vetettek be. Így akarták felmérni az állatmenhelyek forrásigényeit, és hogy a kóbor macskák is kezelhetőbbekké váljanak. Amikor kiderült, hogy körülbelül 200.000 macskáról van szó, egy bizottságot jelöltek ki, hogy minden egyes macskát törzskönyvezzenek. Nyakába vette hát a bizottság a várost, és elkezdte a macskák összeírását, de nagyon nehéz feladatnak bizonyult, mert a polgármester minden fekete-fehér macskát egyformának talált.

Ekkor derült ki, hogy él a városban egy különösen okos macska, akinek Bajusz volt a neve. A szeme körüli fekete sáv olyan volt, mint egy maszk, amely a legendás Zorróra emlékeztetett. Így ragadt rá a Zorró maszkos macska név. Bajusz az álcázás mestere volt, mert nappal úgy tett, mintha csak lustálkodna, éjszaka azonban lopakodó hőssé változott, aki a háztetőkről leugorva és a macskaköves utcákon járva segítette a rászorulókat. Mivel a macskák éjszakai életet élő állatok, hiperaktívvá és játékossá válnak az esti vagy a hajnali órákban, ezért Bajusz azt javasolta a polgármesternek, hogy valamelyik éjjel induljanak el a macskaszámláló körútra.

Erre egy holdfényes éjszakán került sor. Bajusz a polgármesterrel, a macskaszámláló bizottság elnökével és az állatvédő liga egy emberével indult útnak, hogy végrehajtsa a lehetetlent, azaz regisztrálják a városban élő macskákat. Bajusz hátát foszforeszkáló színnel kenték be és még nyomkövetőt is tettek a farkára, hogy a sötétben is tudják követni.

Így derült ki, hogy milyen sok, különleges macska él a lakóközösséghez közeleső tanyán. Az első csoport, akikkel találkoztak fura, mosómedve külsejű macskák voltak. Bundájuk az éjszakai holdfényben fényesen csillogott. Ami feltűnő volt még rajtuk, hogy a hangjukban is különböztek más macskafajtáktól, ugyanis nagyon különleges, csicsergő, trillázó hangon „beszélgettek egymással”. Amikor Bajusz megközelítette a vezetőjüket, Lunát, az először bizalmatlanul megszagolta, majd utána kíváncsian körbejárta az idegeneket is. A legidősebb kandúr eközben meglátott egy baglyot, akinek a szárnya beakadt egy tüskés bokorba, és ahelyett, hogy megette volna, segített kibogozni a szárnyait. Ezen aztán mindannyian meglepődtek! Amikor a bagoly boldogan elrepült Bajusz feje felett, feltett a macskavezérnek a származásával kapcsolatos kérdést, amelyre annak a felesége, egy gyönyörű selymes szőrű szépség nyafogó hangon a következő magyarázattal szolgált:

Tudod, hogy mi a francia királynő, Marie Antoinette egyik macskájának a leszármazottjai vagyunk?

Nem tudtam!-mondta Bajusz. De azt hittem, hogy a királynőt lefejezték Párizsban, a macskája meg eltűnt?

Ami Marie Antoinettet illeti az igaz, de ami a macskáját illeti az nem, mert a királynő a halála előtt egy hajós kapitányra bízta a macskáját, aki egy Norvégiába induló hajóra került. Ott aztán találkozott egy török angóra macskával meg egy szibériai macskával. Ők voltak az őseink. 

Miután Bajusz mindezt megtudta, továbbadta a polgármesternek a történetet, aki buzgón jegyzetelni kezdett. Amikor a selymes szőrű macskák megtudták Bajusztól, hogy mi járatban vannak errefelé, a következőt javasolták:

Hogy megkönnyítsük a munkátokat, elvezethetünk titeket a Fekete Macskák táborába. Éppen ma tartják a Fekete Macska Napját! Amire persze nem csak fekete macskák hivatalosak.

Hm, ez kiváló ötlet!-mondta Bajusz, de amikor a polgármester megtudta, elfehéredett, mivel rendkívül babonás volt és hitt abban, hogy balszerencsét hoz, ha egy fekete macska keresztezi az útját.

Sajnos sokan hisznek ebben!-szólalt meg az állatvédő liga embere,-ezért mi például nem adunk örökbe soha fekete példányokat, mivel egyes befogadók csupán a tréfák vagy hiedelmek miatt kívánnak hozzájutni fekete sorstársaitokhoz, utána meg elűzik őket. 

Polgármester győzd le a félelmedet, mert a gyűlésen az összes macskabandával találkozhatsz!-mondta a selyemszőrű Luna. Bajusz tolmácsolta.

Például találkozhattok Nagyapával.

Kivel?

Hát a legöregebb macska matuzsálemmel.

Ez nagyon jól hangzott, így hát a polgármester végül beadta a derekát és félelmét legyőzve követte a selymes szőrűeket, akik egy borostyánnal benőtt, régi kastélyhoz vezették a kis csapatot. A bejárat két oldalát felemelt lábbal integető macskát ábrázoló szobrok díszítették. Hogy miért? Bajusz erre is kapott magyarázatot Lunától, aki elmondta, hogy egy itt élő pap macskája réges-régen megmentett egy gazdag embert, akit az megérezvén a bajt, elcsalt egy fa alól, amibe rövidesen belecsapott a villám. Hálából szobrot állított neki.

A hosszú folyósón keresztül egy hatalmas terembe értek. A bál Nagyapa, a legöregebb macska bevonulásával kezdődött, hintaját két, hatalmas méretű, szárnyas macska húzta. 

A bálon, ami érdekes volt, hogy nem csak fekete macskák vettek részt, hanem az összes létező macskafaj. Sok fekete macska teljesen feketének tűnt, de ahogy megvilágította őket a lámpa fénye vöröses vagy barnás árnyalatúvá vált a bundájuk. Ezt „rozsdásodásnak” nevezik.-magyarázta az állatliga vezetője a polgármesternek üvöltve, mert a macskanyávogástól alig hallotta a hangját. 

Tánccal és zenével, végül divatbemutatóval ünnepelték a fekete macskák szépségét, titokzatosságát és báját. A divatbemutatón felvonultak a kaktuszmacskák, tüskékkel borított, bóbitás farkú lények, a lábukból és farkukból hosszú tüskék nyúltak ki. Állítólag a kaktuszok nedve volt a fő táplálékuk. Néha egész éjszaka üvöltenek.-mondta Luna Bajusznak. Eléggé félelmetesek voltak.

Aztán a pódiumra lépett egy legendás hírű bányász macska, a Karbunkulus. Tükör volt a homlokán, és a szemei úgy világítottak, mint a szén.

Őket Eldrid és Miló a birkózó macskák követték, akik olyan kegyetlenül harcoltak egymással a színpadon, hogy a csata után alig maradt farkuk.

Aztán a Kaszkadőr macska azt állította, hogy kilenc élete van. A műsorvezető, Ali szerint olyan szívós, hogy túlélt olyan zuhanásokat is, amelyek más állatok számára végzetesek lettek volna. Szóval elhitték neki.

Derűs színfolt volt, amikor egy versenyló hátán ügetve megérkezett Csalogány, egy aranyos, fekete-fehér szőrű, macska lány. Mint kiderült elválaszthatatlanok voltak, mert a ló egyetlen versenyére sem volt hajlandó elindulni Csalogány nélkül.

Skog, a norvég macska lábán törpék által kovácsolt lábperec volt, ami tartalmazta a macska járásának hangját is. Ő gyönyörű táncot lejtett. A műsor után aztán megkezdődött a lakmározás. Volt ott minden macskaszem-száj számára készült ínyencség.

A polgármester és csapata a nagy számlálásban igencsak elfáradt hajnalra, de sikeres volt az éjszakai kiruccanásuk, mert Lunának köszönhetően rengeteg macska került a hivatalos nyilvántartásba. Megköszönték a selymes-szőrű macskák segítségét és Bajusz vezetésével haza indultak.

A visszaút sokkal hosszabbnak tűnt, mint az odafelé vezető, egy kicsit meg is ijedtek, amikor a fejük fölött elrepült egy Szilánk nevű, kegyetlen éjszakai macska, amelynek az volt a rossz szokása, hogy a levegőben repülve, fákat döntögetett ki. A fákat a fejével való letörésétől megfájdult a feje, ezért mindig rossz kedve volt...

Láttak egy lesből támadó fehér macskát, amint elkapott egy kövér egeret, de egyéb említésre méltó dolog nem történt.

Hazaérve aztán a polgármester a jelentésébe a következőket írta: a macskák az emberek társai vagy vezetői, sok dolog tudói. Képesek a gonoszság észlelésére, ezért hasznosak az emberek számára! Majd a kezéből kiesett a toll és a papírjára borulva álomba merült...