A magányos sárkány

A magányos sárkány.

A magányos sárkány

Valamikor egyszer, nagyon de nagyon régen mikor még Sárkányok is éltek a Földön, élt egy nagyon magányos sárkány a messzi Magas Hegyek között.

Egyedül élte életét kis barlangjába távol a többi sárkánytól és távol a völgyekben lakó emberektől.

Más volt ő mint a többi sárkány és ezt tudta is nagyon jól.

Sohasem szeretett volna embereket ijesztgető, tűzokádó, félelmetes lény lenni ezért a többi sárkány kinevette, csúfolta őt emiatt. 

Pedig sok-sok emberöltővel korábban volt idő mikor a sárkányok és az emberek egymástól tanulva, egymás tisztelve, barátságban éltek, de ezek az idők sajnos már réges règ elmúltak.

Pedig nagyon szeretett volna ő is barátokat de nem fogadták be mert túlságosan jószívű volt sárkánynak, az emberek viszont, mivel màr jó ideje a sárkányokról csak félelmetes történeteket hallottak, féltek tőle, így aztán elvonult egy nagyon magasan fekvő barlangba ès ott élte magányos életét. 

Egyszer egy ragyogó napsütéses reggelen arra tévedt egy jóságos varázsló és mikor meglátta a sárkányt szomorúan üldögélni a barlangja előtt megsajnálta. 

Mivel jóságos varázsló volt érezte, hogy a sárkány szíve is szèpsèggell és szeretettel van tele csak nagyon de nagyon magányos ès èrezte azt is, hogy nem fog neki àrtani.

Odament hàt hozzá és megszólította.

A sárkány nagyon megörült a váratlan látogatónak és szívesen fogadta a messziről jött idegent..

-Látom nagyon magányosan élsz itt a hegyekben és igencsak megesett rajtad a szívem- mondta neki baràtsàgosan a varàzsló.

-Szeretnék adni neked egy ajándékot ami jobbá teheti sorsodat de csak akkor ha elég bátor vagy hozzá. 

Van nálam egy àlarc amit ha felveszel nem fogja senki látni, hogy te sárkány vagy.

Úgy fogják gondolni, hogy közülük való vagy, azok közül akik között éppen jársz-kelsz.

Ìgy akár az emberek közé is mehetsz bátran, nem fognak felismerni.

Ej de megdobbant a sárkány hatalmas szíve, nagyon megörült, hogy úgy tűnik végre vége a magányosságànak.

Megköszönte az ajándékot és még egy kis finomsággal is megkínálta újdonsült ismerősét.

Egész nap hosszasan beszélgettek majd este nyugovóra tértek.

Másnap reggel a kelő nap sugaraival ébredtek majd egy finom reggeli utàn elbúcsúztak egymástól.

A varázsló folytatta hosszú vándorútján a sárkány pedig életében először elindult az emberek falujában.

Mikor a falu közelébe érve már úgy tűnt bárhol felbukkanhat valaki aki megláthatja, felvette a maszkot.

Immár bátran és magabiztosabb ment be a faluba és egyik utcát járta a másik után. 

Èlvezte a körülötte lévő pezsgést, az életet.

Végre olyan élményben volt része amire már régóta vágyott.  Néhányan rá is köszöntek, ilyenkor bár elég bátortalanul de visszaköszönt. 

Egész nap járt-kelt így a faluban ès mivel az álarc mindvégig rajta volt az emberek azt hitték ő is közülük való, ő is egy ember a sok közül.  

Végigjárta a mesterembereket, megnézte hogyan süti a pék a kenyeret, hogyan kovácsolja a kovács a patkót, hogyan készíti a suszter a szebbnél szebb cipőket és hogy készítik a kosárfonó asszonyok a csodálatos kosarakat.  

Nézte ahogy a gyerekek kacagva kergetik egymást az iskolaudvaron és a tanár szigorú tekintete próbálják őket csendre inteni.

Mindenki sürgött-forgott, zajlott az élet és látta, hogy mindenkinek van valami igen fontos tennivalója. 

Korábbi lelkesedésre alábbhagyott és kezdte egyre rosszabbul érezni magát.

Először nem is értette mi a baja, hiszen végre annyi magányosan töltött év után zajlik körülötte az élet.

Az álarc bár eltakarta valódi énjét és nem látták az emberek sárkány mivoltát, így nem is féltek tőle de ezzel kívülállóvá is tette mert nem lehetett az aki ő valójában, vagyis sárkány.

Embernek kellett magát tettetnie ahhoz, hogy elfogadják de egyre jobban érezte, hogy csak akkor lehet igazán boldog ha ő is kiveheti részét a tevèkeny èletből és végre valami hasznos elfoglaltságot talál magának.

Ekkor hirtelen egy ellenállhatatlan érzés kerítette hatalmába mely a szìvèből áradt szét egész testében és olyan bátorsággal öntötte el, hogy egy határozott mozdulattal levette magáról az álarcot.

Èppen a falu közepén lévő téren állt mikor egy szempillantás alatt újra sárkánynak látta magát.

Ó, lett nagy a rémület az emberek között amikor meglátták.

Nem értették hogyan került ide ez a sárkány egyik pillanatról a másikra.

A férfiak mentek is az íjjaikért, az asszonyok és a gyerekek pedig igyekeztek elbújni.

Ezutàn körbeállták és nyilaikat felé szegezték.

Bàr az ìjjak mind megfeszültek mègsem lőtt senki.

Nem lőttek, csak vàrtak.

Vártak és először maguk sem értették, hogy miért. 

Aztán valaki hangosan felkiáltott:

-De hiszen ez a sárkány fél, reszket!

És valóban ekkor már a többi embernek is feltűnt, hogy itt bizony valami nagyon nincs a helyén.

Letették fegyvereiket és ismét vártak.

Senki nem mozdult.

Mikor a sárkány látta, hogy elhárult a fenyegetés halkan és bátortalanul odaköszönt az őt körülvevőknek.

-Sziasztok! Igen jól látjátok sárkány vagyok de még egy légynek sem tudok àrtani. Társaim ezért is üldöztek el maguk közül, azóta élek magányosan a hegyek között.

Régóta szerettem volna barátokat de a sárkányoktól mindenki fél.

Tegnap kaptam egy álarcot egy jóságos varázslótól ami elfedte valódi lényemet és így   besétálhattam közétek. 

Egy darabig jól éreztem magam de aztán látva, hogy mindenki milyen elfoglalt, van valami dolga, feladata, kezdtem magam rosszul érezni, hogy én csak itt jövök-megyek és nincs semmi feladatom.  Ekkor úgy éreztem le kell vennem az álarcot mert én igazából sárkány vagyok és csak akkor érezhetem jól magam ha sárkányként élhetek bárhol is vagyok.

Ne haragudjatok, hogy megijesztettelek benneteket.  

Az emberek elcsodálkoztak a hallotakon. Hitték is meg nem is, de azt érezték, hogy ez a sárkány aki ott áll előttük valóban nem fog àrtani nekik. 

Ekkor már egyre nagyobb tömeg verődött össze a falu főterén. Kicsi-nagy, fiatal-öreg egyaránt a furcsa jövevényt nézegette.

Már nem féltek tőle, kíváncsiak lettek rá és kérték meséljen magáról és az életéről.

És ő csak mesélt és mesélt mèg maga is meglepődött mennyi mondanivalója is van.

Ìgy ment ez késő délutánig amikor is megbeszélték, hogy másnap ismét eljön.

Következő nap már korán reggel meg is érkezett és megkérte újdonsült barátait, hogy neki is adjanak valami feladatot mert szeretné ő is kivenni a részét a munkából, eddig úgysem volt túl sok feladata.

Gondolkodtak vajon milyen munkát lehetnek adni egy tűzokádó sárkánynak?

-Hát persze! - kiálltott fel a pék

Begyújthatoda a kemencében a tüzet!

-Ebben nekem is segíthetsz! - szólt a kovács.

-Ès nekem is! - kiàlltott oda a szakàcsnè.

-Ó, mennyi munka hirtelen. -  mondta a sárkány megilletődve és érezte, hogy a szíve életében először megtelik remènnyel és bizalommal.

Végre tartozott valahová és nem kellett többé

bujdokolnia.

Rájött, hogy azzal, hogy elég bátor volt levenni az álarcot és megmutatni valódi sárkány mivoltát és szelíd szívét, sorsa jobbra fordult és immár búcsút inthet korábbi magányos életének.

Megmutatni a kincseinket sokszor nagyon nagy bàtorsàgot kìvàn de megèri, bizony hogy meg.

A jószívű sàrkàny vègre boldog volt. Boldog ès hàlàs, végtelenül hálás. 

Vège