Az elveszett bocika

Az elveszett bocika.

Az elveszett bocika

Ősz volt, a fák már felöltötték aranyszínű ruháikat.

Esteledett és a tanyán a gazda beterelte a jószágokat az istállóba ami elég nagy volt ahhoz, hogy a sok kis állat elférjen benne.

Voltak itt szamarak, bárányok, tyúkok, libák, kecskék, tehenek és őrzőik a kutyusok is akik szívesen aludtak mellettük a jó meleg istállóban.

Miután mindannyian elfogyasztották a nekik szánt eleséget kellemesen elfáradva nyugovóra tértek.

Bori a fiatal kis bocika fáradtan és boldogan bújt édesanyjához ès miközben hallgatta szívverését mély álomba szenderült.

Nem telt bele pár óra és Bori megébredt.  

Furcsa zajra lett figyelmes mely az istállón kívülről jött.

Percek teltek el és a különös zajok csak nem akartak megszűnni. Bori egyre éberebb és kíváncsibb lett.

Bár tudta, hogy az istállóban édesanyja mellett biztonságban van de egyre inkább nőtt benne a kíváncsiság. 

-Vajon mi lehet ez a furcsa zaj? - kérdezte magától, miközben egyre türelmetlenebbül hallgatta.

Mióta megszületett erre a világra mindig is nagyon bátor bocinak gondolta magát.

-Ha valóban bátor vagyok - mondta szintèn magànak, akkor most fogom magam és utánajárok a dolognak.

Ahogy ezt végiggondolta már fel is kelt anyukája vèdelmező ölelèsèből ès egy pillantást vetett a többi szendergő állatra majd halkan, hogy senkit fel ne ébresszen, kiosont az istállóból. 

Ősz lévén már elég hűvös volt az éjszaka de Bori mit sem törődött ezzel és elindult a furcsa hang irányába. 

Egyre inkább úgy tűnt, hogy a hang vagy valami furcsa zaj a kerítésen kívülről jön, vagyis a tanyán kívülről.

Mikor erre ráeszmélt tétovázni kezdett.

Vajon ki merjen-e menni a még a biztonságosnak vélt tanyáról az azt körülvevő mezőre, erdőbe?

Mivel kíváncsisága még mindig óriási volt hamar arra a döntésre jutott, hogy bizony kimegy.

Először csak a kerítés mellett sétált majd később feltűnt neki, hogy a hang mintha a közeli patak felől érkezne, így elindult abba az irányba.

Mivel éppen telihold volt és az eget nem takarták felhők, így a hold ezüstös fénye beragyogta az éjszakát így aztán meglehetősen világos volt.

Nem sokkal később már hallotta a patak csörgedezését és ahogyan közelebb ért már látta is annak a hold ezüst fényében megcsillogó vizét.

A furcsa hang egyre hangosabb lett és úgy gondolta ha átkel a patakon akkor biztosan odaér a forrásához.

A víz nem tűnt túl mélynek így neki is iramodott rögtön.

De jaj, a kövek csúszósak voltak és Bori patái  megcsúsztak rajtuk.

Szegénykém megbillent és az egyik hátsó kis lába becsúszott két nagy szikla közé.

-Áu, àu! Ez nagyon fáj! - jajdult fel fàjdalmàban.

Próbálta kihúzni lábacskáit a szikla szorításából de nem járt sikerrel.

Minden egyes rántással csak egyre jobban megfàjdult a lába és màr egyáltalán nem is tudta mozdìtani.

Kezdted kétségbeesni.

-Na ezt aztán jól megcsináltam! Kellett nekem ilyen bátornak lennem! Az istállóban lenne a helyem a többi pihenő kisállattal, ehelyett elcsatangoltam és ki tudja mikor talál meg itt valaki, távolabb a tanyától - mondta magànak szomorkodva.

Bori a patakban ácsorogva töltötte az éjszaka hátralévő részét, néha sirdoglvava máskor csak egy picit szipogva és a hűvös időben egyre jobban fázva.

Megbántam már százszor s ezerszer, hogy egyedül, meggondolatlanul indult el erre a felfedező útra.

A furcsa hang is elhalt már, nem hallotta tovább,  sohasem derült ki, hogy mi is volt az.

Másnap reggel mikor a jószágok felébredtek az istállóba rögtön észrevették, hogy Bori eltűnt.

Nem sokkal később a gazda jött be, hogy kiengedje az àllatokat és ő is csodálkozva nézte Bori hült helyét.

Rögtön a keresésébe fogtak és mindent tűvé tettek utànna a tanyán.

Keresték mindenfelé de nyomát sem lelték.

-Lehet hogy elkóborolt a tanyán kívülre? - kérdezte a gazda. 

-Ugyan már az nem lehet, hiszen olyan kicsike még - legyintett a gazdasszony, biztosan nem ment messzire.

Mancs a család kutyája is bekapcsolódott a keresésben és lévén, hogy a kutyák nagyon jók a dolgok kiszimatolàsàban, így megérezte, hogy Bori bizony elhagyta a tanyát.

Követte a szagokat ès meg sem állt egészen a patakig.

Itt aztán rátalált a sérülten és szomorúan ácsorgó bocikára.

Bori megörült, hogy végre ismerőst lát és remélte, hogy Mancs hazaszalad és jelzi gazdáinak, hogy itt találják őt.

Ìgy is történt. Mancs visszaszaladt és hangos csaholással jelezte a gazdának, hogy merre keressék Borit.

Rögtön utána indultak, követték és meglepődve  látták meg a patakba ácsorgó, sziklák közé szorult kisbocit.

A gazda rögtön a vízbe gázolt és minden erejét megfeszítve elmozdította az egyik sziklát annyira, hogy közben Bori ki tudta húzni a lábát. 

Megkönnyebbült, hogy végre kiszabadult. 

Órákat töltött a hideg patakban ácsorogva és már mindene elgémberedett. 

Szegény kis lába nagyon fájt és jól meg is duzzadt, alig tudott menni.

Végül aztán lassan, óvatosan, kissé bicegve de visszaért a tanyára. 

Aggodó anyukájához bújva mély levegőt vett és érezte, hogy most már megnyugodhat, minden rendben lesz.

A gazda lefektette Borit a szalmára és gyógynövényes főzettel átitatott borogatást tett a lábára.

Anyukája mellé feküdt és Bori érezet itt az ideje hogy bocsánatot kérjen tőle, hogy eltűnésével ilyen riadalmat okozott.

Anyukája mosolyogva nyugtázta Bori megbánó szavait és tudta jól, hogy többet bizony nem fogja ilyen butaságra adni a fejét.

Bori megértette, hogy attól még, hogy bátornak és vakmerőnek hiszi magát, még igenis hallgatnia kell az anyai intelmekre és nem szabad egy ilyen kicsi bocinak egyedül kóborolnia, sem éjjelen sem pedig nappalon. 

Örült, hogy egy kisebb sérüléssel megúszta ezt a kalandot mert már tudta jól, hogy bizony sokkal rosszabbul is végződhetett volna.

Továbbra is nagyon bátornak tartotta magát de a későbbiekben már megfontoltabb és körültekintőbb volt.

Vège