Csoda az erdőben

Csoda az erdőben.

Csoda az erdőben

Egy forró nyári napon a kis Monster Pickup és barátai elhatározták hogy piknikeznek és játszanak egyet kedvenc erdei játszóterükön.

El is indultak a városkából ahol éltek, fel a hegyek közé.

A főútról lekanyarodva egy poros kis földút vezetett szeretet helyükhöz, egy az erdő fái közt megbújt szépséges tisztáshoz.

Volt itt minden amire egy kis Monsternek a kellemes és vidám időtöltéshez szüksége lehetett. Bukkanok, ugrasztók, éles kanyarok, hepék és hupák szelték keresztül a tisztást, így minden kisautó kedvére próbálgathatta, fejleszthette képességeit.

Élvezték a sok lehetőséget és persze azt is, hogy szüleik vigyázó tekintete nélkül önállóan, szabadon játszhattak. Itt biztonságban voltak nem zavarta őket senki és semmi.

Ez a nyár különösen száraz, forró és csapadéktalan volt de a kisautók már megtanulták, hogy ilyen időben sehol a szabadban, fák vagy bokrok közelében, nem szabad tüzet gyújtani.

Miután jól kijátszották magukat és már kellemesen el is fáradtak egy kicsit lepihentek. Volt köztük aki még el is szunyókált a fák hűvöset nyújtó árnyékában.

Ám nem sokkal később valami megzavarta nyugodt pihenésüket. 

Az erdő kellemes nyári illata helyett egyre inkább füstszagot lehetett érezni.A kisautók néztek jobbra, néztek balra, körüljárták a tisztást de nem tudták beazonosítani a füst forrását pedig màr egyre intenzívebben lehetett érezni a füstszagot.

-Azt hiszem indulnunk kellene hazafelé  - mondta kissé ijedten a többieknek a kis Monster Pickup.

Sietve összeszedték a dolgaikat és már indultak is. A következő a pillanatban világossá vált számunkra honnan is ered a füst. 

A távolban, a fák felett lángnyelveket pillantottak meg és rögtön tudták mi történt. 

- Ég az erdő! -  kiáltották szinte egyszerre -  Erdőtűz van! - 

- Siessünk, siessünk! -  kiáltottàk többen is

Amilyen gyorsan csak tudtak haladtak végig a keskeny kis földúton, hogy minél hamarabb elérjék a biztonságosabbnak vélt főutat.

A kis Monster Pickup, ahogyan menekülès közben egyszer csak hátrapillantott, látta ahogyan a lángok szeretet játszóterük felé közelítenek. 

-Bárcsak megmenekülnek a mi kedvenc kis jàtszóhelyünk, bárcsak megmenekülne, - suhant át a gondolat rajta miközben megpróbált egyre gyorsabban és gyorsabban haladni. 

Szerencsére hamar elérték a főutat de sajnos nem azt várta őket amire számítottak.

Az erdő az út mindkét oldalán már lángokban állt. Nagy bátorság kellett hozzá, hogy tovább haladjanak de nem volt más választásuk. 

Itt fent a hegyen ebben a helyzetben semmilyen segítségre nem számíthattak. Egyedül kellett lemenniük.

A füst is egyre sűrűbb lett és szinte már az orrukig sem láttak. Majdhogynem vakon száguldottak le a hegyről magukban végig imádkozva, hogy épségben leérjenek.

Szerencsére nem sokkal később oszladozni kezdett a füst és a lángokat is maguk mögött hagyták. Végre ismét friss levegőhöz jutottak. 

Épségben tértek vissza a városba ahol már mindenki nagyon aggódott értük és megkönnyebbültek mikor látták, hogy mindannyian visszaérkeztek.

A veszély viszont nem múlt el. 

Ahogy a városkából a hegy felé tekintettek látták, hogy a lángok szeretett otthonaik felé közelítenek. 

-Itt már csak a csoda segíthet, egy hatalmas csoda, - mondták szinte egyszerre.

Egymás után szálltak fel a helikopterek és a közeli tóból vizet merítve bátran röpültek a lángok fölé majd a vizet kiengedve oltották azokat.

Nagy volt a riadalom.

A város apraja nagyja félve, de közben mindvégig reménykedve figyelte az eseményeket. 

Már úgy tűnt minden erőfeszítés hiába és a tűz eléri a várost.

Ekkor azonban hosszú hónapok szárazsága után egyszer csak elsötétedett és megdörrent az ég a távolban pedig villámok cikáztak.

-Ess eső ess, ess eső ess - kiabálták, kantáták egyszerre és az égi áldás valóban eleredt.

Esett és csak esett hosszú órákon át míg végül beesteledett. A tűz mindenhol kihunyt és a város ismét biztonságban volt, lakói pedig fáradtan de megkönnyebbülten tértek nyugovóra.

Másnap reggel ismét ragyogó napsütésre ébredtek mintha mi sem történt volna.

A természet erői megnyugodtak és minden csendes volt megint. 

Az erdő igen sok fája vált a tűz martalékává és a kisautók mind azon izgultak vajon kedvenc helyük és környéke milyen állapotban van. 

Nem is várakoztak túl sokàig és már reggel elindultak, hogy körülnézzenek.

Az út odáig elég szomorú és lehangoló volt. 

Ahol tegnap még hatalmas zöldellő fák virítottak ott most csak leégett csonkok álltak. Fekete és élettelen volt minden. 

Látszólag élettelen. 

De tudjuk jól, hogy ahol valami elpusztul ott egyben meg is születik valami új.  A természet mindig megújul. A magok ott vannak a földben arra várva, hogy kicsírázzanak és új fákkal, bokrokkal élesszék fel az erdőt. Mindez természetesen hosszú, hosszú éveket vesz igénybe de idővel megint gyönyörű zöld lesz majd minden.

A földút ezúttal saras volt az esti eső után de ezt egy cseppet sem bánták. Ahogyan közeledtek a játszótér felé egyre izgatottabban lettek. 

Vajon milyen látvány fogadja őket? 

Amikor végül odaértek alig mertek hinni a szemüknek. A tisztás és a körülötte lévő fák sértetlenek voltak.  

Szinte vakító volt ez a hirtelen zöld a nagy feketeség és kopárság után.

Mindannyian megkönnyebbültek.

-Ez mégis hogyan történhetett? -  kérdezték szinte egyszerre

-Csoda történt - mondta hangosan a kis Master Pickup és közben elmosolyodott

-Annyira szeretjük ezt a helyet, hogy szerintem ezért maradt sértetlen.

-A mi szeretetünk védte meg a pusztulástól, hiszem, hogy így van - mondta a kis Pickup.

-Lehet hogy így van…..  lehet, és ezért mindenképpen hálásnak kell lennünk - mondták a többiek és már indultak is újabb élményeket szerezni ezen a csodahelyen.

Vège