A medve, aki nem ehetett mézet

A medve, aki nem ehetett mézet.

Egyszer történt erdő mélyén, lombos fákkal körülvett barlang szélén. Medvék brummogásától volt hangos a környék, ugyanis errefelé élt több száz macinemzedék. Az átlagosnál is nagyobb volt a nyüzsgés az egyik lakban, ott, ahol Manci maci egy halom papírral ült a sarokban. Békésen hajtogatta a színes lapokat, csákót készített belőlük, születésnaposat. Csodásan kidíszítette a fejfedőket, tollal pedig mindegyikre ráírta a neveket. Így várta ő a meghívott vendégeket, akik mind az ő köszöntésére érkeztek.

Ahogy ötöt ütött az óra, megérkeztek a látogatók szépen sorba. Senki sem jött üres kézzel, megajándékozták Mancit a medvék kedvenc eledelével. Gyorsan gyűlt a sok mézescsupor, Manci mégsem volt lelkes, sőt inkább komor. Nem értette a medvecsorda, a kismackó a csuprokat miért nem bontogatja? Manci a finom falatozás helyett, az ablakon kinézve a távolba meredt. Arra járt a cimborája, a méhecske Zente, látta, hogy Manci szeme szomorúsággal van tele.

-       Mi történt veled kedves barátom? Csak nem könny csorog az ünneplős ruhádon? – kérdezte a kis rovar aggódva, Manci pedig belekezdett a válaszba szipogva.

-       Zümmögő pajtásom, valóban szomorkodok, itt ez a sok méz, én mégsem lakomázhatok. Pár hónapja csúnyán megfenyegetett a királynőd, azóta kerülöm a mézet, mint a mennykőt. Elmesélem mi történt akkor, megéheztem úgy, mint oly sokszor máskor. Kellemesen sétáltam az erdőben, amikor a gyomrom megkordult üresen, félénken. Mivel más elemózsiát nem találtam, felmásztam a fa tetejére mivel ott finom mannát láttam. Máskor is csentem már onnan mézet, de most a tettem után, királynőd rám küldött egy hadsereget. Tele lett fullánkkal az orrom, hetekig nem volt szabad nyomkodnom. Mellé a méhkirálynő a lelkemre kötötte, nem ehetek mézet, soha többé egy cseppet se – válaszolta sírva a kölyökmedve, Zente pedig kedvesen vigasztalni kezdte.

-       Gyere velem Manci a méhkashoz, beszélünk a királynővel, hátha feloldoz. Nem egy haragtartó uralkodó, nem hiába szolgálja őt annyi alattvaló.

Ezért hát felkerekedtek az erdőbe, magas fának legtetejére. Ott díszelgett a díszes méhlak, de a mézet most sem védték vastag kőfalak. Elég volt a királynő határozott léte, és senki sem merészelt odamenni a közelébe.

Zente a királynőjét a kasból kihívta, meghajolva előtte, előzékenyen megszólította:

-       Egyetlen királynőm, gyönyörűséges felség, ne haragudj, hogy zavarlak, de ideszólított a kötelezettség. Mackó barátom születésnapját ünnepelnénk ma, de szegény nem tudja élvezni, hiába van náluk fenséges lakoma. Azt mesélte a méz-evést te megtiltottad neki, és a mennyei csuprokat többé már nem ízlelheti – kezdte mondandóját az apró szárnyas, Manci pedig a háttérbe húzódott, ilyen helyzetekben nem volt jártas. Félt ő a méhektől, mint a tűztől, mancsai közé rejtve védte orrát az újabb bökésektől.

-       Nocsak-nocsak te kis kölyökmackó, betartottad a parancsomat, nincs is erre jobb szó: köszönöm neked, hogy szót fogadtál, ragacsos nektárt azóta sem kóstoltál. Úgy gondolom elég volt neked ennyi lecke, feloldozlak a tilalom alól, legyél újra igazi medve. Majszold mindkét mancsoddal az édes mézet, de csak azt, ami véletlenül utadba téved. Kerüld el a méhkasomat örökre, akkor én is békén hagylak, nem csípem az orrodat körbe.

Boldog lett a hallottaktól Manci, örömében elkezdett a levegőben szaltózni. Hálálkodva, sietve köszönt el a méhbarátaitól, hiszen várta őt az ünnepség és a rengeteg csupor. Neki is esett egyenként az üvegeknek, élvezettel habzsolta minden cseppjét a méznek. A vendégek elégedetten vették tudomásul, Manci is olyan, mint a többi kölyök, aki nekilódul. A kicsik felfalják az összes ajándékot egyszerre, utána meg csikaró hassal fetrengenek egész este.

            Manci is eképpen járt a mohósága miatt, most nem a csípések, hanem a hasfájás végett nyomta hetekig az ágyat. De sokat tanult az esetből, a falánkság mindig bajt, hoz a semmiből. Mértékkel és megfelelő helyről kell fogyasztani a mézet, akkor lehet a legboldogabb a mackóélet.