A medvebocs, aki felhő akart lenni

A medvebocs, aki felhő akart lenni.

Láttál már medve alakú felhőt? Tudok róla egy mesét.

Volt egy medvebocs, Fülöpnek hívták. Az erdő lakói gyakran kicsúfolták a nagy orra miatt. Fülöp szomorkodott, aztán egy nap úgy döntött nem vár addig amíg felnőtt lesz, inkább felhő lesz, mert azt gondolta az egész világon a felhőnek van a legjobb dolga.

A felhőt senki nem csúfolja, igaz nincs is neki orra. Csak úszkál az égi tengeren, közben pedig annyi szépséget lát: hegyeket, völgyeket, városokat, tengereket meg óceánokat, toronyházakat, napot, holdat, csillagokat. Azt persze nem tudta Fülöp, hogy kell felhő lenni. 

Elment az iskolába, hogy megtanulja, de az iskolában csak írtak és számoltak. Ez nem igazán tetszett Fülöpnek, nem tudta megfogni a ceruzát, így aztán otthagyta az iskolát és ballagott tovább, mígnem meglátott egy műhelyt. Azt hitte az a nekivaló hely, ott fogja kitanulni a felhő szakmát de csalódott, mert egy kovács műhely volt.

Gondolta Fülöp, ha már ott van, kipróbálja a kovács mesterséget, csakhogy egyáltalán nem állt kézre neki a kalapács. Innen is ballagott tovább. Betévedt egy konyhára, a finom illatoktól a száját megnyalta, hamarosan kiderült ott sem oktatják a medvéket arra, hogy lehet belőlük felhő, ráadásul a finom ételekből még kóstólót se adtak, ehelyett az történt, hogy amikor a szakács meglátta, olyan éktelen nagy zajt csapott, hogy Fülöp rögtön elmenekült.

Csalódottan cammogott tovább, aztán egyszer csak eszébe jutott a varázsló aki a falu végén lakott. A varázsló szerencsére nem ijedt meg tőle, inkább örült neki.

- Jé, ez egy igazi medvebocs! –kiáltott fel. -Hol van az anyukád? –kérdezte gyanakodva. 

-Anyukám az erdőben van és azért küldött, hogy kérjem meg a tisztelt varázsló urat, csináljon belőlem felhőt –füllentette.

A varázslónak kikerekedett mind a két szeme és pislogott, a fülét is megvakarta mintha nem jól hallotta volna.

- Szokatlan kívánság annyi szent! Még soha nem varázsoltam felhőt senkiből! Mi van, ha nem jól sikerül. Meggondoltad? Meglehet, hogy felhő helyett béka leszel.

- Próba szerencse. Ha béka leszek elbújok –gondolta Fülöp. Rosszabb már nem lehet. Kicsi vagyok, nagy az orrom –sóhajtotta szomorúan.

Hókusz-pókusz, tüstént izziben legyen felhő belőled –szólt a varázsló, és hirtelen Fülöpnek eltűnt keze-lába, de az orra nem.

-Nahát! –csodálkozott a varázsló. –Sikerült!

Fülöp nagyon örült. Már jött is a szél és vitte fel az égi tengerre. Ott volt a nap, a hold, a csillagok. Fülöp halkan köszönt nekik.

- Jó napot!

Azok válaszra se méltatták, hiszen csak egy felhő volt a többi felhő között. Nem volt különleges.

Teltek-múltak a napok, a hetek, egyszer Fülöp madarakat látott, utánuk kiáltott. Megkérdezte mi újság van odahaza. Azok meséltek a nyárról, arról hogy érik a málna, Fülöp arra gondolt bár hazamehetne, eszébe jutott az anyja, már egyáltalán nem szeretett felhő lenni, sokat sírt miatta.

-Ejnye, hát már megint pityeregsz? –dorgálta a többi felhő.

A nagy viharfelhők között egészen kicsinek érezte magát, pont mint otthon a nagy medvék közt az erdőben, mégis hiányzott mindenki, aki odalent lakott.

Egy nap annyira szomorú lett Fülöp, hogy leült egy nagy hegy tetejére, érezte sírni kell. Addig-addig sírt míg könnyeitől megáradtak mind a patakok, és rohanni kezdtek be az erdőbe, kiöntötték az ürgéket, nyulakat az üregeikből, a borzot a bokorból, rókát a rókalyukból. Semmilyen állatnak nem volt maradása, csak a medve családnak nem esett bántódása. 

Azután a patakok berohantak a faluba, be a házakba, ahonnét emberek rohantak kifelé, fel a dombokra, hegyre. Amikor a varázsló háza is megtelt vízzel, egyszeriben eszébe jutott, alighanem a bajt Fülöp okozta. Biztosan megunta a felhőlétet, de erre számítani lehetett. Ment a varázsló az árral szemben fel a hegyre, amikor meglátta Fülöpöt, nagyon megsajnálta, meg se dorgálta csak egyet legyintett, a felhőből megint medve lett, akit mindenki csodál és nem csúfolják már az orra miatt.

Mostanában arra jártam, láttam Fülöpöt ahogy ott üldögélt egy fenyő alatt, jó volt a kedve, és hallottam, hogy felhő-kalandját fűnek-fának elmesélte. Ha medve alakú felhőt látsz, jusson eszedbe. Volt egyszer egy medve... Bocs, ezt már elmeséltem. Itt a vége!