A megbízható mackó (Sese mese)

A megbízható mackó (Sese mese).

            Az utcák még csendesen nyújtóztak a kertek alján. Manóváros lakói az igazak álmát aludták, még a kiskutyák és cicák is szunyókáltak.

            Mackó hajnalok hajnalán indult el otthonról. Pirosló szamócát keresett a réten, de egy szemet sem talált. Csalódottan sietett tovább az erdőbe, szeretett volna egy kis mézet kérni a méhecskéktől. Hamarosan feltűnt a jól ismert hely, a méhcsalád otthona.

– Zümi, adnál nekem egy bödönnel? – mutatott az elkészített csomagokra.

– Tegnap már kaptál. Nem tudok minden nap adni! Gyere a jövő héten! – felelte Zümi, aki az igazságos elosztásért felelt.

– Csak egy kanálkával kérek! Légy szíves, adj belőle! – könyörgött Mackó. Zümi nagyon megsajnálta, és hozott egy kiskanalat, kinyitott egy mézes bödönt, majd kivett belőle egy kis édességet.

– Tessék! Ha ennyire éhes vagy, akkor egyél egy keveset, bár egyébként ezt Sese manóéknak tettem félre! – mondta, miközben átnyújtotta a kóstolót.

Mackó megköszönte, és mohón lenyelte a finomságot.

– Mikor jön el a bödönért? – kérdezte azután.

– Amint felébredt, azonnal. Reggelire kérte – válaszolt Zümi.

– Ha olyan kedves voltál, hogy megkínáltál belőle, akkor elviszem én neki! Úgyis arra megyek! – ajánlotta Mackó.

– Nem tudom, jó ötlet-e mackóra mézet bízni! – töprengett hangosan Zümi.

– Persze, hogy jó ötlet! Nem eszem meg, ne aggódj! – nyugtatta meg Mackó.

– Jól van. Vidd! – nyújtotta át Zümi a bödönt, és Mackó örömmel cipelte a pirosa festett ház irányába, ahol Sese manó lakott. Az út azonban eléggé hosszúnak tűnt. Sokszor megállt pihenni, és mindannyiszor eszébe jutott, hogy jó volna még egy falat az édes mézből. Erősen vágyott rá, de legyőzte magában ezt az érzést. Végre feltűnt előtte Sese manóék háza. A kertkaput szerencsére nyitva találta, bement és ledőlt az éneklő almafa alá. Hamarosan elnyomta az álom. A csendet egy halk dallam törte meg:

Kismanó ébredj, menj az erdőbe, hozd el a mézet, amit Zümi kikészített – énekelte az alma.

Mackó kinyitotta a szemét, és ijedten szólt az éneklő almához:

– Ne küldd el Sese manót a mézért, én már idehoztam neki!

A piros gyümölcs meglepetten fordult felé:

– Zümi rád bízott egy bödönnel? Nem tartott attól, hogy megeszed?

– Megbízott bennem! És elhoztam sértetlenül! – felelte Mackó.

Az éneklő alma rámosolygott Mackóra, és így szólt:

– Ne haragudj, hogy kételkedtem benned! Már tudom, hogy te megbízható vagy! Felébresztem Sese manót!

– Az jó lesz, mert már nagyon éhes vagyok, indulnék hazafelé, hogy megreggelizzek! – válaszolta Mackó.

Sese manó ébredj, Mackó elhozta a mézet! De már nagyon éhes, indul haza, ha felébredsz – énekelte az alma, és az ablak kinyílt, megjelent egy kócós manófej, álmos szemekkel.

– Mi történt, éneklő alma? Miket dalolsz? Mackó mézet hozott nekem? – kérdezte Sese manó.

– Igen! Tessék, itt van, Zümi küldte, vedd el tőlem! – nyújtotta felé a bödönt, mire Sese manó se szó, se beszéd kiugrott a kertbe, odaszaladt Mackóhoz, és örömében megölelte.

– Köszönöm, Mackó, hogy elhoztad! Gyere be, reggelizzünk meg együtt! – hívta, és még mielőtt a másik megszólalhatott volna, húzta magával befelé az ajtón. Odabent főzött egy finom teát, friss zsemlét tett az asztalra, félbe vágta, megkente vajjal, és rácsorgatta a mézet. Az egyik fél zsemlét mackó elé tette.

– Hallottam, amikor az alma énekelte, hogy még nem ettél ma. Fogadd el tőlem, és maradj még egy kicsit, később hazakísérlek! – ajánlotta.

Mivel mackó valóban éhes volt, és a mézet nagyon szerette, jóízűen megette. Mikor mindketten jól laktak, elindultak az erdei Manóúton, és amikor Zümiék hatalmas fájához értek, a méhecske megszólította őket:

– Mit szóltál, hogy Mackóval küldtem el a bödön mézet?

– Finom a mézed, jól bereggeliztünk belőle! – dicsérte meg Sese manó és Zümi boldogan rebegtetni kezdte a szárnyait.

– Ha lesz még, küldök mackóval neked! – ígérte. Sese manó és Mackó legközelebb a patak partján álltak meg, ahol találkoztak a pettyes hátú őzikével, az álmodozó süni lánnyal és a kismókussal. Éppen a kicsi sárkányt várták, aki hamarosan megérkezett. Mindannyian megfürödtek a patakban, majd kiültek a partra megszáradni, és közben mindenki mesélt egy történetet. Az idő gyorsan elszállt, legelőször Mackó indult haza, mert ő nagyon korán kelt aznap, azután a többiek is útra keltek.

            A napsugarak megcirógatták az éneklő almát, és a zenélő zöldségeket Sese manó kertjében. Mikor Sese manó hazaért, egy egész kórus fogadta, zenekari kísérettel.