A megértő mókus (az iskolában)

A megértő mókus (az iskolában).

            Ezen a reggelen korán kelt a mókus család. A legkisebb kölyök szemét dörzsölve üldögélt az ágyon, remélte, hogy az álmosságot ezzel hamar elűzi. De nem így történt.

            – Gyere reggelizni, a testvéreid már körbe ülték az asztalt! Csak rád várunk! – kérte az anyukája, és megsimogatta a buksiját.

– Hová sietünk ennyire? – dünnyögött a legkisebb mókus.

– Az iskolába! Nem késhetük el! Tudod, pontosan kell megérkezni! – felelte az anyukája.

– Ha nem kérek reggelit, akkor maradhatok még a szobámban, amíg a többiek esznek? – kérdezte a kismókus.

– Nem. Ha nem eszel, nem fogsz tudni figyelni és tanulni! – magyarázta Mókus mama.

– Szeretnék sokat tudni! – felelte a legkisebb mókus és felállt. Amikor ő is az asztal mellé ült, a nagyobb testvérei már kortyolgatták a mogyoró italukat, így a csésze után nyúlt, és egyhajtásra megitta a tartalmát, majd eszegetni kezdte a mogyorókrémes kenyeret.

– Az osztálytársaidat szombaton várom uzsonnára! – mondta az anyukája, és mind az öt mókus kölyök felélénkült.

– Biztos sok ismerősünk van közöttük! Az erdei iskolában tanul az összes környékbeli mókus! – jegyezte meg a legidősebb testvér.

– Ma megtudom, és este elmesélem! – ígérte a legkisebb mókus.

Maradt még egy kevés idő az indulásig, gyorsan elkészültek, és beültek a mókus autóba. Mókus papa beindította a motort, és már száguldottak is a cél felé.

– Megérkeztünk! – állt meg a mókus autó az iskola kapuja előtt. A mókuskölykök kiszálltak, és elbúcsúztak az apukájuktól. Mindannyian bementek az épületbe, út közben megbeszélték, hogy szünetben találkoznak.

A legkisebb mókus bement az osztályba, és leült. Körülnézett és látta, hogy mindenki beszélget, a nyári élményeiket mesélik. Ekkor nyílt az ajtó, és belépett rajta egy mókus kislány. Rózsaszínű köténykéje zsebébe dugta az egyik kezét, és a legkisebb mókus látta, hogy morzsolgat valamit benne.

– Ülj le mellém! – szólította meg a mókus kislányt, aki félénken ránézett, és mivel nem látott más szabad helyet, odament, és helyet foglalt a legkisebb mókus mellett.

– Mi van a zsebedben? – próbált meg beszélgetni a legkisebb mókus, de a padtársa nem felelt, csak még jobban belemélyesztette a zsebébe az öklét. Ekkor lépett be az osztályba Bagoly tanító bácsi.

– Látásból mindenkit ismerek! – szólalt meg elégedetten, majd meglátta a rózsaszín ruhás mókus kislányt. – Ti költöztetek tegnap ide a szomszéd erdőből, ugye? – fordult hozzá.

– Igen! – suttogta a mókus kislány.

A legkisebb mókus már értette, hogy miért ilyen visszahúzódó a padtársa. Nem ismer errefelé senkit, és fél az idegen mókusoktól. Biztosan ezért szorongat a zsebében valamit. Kicsit közelebb húzódott hozzá, és megigazította a tolltartóját, mert az majdnem lecsúszott a padról.

– Köszönöm! – suttogta félénken a mókus kislány. Mivel Bagoly tanító bácsi már elkezdte az órát, válaszul a legkisebb mókus rámosolygott.

A szünetben a sok kis mókus kölyök kivonult az udvarra. Az öt mókustestvér találkozott a kerítés tövében, beszélgettek, de közben a legkisebb mókus a rózsaszín ruhás mókus kislányt figyelte, aki egyedül álldogált egy pad mellett. Odament hozzá, és megszólította:

– Van kedved beszélgetni? – kérdezte, és mikor bólintott, így folytatta:

– Szombatra a mamám meghív hozzánk minden elsős mókust! Eljönnél te is?

A kislány csodálkozva nézett rá.

– Nem ismerek senkit errefelé. Titeket sem! Hogy mehetnék el hozzátok? – kérdezte bizonytalanul.

– Éppen azért gyere el, hogy megismerhessünk! – mosolygott rá a legkisebb mókus.

A mókus kislány kivette a zsebéből a kezét, és a legkisebb mókus meglátta a tenyerében az összemorzsolt papírzsebkendőt. – Szegény, fél közöttünk! Nem ismer bennünket, sok dolog változott körülötte, nehéz lehet neki! – gondolta.

– Hogy döntöttél? – kérdezte kedvesen tőle.

– Köszönöm a meghívást, elmegyek! – felelte nagysokára a kislány.

A nap további része izgalmasan telt, hiszen rengeteg új dologgal ismerkedtek meg a kismókusok. Délután, amikor hazaértek, csak úgy dőlt belőlük a szó! A legkisebb mókus azonban elgondolkodva üldögélt a kanapén.

– Gondod támadt? – kérdezte az anyukája.

– Nem, nem. Csak ideköltözött tegnap egy mókuscsalád, és a kislány a padtársam lett. Nem ismer senkit! Meghívtam ide szombatra! – nézett az anyukájára a kismókus.

– Nagyon jól tetted! – bólintott az anyukája, és ezzel le is zárta a témát.

A hét vége hamar eljött. A mókus család készült az összejövetelre, étel, ital fogadta a vendégeket. A rózsaszín ruhás mókus kislány érkezett a legkésőbb, úgyhogy a legkisebb mókus azt gondolta, hogy már el sem jön, így nagyon megörült, amikor meglátta.

– Éppen jókor jöttél, most indulunk, ugrálunk egyet a faágakon! Gyere te is! – hívta, miután üdvözölte őt.

A mókus kislány örömmel játszott a csodás erdő fáin, hamarosan kiderült, hogy mindenki között ő a legügyesebb az ugrándozásban. Nem tartott a legmagasabban húzódó ágaktól sem, ügyesen ugrált egyikről a másikra.

– Nagyon bátor vagy! – ismerte el a legkisebb mókus.

– Ahonnan ideköltöztünk, ott magasabbak a fák, megszoktam rajtuk a közlekedést – felelte szerényen a mókus kislány.

A legkisebb mókus megértően bólintott. – Jó barátok leszünk! – gondolta.

            Az összejövetel jó hangulatban és felszabadultan telt el. A mókusok jobban megismerték egymást, és a rózsaszín ruhás mókus kislány nem maradt egy percre sem egyedül. Hétfőn az iskolában mindannyian erről a hét végéről beszélgettek. Amikor Bagoly tanító bácsi belépett az ajtón, mókuszsivaj fogadta.

– Látom, nagyon jól összebarátkoztatok egymással! – szólt mosolyogva, és kikereste az aznapi anyagot, hogy elkezdje az órát.