A megmentett kismadár

A megmentett kismadár.

            A kora délutáni napsütés kicsalogatta a kisrókát a szabadba. Sok sárga falevél keringett a levegőben, mancsával játékosan kapkodott utánuk, amíg földet nem értek. A látványtól jókedvre derült.

            Álomgomba elmélyülten figyelte az önfeledten szaladgáló állatkölyköt. Fehér pöttyös piros kalapja alatt a kék lemezkék élénk színben pompáztak, halványzöld tönkje előre-hátra hajladozott. Egyszer csak egy nagy bordó falevél tűnt fel a levegőben. Méltóságteljesen szállt a többiekkel, aztán irányt változtatott, és a szél a patak felé sodorta. A kisróka észrevette, és megállt.

– Szerinted menjek utána, vagy maradjak itt? – kérdezte.

– Kíváncsi vagy, hogy merre tart? – érdeklődött Álomgomba.

– Nagyon! De közben itt sok-sok sárga falevél hullik! A bordó meg csak egyedül szálldogál! – gondolkodott hangosan a kisróka.

– Szóval tanácstalan vagy. Nem tudod, hogy a sokat válaszd itt, vagy egyet távolabb! – szögezte le Álomgomba.

– Így van. Minddel szeretnék játszani! – bólintott a kisróka. A kisfarkas tűnt fel a patakparton. Észrevette a bordó falevelet, és kergetni kezdte.

– Az az enyém! – kiáltotta a kisróka, és odafutott. A két állatkölyök egy darabig rohangált a bordó falevél után a patakparton. Egyik alkalommal, mikor felugrottak, a kobakjuk összekoccant. Mindketten mérgesek lettek, és villogó szemmel néztek egymásra. Ezalatt a bordó falevél lehullott a patak vizébe. Úgy úszott ott, mint egy hajó, így aztán nem csoda, hogy egy arra szálló kismadár rátelepedett.

– Hol van a bordó falevelem? – kérdezte a kisfarkas, és elfelejtette, hogy az előbb még haragudott.

– Hol az én bordó falevelem? – nézett körül aggódva a kisróka.

– Ott úszik a patakban, egy madárka szállt rá! – mutatott a víz felé a kisfarkas, és rohant arra, ahogy csak a lába bírta. A kisróka követte, és egyszerre értek a partra.

A medve éppen arra járt, és meglátta, hogy a kisróka és a kisfarkas tanácstalanul állnak a pataknál, és figyelik a víz felszínét, melyen a bordó falevél a kismadárral együtt süllyedni kezdett. Arra nézett, és se szó, se beszéd belegázolt a patakba. Hatalmas mancsával kihalászta a hajót és az utasát. A pici madár ijedten kuporgott a markában.

– Nagyon átázott a ruhád, azért nem tudod a szárnyaidat felemelni! – dörmögte a medve. – Megszárítalak, és azután fel tudsz majd szállni! – folytatta. A két állatkölyök odasietett, és a kisróka megkérdezte:

– Hogyan segíthetünk?

A medve elgondolkodva nézett rá:

– Tudsz hozni egy törölközőt? – szólalt meg végül.

– Nem tudom, hogy hol találok – nézett rá tanácstalanul a kisróka.

– Én közel lakom, hazaszaladok, és hozok! – kiáltotta a kisfarkas, és elrohant, majd kisvártatva visszatért egy fehér törölközővel, és odaadta a medvének, aki óvatosan megszárogatta vele a kismadarat.

– Szállj el! – bíztatta a kisróka, és a kismadár szárnyait felemelve eltűnt a levegőben. A kisróka hirtelen felkiáltott:

– Nézzétek, visszajön!

A kismadár a nagy medve mancsba repült, és azt csiripelte:

– Sosem hagylak egyedül! Csak kiálts, ha szükséged van rám!

A medve meghatottan pislogott.

– Menj csak haza! Már biztosan várnak! – mondta, és a kismadár felröppent.

A kisróka és a kisfarkas hazakísérték a medvét, aki a barlangjában magányosan élt. A kisróka ezúttal nem volt tanácstalan.

– Megengeded, hogy meglátogassalak a családommal? – kérdezte.

– Gyertek, amikor csak szeretnétek! – hívta őket a medve.

– Én is szeretném bemutatni a farkas családot neked! – tette hozzá a kisfarkas.

– Várlak benneteket! – felelte a medve.

Álomgomba már nagyon várta vissza a kisrókát és a kisfarkast, mikor végre meglátta, hogy közelednek felé, halvány fénnyel villogni kezdett örömében.

– Képzeld, Álomgomba, először nem tudtam, hogy menjek vagy ne a bordó falevél után, aztán végül elmentem, mert a kisfarkasnak is éppen az kellett. Utána nem tudtam, hogy kihalásszam, vagy ne a patakból a kismadarat, aztán jött a medve és kihalászta. Később azt nem tudtam, hogy hol találok törölközőt, mire kigondoltam, a kisfarkas hazament és hozott. Megtöröltük vele a kismadarat, és hazakísértük a medvét. Ott már tudtam, hogy meg szeretném látogatni őt a családommal, és meg is kérdeztem tőle, hogy jöhetünk-e.

– A medve örömmel vár, ugye? – mosolygott Álomgomba.

– Igen! És én is biztos vagyok a dolgomban! Ez olyan jó érzés! – felelt a kisróka.

            Nem hullott le sok sárga falevél a fáról, mire a kisróka családja elindult, hogy meglátogassa a medvét, aki a barlangjában egyedül élt. Ahogy közeledtek, egyre hangosabban hallották a madárcsiripelést. Mikor odaértek, azt látták, hogy egy csapat kismadár fogja csőrébe a medve ingét, és kiteríti a szárító kötélre. Mikor már csak néhány lépés hiányzott a célhoz, a megmentett kismadár rászállt a kisróka fejére, úgy haladtak tovább a medve otthonába. Volt nagy öröm! Megölelte őket, és jól megveregette a hátukat. Hamarosan ismét lépteket hallottak. A kisfarkas és családja érkezett meg! Mindannyian leültek a nagy asztalhoz, és arra tették a mézet, málnát, amit ajándékba hoztak. Sokáig beszélgettek, jókat nevettek, és mire elindultak hazafelé, megszáradt az ing, nadrág és kabát, amit a kismadarak bevittek a szobába.

– Gyertek máskor is! – kiáltott utánuk a medve, és közben integetett.

– Jövünk! – intett vissza a kisróka és a kisfarkas családja.

            Ezen az éjszakán mindannyian elégedetten és boldogan aludtak el. Álmukban látták a medvét, amint minden nap várja őket, és mosolyogva öleli magához az összes családtagot, mikor megérkeznek hozzá.