Meglepetésváros


http://mocorgohaz.hu/

          
            Meglepetésváros egy nagyon messzi ország legdélibb csücskében terült el. Számtalan domb ölelte körül, három patak folyt keresztül rajta, ezeken az átkelést sok kis ívelt fahíd biztosította. A házak piros, kék, sárga és zöld színe...

Kép forrása: Barna Judit Eszter-instagram.com/bemaltesteine23

          

            Meglepetésváros egy nagyon messzi ország legdélibb csücskében terült el. Számtalan domb ölelte körül, három patak folyt keresztül rajta, ezeken az átkelést sok kis ívelt fahíd biztosította. A házak piros, kék, sárga és zöld színekben pompáztak, a parkok örökzöld és lombhullató fái gondoskodtak a tiszta levegőről.

            A Városházán az egyik elöljáró csak azon dolgozott, hogy a gyerekeknek minden nap valamilyen meglepetéssel szolgáljon. A játszótereken rendszeresen egy-egy új hintát, libikókát vagy mászókát állítottak fel, a játszóházakat naponta látták el egy-egy új játékkal, a Főtéren sütemény, csokoládé, vagy apró kabalaosztást tartottak. Szép színesek voltak az utcák, amint a hazafelé tartó kisfiúk és kislányok léggömböket tartottak a kezükben, ha az aznapi meglepetés épp az volt.

Az ország többi városából idevágytak a gyerekek. Nem könnyen találtak ide, a térkép nem jelölte ezt a helyet, de azért sokan próbálkoztak, néhány család el is jutott. Az ilyen alkalmakkor a látogatók csodálták az aznapi meglepetést, kicsit irigyelték az itt lakókat.

Egyik nyári szünetben a kisfiú unokatestvére, egy kislány, itt töltötte a vakáció egy pár napját.

A fiú büszkén mutatta meg a város azon részeit, ahol meglepetés várta a kis lakókat. Minden nap másfelé mentek, hiszen mindig máshol várták őket az ajándékok. A kislány felkiáltott, mikor meglátta a szép, új óriáskereket, amit a város közepén aznap állítottak fel. Másnap örült a forgóhintának, amire a város egy másik pontján ülhettek fel. Tetszett az elvarázsolt kastély, ahová új, mókás tükröket vittek, egyszer olyat, amiben soványabbnak, később olyat, amiben kövérebbnek látták magukat.

És a finomságok, amiket kaptak! Némely napokon rétest, máskor piskótát vagy apró csokoládé figurákat osztogattak.

Egyik délután, mikor hazafelé mentek, a patakparton vitt el az útjuk. A kislány csendesen lépkedett, figyelte a vizet, az abban fickándozó kis halakat, látta, ahogy meg-megcsillan a fény a pikkelyükön. Megállt, lehajolva nézte, ahogy egy katicabogár felfelé mászik egy zöld fűszálon. A fűszál úgy ingadozott alatta le-föl, mintha libikóka volna. A csúcsra érve aztán kiterjesztette szárnyait, szárítgatta a napfényben. Közben lágy hangon csörgedezett a patak vize, néha fehér fodrok jelentek meg a felszínén.

– Üljünk le egy kicsit! – kérte a kisfiút.

– Rendben. Én még úgysem pihentem itt meg sosem – egyezett bele a gyerek.

Egyszer csak kisrigó szállt le melléjük. Fekete, fényes tolla, sárga csőre, pici teste így közelről megmosolyogtatta a kislányt.

– Nem fél tőlünk, látod? – mondta ki hangosan, közben észrevette, hogy a kisfiú is mosolyog.

A rigó elrikkantotta magát örömében, hogy végre rá is figyel valaki. Sokat repkedett a városban, mindig látta a sok meglepetés-ajándékot a gyerekek kezében, a tereken, utcákon, de azok őt sosem, hiszen minden nap mással voltak elfoglalva.

– Nézd, mekkorát ugrott a halacska, azt hittem, a parton találkozunk vele – mutatott a kisfiú a patak felé.

– Milyen tiszta a víz! Látom az alján a fehér kavicsokat! – lelkendezett a kislány.

– Szedjünk kavicsot! – javasolta, majd gyűjtöttek néhány szép darabot.

– Menjünk át azon a kedves kis hídon! – mutatott az ívelt átkelőre.

Amint a túloldalra értek, apró virágokkal teleszórt kicsiny parkban találták magukat. Szöcskék ugráltak, tücskök ciripeltek, madarak csicseregtek.

– Holnap hozunk ki ide egy plédet és könyveket! – határozta el a kisfiú.

– Csinálunk szendvicseket is! – tette hozzá a kislány.

– Annyi, de annyi meglepetés vár itt ránk! Nézd, itt egy vakondtúrás!

– Ott egy hangyaboly, bele ne lépj!

– De szép pillangó! Figyelj arra, ott repül!

– Ott száll egy szitakötő!

Felválta figyelmeztették egymást, ha valami újat, érdekeset láttak.  Gyorsan telt az idő. Az este közeledtével hazafelé indultak. Mindketten elcsendesedtek. Egy kék színű házban laktak a kisfiúék, vidám pirosra festett kerítés határolta, mikor odaértek, a szülők már várták őket.

– Milyen meglepetésben volt ma részetek? – kérdezte Apa.

–  A patak parton jártunk – felelték.

 Egymás szavába vágva meséltek a kis állatokról, a vízről, a növényekről, a rétről.  Számukra ezek felfedezése volt ma a nagy boldogság.

Apa és Anya elégedett mosollyal hallgatták a gyerekeket. Úgy döntöttek, hogy másnap ők is elmennek velük a fák és virágok közé, leheverednek egy plédre, bámulják a felhőket, hallgatják a madárdalt, mint valamikor régen, amikor Meglepetésvárosban csak az ünnepekkor volt ajándékozás.  A többi napon a környezetükben találtak elég sok szép meglepetést. Ezeket akkor ők is megtanulták észrevenni, éppen úgy, ahogy ma a gyerekekkel történt. 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!