Kép forrása: Barna Judit Eszter-instagram.com/bemaltesteine23
Meglepetésváros.
Meglepetésváros egy nagyon messzi ország legdélibb csücskében terült el. Számtalan domb ölelte körül, három patak folyt keresztül rajta, ezeken az átkelést sok kis ívelt fahíd biztosította. A házak piros, kék, sárga és zöld színekben pompáztak, a parkok örökzöld és lombhullató fái gondoskodtak a tiszta levegőről.
A Városházán az egyik elöljáró csak azon dolgozott, hogy a gyerekeknek minden nap valamilyen meglepetéssel szolgáljon. A játszótereken rendszeresen egy-egy új hintát, libikókát vagy mászókát állítottak fel, a játszóházakat naponta látták el egy-egy új játékkal, a Főtéren sütemény, csokoládé, vagy apró kabala osztást tartottak. Szép színesek voltak az utcák, amint a hazafelé tartó kisfiúk és kislányok léggömböket tartottak a kezükben, ha az aznapi meglepetés épp az volt.
Az ország többi városából idevágytak a gyerekek. Nem könnyen találtak ide, a térkép nem jelölte ezt a helyet, de azért sokan próbálkoztak, néhány család el is jutott. Az ilyen alkalmakkor a látogatók csodálták az aznapi meglepetést, kicsit irigyelték az itt lakókat.
Egyik nyári szünetben a kisfiú unokatestvére, egy kislány, itt töltötte a vakáció egy pár napját.
A fiú büszkén mutatta meg a város azon részeit, ahol meglepetés várta a kis lakókat. Minden nap másfelé mentek, hiszen mindig máshol várták őket az ajándékok. A kislány felkiáltott, mikor meglátta a szép, új óriáskereket, amit a város közepén aznap állítottak fel. Másnap örült a forgóhintának, amire a város egy másik pontján ülhettek fel. Tetszett az elvarázsolt kastély, ahová új, mókás tükröket vittek, egyszer olyat, amiben soványabbnak, később olyat, amiben kövérebbnek látták magukat.
És a finomságok, amiket kaptak! Némely napokon rétest, máskor piskótát vagy apró csokoládé figurákat osztogattak.
Egyik délután, mikor hazafelé mentek, a patakparton vitt el az útjuk. A kislány csendesen lépkedett, figyelte a vizet, az abban fickándozó kis halakat, látta, ahogy meg-megcsillan a fény a pikkelyükön. Megállt, lehajolva nézte, ahogy egy katicabogár felfelé mászik egy zöld fűszálon. A fűszál úgy ingadozott alatta le-föl, mintha libikóka volna. A csúcsra érve aztán kiterjesztette szárnyait, szárítgatta a napfényben. Közben lágy hangon csörgedezett a patak vize, néha fehér fodrok jelentek meg a felszínén.
Egyszer csak kisrigó szállt le melléjük. Fekete, fényes tolla, sárga csőre, pici teste így közelről megmosolyogtatta a kislányt.
A rigó elrikkantotta magát örömében, hogy végre rá is figyel valaki. Sokat repkedett a városban, mindig látta a sok meglepetés-ajándékot a gyerekek kezében, a tereken, utcákon, de azok őt sosem, hiszen minden nap mással voltak elfoglalva.
Amint a túloldalra értek, apró virágokkal teleszórt kicsiny parkban találták magukat. Szöcskék ugráltak, tücskök ciripeltek, madarak csicseregtek.
Felválta figyelmeztették egymást, ha valami újat, érdekeset láttak. Gyorsan telt az idő. Az este közeledtével hazafelé indultak. Mindketten elcsendesedtek. Egy kék színű házban laktak a kisfiúék, vidám pirosra festett kerítés határolta, mikor odaértek, a szülők már várták őket.
Egymás szavába vágva meséltek a kis állatokról, a vízről, a növényekről, a rétről. Számukra ezek felfedezése volt ma a nagy boldogság.
Apa és Anya elégedett mosollyal hallgatták a gyerekeket. Úgy döntöttek, hogy másnap ők is elmennek velük a fák és virágok közé, leheverednek egy plédre, bámulják a felhőket, hallgatják a madárdalt, mint valamikor régen, amikor Meglepetésvárosban csak az ünnepekkor volt ajándékozás. A többi napon a környezetükben találtak elég sok szép meglepetést. Ezeket akkor ők is megtanulták észrevenni, éppen úgy, ahogy ma a gyerekekkel történt.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Kovácsné Demeter Monika Iringó meseíró
Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és három unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...