A nagy kaland

A nagy kaland.

Kedves vendégeink: szülők, nagyszülők…, szeretettel köszöntünk benneteket e csodálatos napon, melyre nagy- nagy lelkesedéssel készültünk. Fogadjátok szeretettel! – kezdte az ünnepi beszédet Cirmici a legnagyobb óvodás.-

Képzeljétek el, hogy idén szeptemberben

óvodás emlékeimmel a szívemben,

kopogtatok az ismeretlen kapuján,

de még vár a nyár ma, holnap, s holnapután.

– mondta Tapsifül és odafordult nagycsoportos pajtásaihoz. – Keresünk még addig kalandokat, ugyanúgy, mint eddig? – tette fel a kérdést Tüskésbök. – Hát persze! Örömmel- jelentette ki a nyuszi. – Akkor megyünk világot látni? – szegezte nekik a kérdést Tapsifül. – Hogy hova? – kérdezte meglepetten Tüskésbök. - Világot látni. – Menjünk! Nézd, ott repül egy galamb! Biztosan ő az, aki szerteszét viszi a szerencsét, menjünk utána és kérjünk belőle! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kutykölyök. – Mondjon nekünk jó híreket!- így Tapsifül. – Hozok hamuban sült pogácsát annyit, ahányan útnak indulunk, és vizet is. – Rendben! – felelték mindahányan. – Ki szeretne velünk jönni? – tette fel a nagyok felé a kérdést Tüskésbök. – Én is! – Én is! – vágta rá még Cinegér, Csíkoshát, és Károgó. Így hát elindultak a szerencsét hozó galamb után. Mindenkinél volt egy aprócska batyucska, benne a friss, ropogós pogácsa és a flaska víz.- De nagy ez a tó! – állapította meg Kutykölyök. – Átúszom! – felelte. - Átrepülöm!- válaszolta Károgó. -  Nem szeretek úszni! – búsult el Cirmici. – Hamarabb átjutunk a túloldalra tutajon. Nézd, itt van egy! Pont ráférünk!- reagált rá Tapsifül. Nagyon megörült ennek Cirmici. Tapsifüllel birtokba vették a tutajt. – Túloldalon találkozunk!- kiáltották a többiek felé. Már- már elindultak, amikor Cinegér is ráugrott. – Várjatok, én is veletek megyek! – Én is!- kiáltotta Tüskésbök. – Sokan leszünk, a tutaj pedig kicsi. A súlyunk is egyre nehezebb, nem fog elbírni minket!- aggódott Cinegér. – Sok jó ember, kis helyen is elfér!- bölcselkedett Tüskésbök. Így ő is beszállt. Így tett Kutykölyök is, amikor vészesen megbillent a tutaj. – Jaj, mindjárt felborul!- kiáltotta ijedten a partról Csíkoshát. – Dehogy! – jelentette ki Tüskésbök. Egyszer csak egy erősebb fuvallat felborította a tutajt. Képzeljétek el, hogy mindenki beleesett a vízbe. – Hapci! Hapci! Hapci!- prüszköltek egymás után. Csuromvizesen kászálódtak ki a partra.- Ez így nem lesz jó!- töprengtek. Csíkoshátnak jó ötlete támadt. – Van egy ötletem!- Halljuk, halljuk! – így Károgó. - Cirmici, Tapsifül, Tüskésbök, és Csíkoshát utazzon a tutajon. Kutykölyök ússzon, Károgó repüljön, Cinegér pedig ezen a faháncson evezzen a túloldalra. Mit gondoltok? – Rendben! – vágta rá lelkesen Cirmici, Tapsifül, Tüskésbök, Cinegér, Csíkoshát, és Károgó. – De hatalmas az a tó és én még kicsi vagyok hozzá!- feltelte búsan Kutykölyök. – Dehogy! Ne gondold azt- így Károgó. – Ott a tó közepén úszik egy farönk. Ha elfáradsz majd, kicsit megpihenhetsz rajta, ráadásul feletted fogok repülni. Mit gondolsz, így jó lesz? – igen! – válaszolta megkönnyebbülten Kutykölyök. Így hát nekiindultak a nagy útnak. -

Menjünk együtt nagy kalandra édes- kedves pajtások,

tudjátok, hogy most a nyáron csillagok a határok.

Bátrak leszünk, merészek, majd legyőzzük gyengéinket,

követjük az orrunkat, és tanuljuk a leckéket.

Sa- la- la- la- la- la- la. Sa- la- la- la- la- la- la. – dalolták vidáman, lelkesen. – kivéve Kutykölyök, aki eleinte sebesen úszott, de aztán egyre inkább fáradt. Mire teljesen elgyengült, addigra elérte a farönköt és rámászott. Ahogy megpihent rajta, észrevette, hogy a víz ereje a túlsópart felé sodorja a rönköt. Így már ő is kedvet érzett a nótázáshoz, a többiekkel együtt. –

Menjünk együtt nagy kalandra édes- kedves pajtások,

tudjátok, hogy most a nyáron csillagok a határok.

Bátrak leszünk, merészek, sőt legyőzzük gyengéinket,

követjük az orrunkat, és tanuljuk a leckéket.

Sa- la- la- la- la- la- la. Sa- la- la- la- la- la- la. –  Ahogy így önfeledten énekeltek, egyszer csak átértek a túlpartra.  – Szerencsésen megérkeztünk!- jelentette ki Cinegér.

A hófehér galamb már várta őket. – Szervusztok! Milyen nagy utat tettetek meg! Ti igazán bátrak vagytok! – áradozott a madár- Köszönjük szépen a dicséretet! – mondta Cirmici, Tapsifül, Tüskésbök, Kutykölyök, Cinegér, Csíkoshát, és Károgó. –A madár tovaszállt. – Hogyan tovább? – tette fel a kérdést Csíkoshát, miután a galamb, akit követve felkerekedtek erre a nagy útra, elrepült. – Együk meg az elemózsiánkat. mondta korgó gyomorral Tapsifül. -  Aztán menjünk haza, mert kezd sötétedni!- felelte Csíkoshát. – Rendben!- válaszolták egyhangúan. Így hát amerről jöttek, arrafelé elindultak haza. Cirmici, Tapsifül, Tüskésbök, és Csíkoshát tutajon utazott. Kutykölyök úszott, Károgó repült, Cinegér pedig a faháncson evezett át a túloldalra. -

Menjünk együtt nagy kalandra édes- kedves pajtások,

tudjátok, hogy most a nyáron csillagok a határok.

Bátrak lettünk, merészek, mert legyőztük gyengéinket,

követtük az orrunkat, és megtanultuk leckénket.

Sa- la- la- la- la- la- la. Sa- la- la- la- la- la- la. – dalolták vidáman, lelkesen egészen addig, amig vissza nem értek a túlpartra.

Kedves vendégeink: szülők, nagyszülők… - fordult feléjük újra Cirmici. - Amikor mind visszanéztek, épp csillogott a víztükör és már aranyba borult a horizont.

Elköszöntek egymástól és a hajdani pajtások szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.

 – fejezte be a mesét Cirmici a legnagyobb óvodás.