A nagy utazás


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

x
A nagy utazás
 
A Mexikói-öböl felett narancsos-rózsás fénnyel kelt fel a nap. Delfinek, kardhalak, repülő halak, kardszárnyú delfinek üdvözölték a felkelő napot, egy újabb kezdetet örömteli ugrálásokkal. Megtelt a levegő is sirályokkal, albatros...

Kép forrása: pixaby.com

x

A nagy utazás

 

A Mexikói-öböl felett narancsos-rózsás fénnyel kelt fel a nap. Delfinek, kardhalak, repülő halak, kardszárnyú delfinek üdvözölték a felkelő napot, egy újabb kezdetet örömteli ugrálásokkal. Megtelt a levegő is sirályokkal, albatroszokkal. Néhány messzire tévedt flamingó és énekesmadár is repült erre. Számukra nagyon szokatlan volt ez a látvány. Ők a partmenti nyüzsgéshez, emberek közelségéhez, szárazföldhöz voltak hozzászokva.

A vízen a felkelő napsugár arany fénnyel vont be minden kicsi vízcseppet. Minden reggel ujjongva fogadták ezt az élményt! A puha, szelíden tűző napsugarak édes, melengető csókja, aranyos érintése nélkül talán még a finoman ringató hullámok is morcosabbak lettek volna.

Ahogy telt az idő, és a nap egyre feljebb kúszott az égi pályáján úgy lett egyre melegebb az érintése is. A kicsi vízcseppek egyre jobban mocorogtak a melegtől egészen addig, amíg időnként egy-egy társuk búcsúzva indult fel a légbe A NAGY UTAZÁSRA.

Harmatka is hallotta már A NAGY MESÉT, amely szerint, ha elég ideig fürödtek már meg a nap egyre jobban simogató fényében és melegében, akkor elindulnak A NAGY UTAZÁSRA. Onnan senki sem jött még vissza. Senki sem tudja, mi vár rájuk. Szépnek, izgalmasnak mondták a mesékben, de félelmetesnek és fájdalmasnak is.

Harmatkát izgalommal töltötte el ez az utazás. Ott motoszkált benne a félelem, főként az ismeretlentől.

  • Vajon fájni fog?
  • Hova kerülök?
  • Mi fog utána történni?
  • Jó lesz ott vagy félelmetes?

Úgy megszokta már azt, hogy a társaival együtt lubickol, jókedvükben összefognak és hullámoznak. Ha pedig a szél miatt idegesek, akkor dühükben tajtékos, tarajos hullámokat vetnek, hangos locsogással, csobbanással kiabálva ki a haragjukat. De olyan jó együtt lenni a kis társaival! Vonzotta is az ismeretlen, de azért izgatottsággal teli félelemmel is eltöltötte.

Egy perzselően forró nyári napon aztán vele is megtörtént…

Érezte már a reggeli napfürdőzésnél, hogy ez a mai nap más. Gyengébbnek érezte magát. Jobban hatott rá a nap. A délelőtt folyamán már alig kapaszkodott össze a kis társaival, valami húzta, vonzotta fölfelé. És egyszer csak … Hirtelen elszakad a többiektől!

Milyen furcsa volt látni a magasból mindent! Olyan könnyűnek érezte magát. Tele volt izgalommal és csak szállt-szállt felfelé. Látta a kiugráló delfineket, akik szinte táncoltak egymással. Látta a nagy óceánjárókat nehéz terhüket ringatva. Csak utólag gondolta át, amikor a sok új izgalmas élmény után már lecsillapodott, hogy nem is fájt. Sőt, volt valami jó, magához ölelő ebben a repülésben.

Ahogy egyre feljebb haladt egyre több hozzá hasonló társával találkozott. Megtudta, hogy ők is a Mexikói-öbölből indultak. Annyi ideig ott voltak együtt a rengeteg ringó vízben, mégsem találkoztak. Erre is jó ez A NAGY UTAZÁS!

Ekkor már rég nem láttak semmit lefelé. Szürkés, fehéres, ködszerű állapotban voltak. Mintha álmodnának. De micsoda izgalmas, lelkesítő álom volt ez az út! Az újonnan érkezők mesélték, hogy Észak-Amerika keleti partjainál utaznak éppen.

Voltak, aki hatalmas világvárosokból érkeztek hozzájuk a parkok szökőkútjaiból. Mások csendes kis falvak kristálytiszta patakjaiból, otthoni medencékből, madáritatókból, kutyusok táljából, frissítő esők és záporok után maradt pocsolyákból, melyekbe vidáman ugrottak bele páros lábbal a gumicsizmás, hangosan kacagó gyerekek. Mindenki hangosan újságolta és osztotta meg az élményeit a másikkal, mintha a világ legfontosabb dolga lett volna. Egy cseppet sem volt unalmas ez a tejszerű utazás a fehér ködben.

A Szent Lőrinc-öböl és a Labrador-félsziget fölött már a súlyossá hízott köd kicsit lentebb ereszkedett. Lomhábban is szállt. Időnként gágogó vadlibákkal is találkoztak. Már látták a nagyvárosok fényeit. Majd egyszer csak a cammogóssá váló útjuknak friss, új lökést adott a Hudson-öböl felől érkező friss, jeges szél.

Hosszú utazás következett. Sokan el is aludtak. Harmatka is mintha álomba szenderült volna. Időnként hallotta, valaki azt suttogja, hogy az Atlanti-óceán fölött vannak, de nem igazán törődött vele, csak szendergett tovább a most már puha fehérséggé duzzadt felhőben. Vitte őket a fagyos szél. A hidegben összebújva, egymásba kapaszkodva pihentek a kis vízcseppek is. Szinte végig aludták a hosszú utat.

Majd egyszer csak valami történt. Lassú gomolygással süllyedni kezdtek. Picit melegebbnek is érezték az eddigi, dermesztő időt. Lassan kezdett átsejleni a vastag, puha, tejfehér ködpaplanjukon a lenti ember-világ fényei. Már hallották a harangok zúgását, a varjak károgását is, akik időnként a magasba szálltak. Ismét találkoztak ludakkal, akik franciául üdvözölték kanadai társaikat.

Majd egyszer csak ez a felélénkült világ hirtelen békéssé vált. Mintha ünneppel telt volna meg minden. Harmatka észrevette, hogy minden kis vízcsepp-barátjának gyönyörű, tündöklő kristályruhája lett. Már-már kezdte magát szégyellni, hogy ő nem hozott magával másik ruhát, senki sem mondta, hogy kellene. Készületlenül indult útnak. Amikor magára pillantott, a legcsodálatosabb kristálymintájú, elbűvölő, ragyogó öltözékben látta magát!

-Ez meg mikor történt? Ki adta ránk ezt a csodás ünneplőt?

            De nem igazán volt ideje ezen sokat gondolkodni, mert ebben a lélegzetelállító, ünnepi csöndben ő is elkezdett finoman, puhán ereszkedni. Egyre lejjebb és lejjebb. Először csak közelebbről hallotta az ünnepi harangokat, egyre több fényt látott. Látta a kivilágított utcákat, házakat szép rendben sorakozni, a meghitt, ünnepi fényekbe öltöztetett téren lassú tánccal ereszkedett alá puhán. Az ott sétáló emberek sietős léptekkel haladtak az útjukra. Volt, aki nagy, nehéz csomagokat vitt, volt, aki hálóba csomagolt fenyőfát. Néhányan szánkót húztak maguk után, és vidám karácsonyi dalokat dúdoltak.

Harmatka örömöt, békességet érzett. Így szálingózott alá a legcsodásabb decemberi estén, 24-én, az ünnepi fényekbe öltöztetett főtér közepén felállított betlehemes felé. Puhán, ünnepélyesen érkezett meg a jászolban fekvő kis Jézus homlokára. Harmatka békességet és semmihez sem hasonlítható boldogságot érzett. Megérkezett.

 

 

Szabari Erika, Nagyon amatőr író, meseíró

Pedagógus vagyok. Tanító-hittanoktatóként végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. Főként református hittanoktatóként szolgálok a gyermekek között. Már "vénülő fejjel" vágtam bele újból a tanulásba, szintén a Károli Pedagógiai Karán, óvodapedagógus szakon. Ez az időszak hozta meg számomra az új hobbit, mint kreatív problémamegoldást, az írást. Az olvasás, a történetek tovább...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!