A napi betevő falat értéke


https://ggwebsite.com
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon finnyás lány. Együtt élt az édesanyjával, édesapjával és a testvérével. Ahogy a két gyerek felnőtt lett, problémák adódtak az ebéd elkészítésével. 
A lány már szeretett volna feleségül menni valaki...

Kép forrása: pixabay.com

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon finnyás lány. Együtt élt az édesanyjával, édesapjával és a testvérével. Ahogy a két gyerek felnőtt lett, problémák adódtak az ebéd elkészítésével. 

A lány már szeretett volna feleségül menni valakihez, de mivel nagyon válogatós volt és nem fűlt a foga a főzéshez, nehézkesen ment neki a párkeresés. Az édesanyja kijelentette, hogy ő csak akkor hajlandó főzni rá, ha szül neki egy unokát. Vénlányként ez neki nagyon nehéz feladat volt. Mivel ő egész álló nap csak a tükör előtt illegette magát, eszébe se jutott, hogy a konyhában tevékenykedjen akár csak egy órácskát is. A bátyja, aki néhány évvel volt idősebb tőle, egy nagyon jól menő cégnek dolgozott naponta fél órát. Annyira elfáradt ebben a kemény munkában, hogy a nap maradék részében pihennie kellett. Emellett titkon a húgát leste, hogy milyen bájos, ahogyan nézegette magát a tükörben. Még az édesapa lehetett volna, aki főz a családnak, de mivel minden áldott alkalommal összepancsolta az egész konyhát, sokkal több munkát hagyott maga után, mintha helyette főztek volna meg hárman. Így hát ő el volt tiltva a főzéstől. A bátyus annyira jól keresett a napi semmittevésével, hogy felajánlotta, fizet egy jó szakácsot a családnak és így az ebéd meg lesz oldva. Neki is láttak a szakács keresésének. Tudták, hogy akármilyen főző szakember nem jelenhet meg, mert hát a hugica akármit nem fog elfogyasztani. Így nagy kihívás előtt állt mindegyik főzőtudós, aki elvállalta a próbahetet. Először a király szakácsai közül fogadtak fel egyet, de ő két nap után kudarcot vallott. Utána a szomszédos ország hercegétől csábították el a szakácsot jobb bérért, mint amit ott kapott, de őt fél nap után elküldte a leányzó. Végül egy jó hírében álló, különleges ételeket készítő, már rengeteg díjat elnyert főzőmestert sikerült felkutatniuk, aki büszkén vállalta a nehéznek tűnő feladatot. Sajnos ő se futott be náluk nagy karriert, mert akármit főzőtt, a finnyás leányzónak nem ízlett semmi.

– Aki ennyire válogatós, ne egyen főtt ételt, vagy főzzön magának! – hagyta őket ott a morgolódó mester.

A lány tűnődött hangosan:

– Főzzek magamnak? Erre nem is gondoltam! Olyat is lehet? Én azt hittem, hogy mindenkinek van saját szakácsa?

– Nem kislányom, általában főznek az emberek maguknak – felelte az édesanyja. Elővette a fakanalat és megmutatta a lányának.

– Nézd csak! Ezzel szoktak ételt készíteni.

A lány tágra nyílt szemekkel csodálkozott a tárgy különös kivitelezésén. Csak nézte, nézte, szemlélgette. Megnézte jobbról, balról és megszólalt!: – Nahát, ez volna a fakanál, a főzőmesterek fontos eszköze? Milyen jó fogása van!

– Hát még jó, hogy jó fogása van! A jófogáson vettem! Tudod, az a bolhapiac három sarokra tőlünk! – lelkendezett az anyuka remélve, hogy talán most már feléled a lányban a főzési kedv.

– Rendben van, akkor holnap főzök nektek valami finomat. De még mi kell ahhoz, hogy főzhessek?

Ezzel az anyukája elővette a fazekat, megmutatta a konyhában, hogy még mit hol talál, ami kelleni fog és végül kezébe nyomott egy szakácskönyvet. – Innen válassz majd valamit. Sok sikert!

Másnap reggel az elkényeztetett leányzó felkelt jó korán, hogy minél előbb el tudja kezdeni élete első nagy mesterművét. Fellapozta a szakácskönyvet és talált benne egy egyszerűnek tűnő ételt. Paprikás krumpli. A recept elején az állt, hogy dinsztelni kell a kockára vágott hagymát addig, amíg üveges nem lesz. Fogott egy vöröshagymát és négyrét vágta, majd feltette az olajra és várta, hogy üveg legyen belőle. Várt, várt, pirította, már barna lett, aztán fekete, utána elkezdett szenesedni az edény alja, majd a rémes szag hatására bejött az édesanyja: – Hát te meg mit csinálsz?! – kiáltotta. – Paprikás krumplit – válaszolta a lány kicsit megszeppenve. – Várom, hogy üveges legyen a hagyma.

–Ez már nem lesz üveges! Inkább a fazekam lesz üreges. Sebaj, majd holnap megpróbálod.

Kissé szomorúan kiment a konyhából a lány és türelmetlenül várta a következő napot, hogy hátha akkor jobban fog menni a főzés.

Reggel ismét korán ment az ételkészítés rejtelmes helyszínére és ezúttal félelem uralkodott rajta az előző napi kudarc miatt. Ezúttal fahéjas palacsintát szeretett volna csinálni. Ehhez kellett csinálnia palacsinta tésztát és mellé a fahéjas tölteléket. A tésztához könnyedén összekeverte az alapanyagokat, mert minden szépen és érthetően le volt írva. Így maga a palacsinta nem sikerült túlzottan rosszul, azt leszámítva, hogy szinte mind szétesett, mert nem tudta rendesen megfordítani sütéskor. A fahéj töltelékhez kiment a kertbe és gyaluval tett a tányérra fakérget, amit ő a fa héjának gondolt. Összekeverte porcukorral és belerakosgatta az összegyűrődött palacsintákba. Örömmel szólt a többieknek, hogy kész az ebéd, de amikor ők meglátták, hogy mit hozott össze, el is ment az étvágyuk. – Te forgáccsal akarsz minket etetni? A fahéj neked mióta a fa kérge? – ezzel leemelte az anyuka a fűszeres polcról a fahéjat és megmutatta a lánynak. Ő csodálkozva nézte, hogy van ilyen fűszer.

– Jaj, anyácskám, ne haragudj, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Holnap most már tényleg valami jót fogok főzni.

– Rendben, ma akkor marad megint a szalonna és kolbász, amit már évek óta fogyasztunk ebédre. Holnap egy utolsó esélyed lesz arra, hogy megmutasd, milyen finomat tudsz főzni. Ha azt is elszúrod, valami más megoldást kell találnunk, mert minden nap nem csinálhatod ezt a  bohóckodást a konyhámban.

– Tényleg nagyon sajnálom! Ígérem, nem fogok csalódást okozni – siránkozott a lány.

Következő nap valami nagyon egyszerűt akart készíteni, mert tényleg szeretett volna főzni a családjára, ha már szégyen szemre ott maradt még 50 évesen is az anyukája nyakán. Ezúttal tojáslevest nézett ki a receptkönyvből, mert nem tűnt bonyolultnak a leírás alapján. Ahogy elkezdte, minden ment szépen, már kezdett egyre jobban szalonképes és ehető megjelenése lenni mindaddig, amíg el nem jutott a következő mondathoz: „... és amikor elkészült, pár percre beletehetünk néhány egész tojást is.“ Megfogott négy tojást, hogy jusson mindenkinek és héjastól mindenestül beledobta a levesbe. Leázott a külsejéről minden: toll, a tyúk ürüléke, kosz. Azt hitte, hogy az is kell a levesbe és ezért kellett mindenestül belefőzni. Szólt boldogan a családnak: – Kész az ebéd!

Amikor meglátták, hogy mit tett eléjük, öklendezni kezdtek. – Hogy lehet a tojást a héjával együtt belefőzni az ételbe!? Meghibbantál? – kiáltott az anyukája.

– Dehát a recept mondta így, mama, nézd csak ... – és megmutatta a könyvben azt a sort, aminél azt gondolta, egész tojást kell beletenni.

– Édes gyermekem! Az nem jelenti azt, hogy nem kell kivenni a tojást a héjából! Jaj, de kis butus vagy. Nem baj, remélem, hogy hamarosan lesz valami megoldás erre a problémára. Hátha felbukkan majd egy kérőd és elköltözöl már végre innen.

A napok teltek a szokásos semmittevéssel és a korábbi rendszernek megfelelően hideg ételt fogyasztottak mind a három főétkezésnél. Egyik nap becsengetett hozzájuk egy messziről jött idegen. Az édesanya nyitott ajtót. Egy koszos ruhát viselő asszony állt előtte a kisfiával. A fiú két vagy három éves lehetett.

– Jó napot! Remélem, hogy jó helyen járok. Úgy hallottam, hogy ebben a házban gondok vannak a főzéssel. Mi nagyon szegények vagyunk, már napok óta nem ettünk. Nagyon szívesen elvállalom az ebéd elkészítését fizetség nélkül, ha adnak nekem és a kisfiamnak minden főztömből egy-egy adagot. Már hónapok óta úton vagyunk és csak koldulunk, de jó lenne végre valahol letáborozni egy hosszabb időre. Tudom, hogy nagyon válogatós a lánya, de az én főztömet mindig megdícsérik. Befogadnának legalább egy próbanapra?

– Persze, hogyne, kerüljön beljebb – tessékelte őt be az édesanya.

Ahogy az anyuka elmondta a nő helyzetét a lányának, ő csak szégyenkezett. Három szakácsot is elhajtott, mert neki nem ízlett az ételük, miközben a világ legjobb főzőmesterei voltak. Egy csomó pénz kiment az ablakon az ő fizetségükre, miközben mások egyetlen falat kenyérért küzdenek. Ekkor belátta, hogy milyen rossz ember volt ő eddig: se főzni nem volt képes, se az ételt megbecsülni, csak a tükörben gyönyörködni magában reggeltől estig. Egy mihaszna teremtés volt egész eddigi életében. Sírt, sírt szégyenében vigasztalhatatlanul. Annyira elszégyellte magát, hogy el is hagyta az otthonát és világgá ment. Soha többé senki nem látta őt a környéken. Hogy hova tartott, mi lett vele, nem lehet tudni. Ezt majd talán egy másik alkalommal fogom elmesélni.

Fenyvesi Lilla, amatőr író

Ezt a mesét írta: Fenyvesi Lilla amatőr író

Szeretem az irodalmat, főleg thriller, krimi témában szoktam novellákat, regényeket olvasni. Jelenleg GYES-en vagyok a júliusban megszületett kis porontyommal. Korábban verseket, novellákat írtam, de a kisbabám miatt egy új műfaj, a mese lépett az életembe. Publikáltam régebben a verseimből kevésbé ismert folyóiratokban, illetve a gimnáziumban rendszeresen megjelenő iskolaújság lelkes szerkesztője volt...