A napraforgó és a cinkék


http://mocorgohaz.hu/

"Aú!"- jajdult fel a napraforgó és a tányérja elé kapta az egyik nagy levelét- "Mit képzelsz? Megcsípted az arcom!" A cinke kicsit bűntudatosnak tűnt, ahogy átszállt a kerítésoszlopra. "Nem akartalak bántani. De már annyira éhes vagyok. Te pedig olyan étvágygerjesztően néztél ki. Nem bírtam ellenállni neked, ne haragudj, kérlek!"

Őszintén szólva a napraforgóról mindenki tudta, hogy kicsit rátarti, de ahogy a kismadárnak válaszolt, az összes szomszédját meglepte: "Jól teszed, ha bocsánatot kérsz! Nem azért neveltem ezeket a magokat, hogy mindenféle jöttment szárnyas csak úgy kicsípjen belőlem egyet. Nekem nagyon fontos feladatom van. Ahogy a környéken lakó kollégáimnak is! Mi ugyanis azért vagyunk itt, hogy olajat adjunk az emberek asztalára. Arra csak a legszebb virágtányérok alkalmasak ám! Nézz meg engem! Gyerünk, nézz rám!  Tökéletesen kerek az arcom, a szirmaim teljesen egyformák és milyen pontosan sorakoznak körben. A magjaim nagyok, olajosak, a sok napsütésnek hála tele vannak vitaminokkal. Minden reggel a nappal együtt keltem és annyira igyekeztem követni, hogy el ne mulasszak egy sugarat sem, hogy néha egészen belefájdult a derekam estére."

A cinke a beszéd közben igencsak kényelmetlenül érezte már magát, de a napraforgó csak mondta, mondta, nem lehetett közbevágni. A madarat pedig arra nevelték a szülei, hogy ha valaki beszél, illik végighallgatni és udvariatlanság félbeszakítani. A szántóföld többi napraforgója sem érezte jól magát. Egy ideig hallgatták a kevély virágot, aztán megpróbáltak annyira távol húzódni tőle, amennyire a gyökerük csak engedte. Ő pedig észre sem vette, hogy nem értik meg, folytatta a szónoklatát: "Nemsokára értem jönnek, elvisznek a többiekkel együtt és még egyszer jól megnéznek, hogy biztosan megfelelek-e. A többiek között lesznek, akik csak a tyúkok elé valóak, de én teljesen biztosan olajat adhatok az embereknek." Mérgesen ráncolta a szirmait és egyenesen a cinkére meredt: -"Mit tudsz felhozni mentségedre? Miből gondolod, hogy csak úgy elvehetsz egy magot a tányéromról?"

A kismadár újra bocsánatot kért és megpróbálta megmagyarázni, miért merészelt belecsípni a napraforgóba:"Bocsánatodat kérem, kedves virág. Nem akartam sem fájdalmat, sem kárt okozni neked. Néhány napja repültek ki a fiókáim, addig napi több száz rovart, hernyót hordtunk haza, hogy erősödjenek és mielőbb szárnyra kelhessenek. Igyekeztünk az embereink gyümölcsfái körül elkapni a bogarakat, hogy megháláljuk a kedvességüket, amiért lakhatunk náluk a kertben és amiért télen mindig kisegítenek élelemmel a nagy hidegekben. De alig hogy a gyerekek önállósodtak, elkezdett esni az eső. Te is tudod, hogy a növények azt nagyon szeretik, de nekünk a több napos esőzés azt jelenti, hogy nem repülnek a rovarok és elbújnak a hernyók." A napraforgó mintha kicsit elszégyellte volna magát. Arra gondolt magában, hogy milyen rossz lehet a madaraknak, de ezt nem mondta ki. Tőle bizony nagy dolognak számított az is, ha valakit figyelmesen végighallgatott. A cinke folytatta a történetét. "Az utóbbi napokat keresgéléssel töltöttük, de sajnos alig akadt zsákmány. Amit mégis sikerült elkapni, azt a párommal a fiókáknak adtuk. Tudod, ők azért még gyakorlatlanok, nagyobb szükségük van rá. Viszont az én begyem így üres maradt. Éppen erre repültem, hátha a szilvafán találok pár szárítkozó szúnyogot, amikor megláttalak téged. Olyan hívogató voltál, a tápláló magjaid, szinte már éreztem, ahogy bekapok párat és elmúlik ez a fájó éhség belőlem. Végig sem gondoltam, mit csinálok, már ott is voltam és megcsíptelek. Annyira sajnálom! Kérlek, ne haragudj rám!"

A cinke őszintén szégyellte magát. Ahogy lehajtotta a fejét, nem láthatta, mit csinál a napraforgó. Az a madárka története hallatán megbánta, hogy ennyire beképzelten viselkedett. Hiszen neki megvolt mindene. A gazda rendszeresen öntözte, ha vízre volt szüksége, tápozta, ha valami hiányzott a talajból és mindig számíthatott arra, hogy a nap majd kisüt. Fogalma sem volt, mit jelent éhezni. A kis tollas szavai azonban mélyen megindították. Kihúzta magát, felemelte a fejét és újra beszélni kezdett. "Gyere ide, kis cinke! Ha meg tudsz nekem bocsátani, amiért ilyen csúnyán beszéltem veled, fogadd el a magjaimat. Vegyél, amíg csak meg nem telik a begyed. Amikor pedig jóllaktál, repülj el a családodért. Hívd ide mindannyiukat. Annyit ehettek belőlem, amennyit csak akartok." A kismadár alig hitt a füleinek, de mivel jószívű is volt, rögtön a napraforgóért kezdett aggódni. "Nagylelkű az ajánlatod, hálás vagyok érte. De ha veszünk a magjaidból, nem fognak kiválasztani és nem lesz belőled olaj az emberek asztalára." A napraforgó nagyot sóhajtott: "Megható az aggodalmad, de ahogy hallgattalak, rádöbbentem, hogy egész életemben rossz dolgot akartam elérni. Olyan egyszerű az egész. Ti itt vagytok, éhesek vagytok, én pedig segíthetek rajtatok. Kérlek, fogadjátok el! Olyan hasznos munkát végeztek a természetben, hadd tegyek értetek valamit!"

A cinke odarepült a napraforgó tányérjára, az arcához simította az arcát és azt mondta: "Köszönöm szépen a nagylelkűséged. Nagyon óvatosan fogjuk elvenni a magjaidat, nehogy fájdalmat okozzunk cserébe." 

Így is történt. Ahogy a többi napraforgó látta, mennyire megváltozott rátarti szomszédjuk, újra a közelébe húzódtak. Amikor pedig azt látták, hogy a madárcsalád milyen óvatosan, milyen finoman csippenti ki a magocskákat, megkérték a cinkét, hogy szóljon az ismerőseinek, aki éhes, jöjjön nyugodtan, itt jó szívvel vendégelik meg őket. A nyári esők után, amikor a rovarok inkább elbújnak, minthogy megázzanak, a napraforgók azóta is táplálják a madarakat. Akik hálából napfelkeltekor édes dallal ébresztik őket, nehogy egy napsugarat is elmulasszanak.

Edwina, amatőr

Ezt a mesét írta: Edwina amatőr

Magyartanár szerettem volna lenni, de aztán másfelé vitt az élet. Hobbiból, saját magamnak kezdtem kis történeteket lejegyezni.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!