A négy fa versenye

A négy fa versenye.

Egy tágas budapesti utcában sok-sok fa állt. Volt közöttük nagyra nőtt, sokat élt öreg fa és egészen fiatal csemete is, akit nemrég ültettek oda a környéken lakók. Ez volt Budapest egyik legszebb, legzöldebb utcája. A fák sorai közt pedig volt négy, akik már jó ideje ott éltek és bizony sokat láttak már az utca mindennapjaiból: egy tölgyfa, egy gesztenyefa, egy akácfa és egy platánfa.

Egy tavaszi napon, amikor kivirult a természet és az utca is élettel telve pompázott, megszólalt az akácfa.

 - Én vagyok itt a legszebb fa! Látjátok, sok-sok virágom milyen gyönyörű, hogy illatozik? Minden méhecske ide repül hozzám, hogy összegyűjtsék a sok port, amit a virágaim adnak, az emberek pedig nem tudnak betelni az illatukkal.

 - Szerintem én vagyok a legszebb - mondta a platánfa. - Hatalmas leveleim vannak, akár egy-egy óriási tenyér. Nem csak hűvöset adok a melegben, de a gyerekek is az én leveleimből gyűjtik a legtöbbet ősszel.

 - Ha már ősz, akkor az én terméseimet próbálja összeszedni mindenki, amint lehullanak - szólt közbe a gesztenyefa. - A gyerekek kosarakkal járják az utcát a gesztenyéimet keresve, figurákat készítenek belőlük, játszanak velűk. Egyértelmű, hogy én vagyok a legszebb fa.

 - Nem értek egyet veletek, mert a legszebb fa bizony én vagyok - így a tölgyfa. - Van-e bármelyikőtöknek olyan erős, nagy ága, mint nekem? Mászik-e rátok annyi gyerek télen-nyáron, mint rám?

Összeveszett nagyon a tölgy, a gesztenye, az akác és a platán: mindegyikük azt állította, hogy ő a legszebb fa.

Egy kis madárka repült arra és meghallotta a vitázást. Kíváncsian szállt le a tölgyfa egyik ágára.

 - Hát ti meg miért kaptatok gallyba? - kérdezte.

 - Az akác, a platán és a gesztenye nem akarják elhinni, hogy én vagyok mind közül a legszebb fa! - felelte neki sértetten a tölgy.

 - Nem, mert én vagyok a legszebb! - vágta rá az akácfa.

 - Nem is, én vagyok! - szólt gyorsan a platánfa.

 - Nincs igazatok, a legszebb fa én vagyok! - harsogta túl őket a gesztenyefa, aki szintén nem akart kimaradni. Erre aztán megint veszekedni kezdtek, a madárka csak úgy kapkodta a fejét.

 - Szerintem mind a négyen egyformán szépek vagytok - mondta a fáknak. - Mindannyiótoknak megvan a maga különleges tulajdonsága, egyedi szépsége, és ezeket nem érdemes összehasonlítani.

A négy fa azonban hajthatatlan volt.

 - Nem hiszünk neked - mondták a kismadárnak. - Valamelyikünk biztosan szebb, mint a többi! Mi pedig ki fogjuk ezt deríteni még ma. Csak tudnánk, hogyan…

Éppen május 10. volt, a madarak és fák napjának az ünnepe. A madárka ezt jól tudta, hiszen már kora reggel ajándék élelemmel, magokkal teli madáretetők fogadták őt és társait. Sejtette, hogy a fák sem fognak kimaradni az ünneplésből és támadt egy ötlete.

 - Tudjátok mit? - mondta a négy zsörtölődő fának. - Van itt az utcában egy óvoda. Legyen közületek az a legszebb, aki a mai napon a legtöbb figyelmet, törődést kapja az óvodába járó gyerekektől.

Összenézett a négy fa és némi tanakodás után beleegyeztek, hiszen egyiküknek sem volt jobb ötlete arra, hogyan lehetne eldönteni, hogy ki a legszebb. Izgatottan vártak, mi fog történni. Ahogy így várakoztak, egyszer csak kitárult az óvoda ajtaja és rengeteg kisgyerek özönlött ki rajta az óvónénijeikkel.

Ebben az óvodában négy csoport volt és mindegyik csoportot pont az egyik fáról nevezték el: Tölgyfa csoport, Gesztenyefa csoport, Akácfa csoport és Platánfa csoport. Mindegyik gyerekcsoport a maga fájához ment oda, hogy gondját viselje.

Vidám zsivaj közepette apró gyerekkezek ölelték körbe a tölgyfát, a gesztenyefát, az akácfát és a platánfát is. Megsimogatták, megtörölgették a törzseiket, hogy ne legyenek annyira utcaporosak. Friss vízzel megöntözték őket, hogy ne legyenek szomjasak, ha pedig beteg levelet láttak valamelyik ágon, azt leszedték onnan. Virágokat ültettek melléjük társaságnak: árvácskát, bársonyvirágot, petúniát. Majd kis gereblyéikkel eligazgatták a földet körülöttük szép simára.

Ezután az óvónénik vezetésével a négy csoport köröket alkotott, mindegyik csoport a maga fája körül. Énekelve körbetáncolták a fákat, ágaikra színes szalagokat kötöttek.

A tölgyfa, a gesztenyefa, az akácfa és a platánfa meghatódva nézték a gyerekeket. Már nem is akartak veszekedni, bizonygatni, hogy mennyire szépek, hiszen mindegyikük különlegesnek érezte magát.

 - Látjátok? - kérdezte a madárka. - A gyerekek nagyon szeretnek titeket, mind a négyeteket. Van, akit az illatos virágaiért, mást a hatalmas leveleiért, valakit pedig a termése miatt vagy az erős ágaiért. És persze azért is, mert árnyékot adtok, tiszta levegőt, védelmet és eleséget az állatoknak. Egyformán fontosak, szépek és különlegesek vagytok.

 - Igazad volt - ismerték be a fák. - Mostantól nem vitatkozunk többet. Nagyon jól esik nekünk, hogy ilyen figyelem és szeretet irányul felénk a gyerekektől. Emlékezni fogunk erre, ha megint versengeni akarnánk.

Azóta a tölgyfa, a gesztenyefa, az akácfa és a platánfa jó barátok és mind a négyen büszkén magasodnak az óvoda kapuja előtt, Budapest egyik legzöldebb utcájában.