Kép forrása: saját rajz
A négy tündér.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy testvér: Hajnalka, Viola, Margaréta és Boglárka. Kis koruktól fogva babázás helyett inkább mindenféle járművel játszottak, de ha lehetett, akkor inkább kinn a kertben, mert a természetet is imádták.
Egyik este, amikor a négy testvér épp autókkal játszott, megjelent egy jóságos tündéranyó:
Hajnalka, amikor felnőtt, HÉV-vezető lett, és amikor kellett, tavasztündérré változott. Viola a 62-es villamos vonalán az egyetlen női vezető lett, és a nyártündér, Margaréta a piros metró vonalán dolgozott, és ősztündér lett. Boglárka pedig a hetes buszt vezette, és téltündérré is változott. Mindig, amikor az utasok csodálkoztak, hogy ők női vezetők, elmosolyodtak: Hát, ha még tudnák, hogy időnként tündérekként összegyűlünk egy nagy asztal körül…
Miközben boldogan vezették a járműveket, ugyanilyen boldogan segítettek tündéranyónak is, de erről mit sem sejtettek az utasok.
Itt a vége, fuss el véle!
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Gulyás Panna Ilona amatőr
3. osztályos kislány vagyok, nagyon szeretek olvasni és rajzolni, és egyszer majd meseíró és illusztrátor szeretnék lenni...