A Nyár találkozása az Ősszel

A Nyár találkozása az Ősszel.

Vándorútján a nyár, találkozott az Ősszel!
Azt mondja az Ősz a Nyárnak:
- Hé, komám!
Már nem sokáig lopod a napot, mert a Tél barátom, és már nagyon közel vagyunk!
Átveszem a vándorbotod, előbb én, jó magam, az Ősz, majd követ engem a Tél! - Majd még ezeket a sorokat fűzte mondandójához:
-    Süttetted magad egész nyáron, legeltetted meleged a búzatáblákon, kifacsartad a vizet növényből, emberből, kiszáradt a folyó, eltűnt medréből, apadtak a tavak, tátongtak a halak,
az erdőbe menekültek mind a vadak, kiszáradt a fű, elszáradt a virág, te meg csak vígan járkáltál le-fel s alá! Esőt alig hoztál, csak szórtad sugarad, kint lenni a házakból senki nem akart!
Miért is lettek volna, akár vén, akár fiatal,a gyerek is, ahol megmaradt némi csordogáló víz, tüstént oda szaladt.
Égetted az erdőket, pusztító tüzeddel, szürke hamuval borítottad el a felhőket!
Szaladtak az állatok, ki erre, ki arra, s volt ki benn rekedt a szörnyű poklodba!
Ez évben elment az eszed, mindenki azt kérdezte: - miért tetted ezt vele?! S te nem feleltél, csak ballagtál tovább,
de ej, komám, komám, az időd lassan lejár!
Most majd kezembe kerül a bot, s ütöm-vágom vele a meleget, hagy jöjjön végre szél is errefele,
kell a lehűlés, kell egy kis zápor, hagy igyanak eleget, növények, állatok! Frissüljenek vizek, igyon mind ki szomjas,
igyon a Föld, hisz kiszáradt a torka!
Elég volt a hőség, ezért jöttem én, s megmutatom magam, mit, s hogy is tudom én!
Előbb kiszínezem az életet, úgyhogy csodájára járnak, mind aki ezt látja ámul a pompába!
Majd új ruhába öltöztetem a fákat, gyönyörű lesz a palotámban!
Te ilyet nem tudsz, s olyat sem mit a Tél, majd meglátod mit adunk, mit hozunk, te csak menj pihenni s nézd!
-    Belátom, kissé túlzásba vittem-felelte a Nyár, de azért ne mondd, hogy jót egy kicsit sem tettem! Megérett a kalász, lesz elég kenyér,
Ehet, ki éhes amennyi bele fér! Adtam mókát, kacagást, csillagos éjszakáimon álmodozást! Hullócsillagot, tarka réteket!
Szerelmet, s mennyi-mennyi érzelmeket! Mily sok színt kapott tőlem is a természet!
Ne tagadd, lásd be, amúgy is előbb én vagyok, azt csinálok, amit akarok!
Te is úgy tedd dolgod, ahogy jó neked, nem szólók bele, te se bánts engemet!
Tessék! Itt a vándorbot, kezedbe teszem, de jól bánj vele, s majd add át a Télnek!
De azt még el kell mondjam, az én hónapjaimban nem kellett fűteni, de most már a tieidben a kályhákba be kell gyújtani! Kabát, sapka, s majd télen meg a kesztyű, bunda, és a sál,
de meglássuk melyik lesz jobb az Ősz, a Tél vagy a Nyár!?
-    Jó munkát neked kedves Ősz!
Vándorolj te is, amúgy is elfáradtam én is egy picit.
Majd jövök jövőre, s hozom a meleget újra...
s mondd a télnek, ne húzza magát sokáig a hóba, mert a tavasz a nyomába jő nemsokára!
A hóvirág jelzi jöttét, s a gólya hírül adja majd a Tavasz barátom közeledtét!
Virágok milliói nyílnak, reggelente madarak csicseregnek a fán, száll énekük messze-messze, s a zöld pázsiton heverésznek az emberek,
fittyet hánynak majd a télre, fiú és lány mezítláb jár a természet lágy ölébe!
-    Igen, tudom! - mondta az Ősz.
-    Ezért maradjunk hát barátok, kedves Nyár! Hisz egymás nélkül mit sem érünk,
testvérek vagyunk mi négyen, ezért se legyünk ellenségek!
-    Jól van! Én is így vélem! - felelte a Nyár.
-    Viszlát Nyár! - mondta az Ősz.
-    Viszlát! - felelte a Nyár.

2021.09.27.
Én írtam: Szabó Márta