A nyuszi, aki nem szerette a zöldséget

A nyuszi, aki nem szerette a zöldséget.

Valahol nagyon messze, hét határon is túl, a kerek erdő mellett volt egy tarka rét. Ezen a réten, ameddig a szem ellátott tarka virágok nyíltak mindenfelé. Nagyon nagy volt, és sok állatnak adott otthont. Itt élt nyuszi mama is a három csemetéjével együtt. Guszti, Baltazár és Juci eleven kis nyuszigyerekek voltak, sok fejtörést okoztak a mamájuknak. Baltazár és Juci olyanok voltak, mint minden más nyuszi: szerették a pocakjukat, megettek mindent, amit csak találtak. Salátát, répát, szénát, friss füvet, káposztát, még a bokrok friss hajtásait is megkóstolták.

Guszti, a harmadik testvér, azonban más volt. Ő nem szerette sem a salátát, sem a füvet. Igazából semmit nem evett meg, aminek zöld színe volt. Anyukájuk volt is gondban, amikor vacsorát kellett készítenie. Mit adjon enni Gusztinak a sárgarépán és a petrezselymen kívül, mert a nyuszi csak ezeket ette meg.

Egy reggel, amikor Guszti sokadszorra is sárgarépát kapott reggelire, elhatározta, hogy addig járja keresztül-kasul az egész rétet, amíg meg nem találja a fogára való finomságot. Reggeli után rögtön felvette a hátizsákját és elindult. Elhatározta, hogy megkeresi azt az eledelt, amit ő is szeret. Felmászott egy kidőlt fatörzsre és körülnézett merre induljon.

Útja során először megkóstolta a füvet, majd a lucernát is, de ugyanolyan rossz íze volt, mint amire emlékezett. Ahogy sétált tovább, talált egy szép nagy fehér karfiolt. Mivel nem zöld színe volt, megkóstolta. Ez már jobban ízlett neki, de még nem volt az igazi. Betett belőle egy darabot a hátizsákjába, otthon majd eldönti mennyire finom.

Ahogy ment tovább, az egyik bokornál megállt, hogy megnézze milyen bogyók nőnek rajta. Megszimatolta a bogyókat, de a zöld színük miatt nem találta érdekesnek.

– De furcsa nyuszi vagy! – hallotta valahonnan a közelből.

– Miért? – kérdezte Guszti és körbenézett, hátha észreveszi, ki szólt hozzá.

– Még egy nyuszit sem láttam, aki az áfonyabokrot szimatolta volna, pedig sok helyen jártam már. – A kis kék cinke a bokor alsó ágára ugrott, így a nyuszi már látta, hogy ki beszél hozzá.

– Szia, Guszti vagyok – mutatkozott be udvariasan, ahogyan anyukája tanította. – Aki nem szereti a zöldségeket – tette hozzá.

– Ilyet sem hallottam még – csodálkozott a cinke. – Akkor mit eszel?

– Sárgarépát.

– De hát az is zöldség!

– De nem zöld a színe, és édes – magyarázta Guszti.

– Akkor az édeset szereted? – kérdezte a kismadár.

– Igen, de azt nagyon! – Guszti megnyalta a száját és megdörzsölte a pocakját, ahogy eszébe jutott az édes sárgarépa íze. – Az az igazság, hogy már unom a sárgarépát.

– Akkor miért nem eszel gyümölcsöt? Az színes és édes. Biztosan ízlene neked – ajánlotta a cinke.

– Gyümölcsöt? Hol találok olyat? – kérdezte kíváncsian Guszti.

– A bodzabokor mellett, ahogy az előbb arra repültem, láttam érett piros szamócát. Gyere, megmutatom.

A kis cinke felröppent, Guszti pedig a földről figyelte hova repül, és követte. A kis nyuszi nemsokára észrevette a cinkét, amint a fodros levelű növények között áll, és egy hatalmas piros bogyót tart a csőrében.

– Ez biztosan ízleni fog. Kóstold csak meg! – biztatta a cinke a nyuszit.

Guszti elvette a szamócát a cinkétől, megszaglászta, utána pedig beleharapott. Édes volt, friss és lédús, nagyon ízlett neki. Amikor az utolsó falatot is lenyelte, a cinke megmutatta neki, hol találja a többit. Gusztinak a szája is tátva maradt annyi szamóca láttán.

– Itt a mezőn és az erdőszélen mindig találsz friss gyümölcsöt. A szamócát már tudod hol keresd, gyere megmutatom a többit.

Guszti néhány szamócát betett a hátizsákjába, majd követte a cinkét. Amerre csak jártak, minden gyümölcsből tette el a hátizsákjába. A cinke megmutatta neki merre találja a cseresznyét, a meggyet, hol keresse a málnát, az almát, az áfonyát, a bodza édes bogyóját. Annyi gyümölcsöt és bogyót talált, hogy már biztos volt benne, hogy ezután zöldségek nélkül sem marad éhes. Izgatottan indult haza, már útközben a hátizsákjában lévő gyümölcsökön járt az esze, milyen finomat fog vacsorázni. Mert bizony a nap már lemenőben volt, mire a cinke megmutatta neki a legjobb gyümölcsszerző helyeket.

Otthon, anyukája friss salátát készített vacsorára, azzal várta haza. Guszti fintorogva nézte a testvéreit, hogyan ropogtatják a szénát, a füvet és a lucerna leveleket.

– Guszti, te nyuszinak születtél, és a nyuszik füvet esznek, meg szénát, és finom zöld salátát – magyarázta anyukája, próbálta rávenni, hogy egyen a salátából.

– Akkor én különleges nyuszi vagyok, mert ezeket nem szeretem! – jelentette ki Guszti. – Megismertem ma egy cinkét, megmutatta, hol találok a réten és az erdőszélen lédús, édes gyümölcsöket. Hoztam haza belőlük, így én ma gyümölcsökből készítek salátát vacsorára.

Guszti kért egy tálat az anyukájától, beletette a hozott gyümölcsöket, megmosta az epret, a málnát, a szamócát, a cseresznyét, a meggyet, az áfonyát, feldarabolta a nagyobb szamócákat, és összekeverte. Szedett magának belőle a tányérjára, és jóízűen falatozni kezdett. A testvérei csak nézték, de nem merték megkóstolni, hiába kínálta nekik. Anyukája mosolyogva csóválta a fejét, nem hitte, hogy azok a piros bogyók finomak lehetnek, egészen addig, amíg Guszti meg nem kínálta egy piros cseresznyével, ami nagyon ízlett neki.

Guszti úgy belakmározott a gyümölcssalátából, hogy alig bírt megmozdulni. Jóllakottan, teli pocakkal bújt ágyba, és mire anyukája elővette a meséskönyvet, hogy felolvasson a Bátor Nyuszi Kalandjaiból, Guszti már aludt. Valószínűleg finom, édes gyümölcsökről álmodott.