A tavasz színei

A tavasz színei.

Március a kobold bosszankodva járta az ébredező erdőt. Benézett minden bokor alá, minden fűcsomóba, még a köveket is felemelte, de semmi. Az ecsetjeit kereste. Minden évben egy hónapig használja csak, és legutóbb úgy eltette, hogy nem találja. Mivel fogja a tavasz színeit megfesteni? Újjá kell éleszteni a természet színeit, és ez az ő feladata volt. Minden évben, márciusban ő gondoskodott róla, hogy a virágok és a növények tündöklő, élénk színben pompázzanak. De még a kavicsokat és a földet, a patakot is újra szokta festeni, ha azt látja, hogy itt-ott megkoptak a színei.

Most azonban nem tudta elkezdeni a munkáját. Ecset nélkül hogyan lehet festeni?

Már a harmadik bokor alá nézett be, hogy nem-e ott felejtette az ecseteit, amikor odaugrott mellé a mókus, és megkérdezte

‒ Mit keresel Március? Csak nem elvesztettél valamit?

‒ Itt a tavasz, meg kéne újítanom a természet színeit, de nincsenek meg az ecseteim, nem tudom hova tettem. Mi lesz most így a fákkal, ha nem tudom zöldre festeni a kibújó rügyeket? A hóvirág, az ibolya mitől lesz tündöklő fehér és kék? ‒ panaszkodott a kobold a mókusnak.

‒ Úgy látom tényleg nagy a baj! De tudod mit? Segítek neked.

‒ Mégis hogyan? Már végigjártam az egész erdőt, sehol nem találtam egyetlen ecsetet sem ‒ szomorkodott Március.

‒ Akkor készítsünk egyet! ‒ javasolta a mókus.

Felvett a földről egy száraz ágat, a farkából kifésült néhány szőrcsomót, amit rákötözött egy fűszállal a fára, és átadta Márciusnak. A kobold csak csodálkozott, és nagyon megörült az ecsetnek. Szaladt is haza a kék festékért azon nyomban. Mert először az eget kellett szikrázó kék színűre festeni, utána pedig az ibolyát, a gyöngyikét majd a patak vizét. A mókusszőrből készült ecset nagyon jól tette a dolgát, hamarosan minden gyönyörű kék színben pompázott. Már csak a patak vize volt hátra, de amikor belemártotta az ecsetet, a sebes sodrású víz kioldotta a fűszálon a csomót, és a szőrszálak tovaúsztak.

Március az orrát lógatva ült a patakparton, hogy most akkor mitévő legyen. Ahogy lóbálta a lábát egy nagy kövön ülve, mellé repült egy kismadár. Egy ideig nézte a koboldot, aztán megkérdezte tőle, miért szomorkodik.

‒ Mi a baj, Március?

‒ Elvesztettem az ecseteimet, és nem tudom megfesteni a tavasz színeit! ‒ sóhajtotta a kobold.

‒ De hát olyan szépen ragyog az ég, és az ibolya is annyira gyönyörű! ‒ válaszolta a madár.

‒ A mókus készített nekem egy ecsetet, azzal festettem meg mindent, ami kék. De a patak elvitte a mókusszőrt, és nem tudom tovább folytatni.

‒ Hát, ha csak ez a baj! Ezek a farktollaim hamarosan úgyis kihullanak, és újakat kapok helyettük. Ha gondolod neked adom, használd ecset helyett ‒ mondta a madár, és három farktollat nyomott Március kezébe.

Megörült a kobold, mégis csak sikerül befejeznie a munkáját. Gyorsan szaladt is haza a festékekért. Először a fák virágát festette az egyik tollal rózsaszínre, a másodikkal az aranyesőt sárgára, és a harmadikkal a kökörcsint lilára. Nagyon belemerült a munkába, nem vette észre, hogy a kökörcsinen szorgoskodó méhecskét is lilára festette. Szegény kis méhecske mérgesen repült a patakhoz, hogy lemossa magáról a festéket.

De a madártollakat nem festésre tervezték, nagyon hamar elkoptak. A zöld festéket már nem tudta mivel megfesteni. Leült a mező közepén, a nagy őzlábgomba mellett, és gondolkodott, mit használhat ecsetként. Ekkor egy fehér bárányfelhő mögül előbújt a nap, és sugaraival megsimogatta az ébredő természetet. Amikor az egyik napsugár Március orrát csiklandozta, a kobold nagyot tüsszentett.

‒ Mi a baj, Március? Miért szomorkodsz? Nagyon szépen haladsz a rád bízott feladatokkal, már csak a zöld és a barna festék maradt hátra. Mire vége a hónapnak, addig végezni is fogsz mindennel ‒ mondta a napsugár, miközben Március arcát cirógatta.

‒ Igen, végeznék is minden feladatommal, ha meglennének az ecseteim. Nem tudom mivel megfesteni a leveleket! Hogy fog kinézni az erdő zöld levelek nélkül? A fűről már ne is beszéljünk ‒ sóhajtotta Március.

‒ Csak ez a baj? ‒ kérdezte a napsugár a koboldot. ‒ Ezen könnyen segíthetünk! Tépjél le három fűszálat és fond össze.

Március engedelmeskedett a napsugárnak, összefont három hosszú fűszálat. Nagyon szépen sikerült, de nem tudta elképzelni, hogyan lesz ebből ecset.

‒ Tessék, elkészült! ‒ mutatta művét Március.

A napsugár ekkor egy kis fénycseppet tett a fűszálak végére.

‒ Íme az ecseted. Ezzel már meg tudod festeni, ami még hátra van ‒ mondta a napsugár, majd visszatért a naphoz.

Március azon nyomban ki is próbálta az új, különleges ecsetét. Olyan gyönyörű, ragyogó zöld színűre festette a rügyeket és a leveleket a fákon, mint még soha ezelőtt. A fűszálak is szikráztak a napfényben, miután végighúzta rajtuk az ecsetet. Nagyon régóta végzi ezt a munkát, minden tavasszal, de ilyen szépre még sosem sikerült újrafestenie a természetet, mint most, a napsugártól kapott különleges ecsettel. Amikor Április megérkezett, csodálkozva nézett körül, majd boldogan folytatta a munkát, amit Március elkezdett.