A pillangó

  • 2022.
    júl
  • 20
https://gabicsabi.hu
 Egy napsütéses nyári reggelen Bibe, a kis pillangó elindult a Nagy Tölgyfa alatti virágkehely otthonából, hogy reggeli után nézzen magának. Ahogy repült fák, bokrok és rétek felett, a szél egyre erősebben kezdett belekapni gyenge szárnyacskájába. Egy darabig kűzdött...

Kép forrása: pinterest.com

Egy napsütéses nyári reggelen Bibe, a kis pillangó elindult a Nagy Tölgyfa alatti virágkehely otthonából, hogy reggeli után nézzen magának. Ahogy repült fák, bokrok és rétek felett, a szél egyre erősebben kezdett belekapni gyenge szárnyacskájába. Egy darabig kűzdött az egyre erősödő széllökésekkel, végül elfáradt és úgy döntött, hogy hagyja, hadd repítse egy kicsit a szél, hátha eljut olyan helyekre, amit eddig még nem látott. Bízott benne, hogy ott finom és bőséges reggeli várja.

Nem telt sok időbe, mire hatalmas, ismeretlen kőóriások tűntek fel a láthatáron. A kis pillangó nagyon megijedt és újra elkezdett verdesni szárnyacskájával, hogy más irányba kormányozza magát. Ám a szelet nem tudta legyőzni és egyszer csak hatalmas csattanással nekiütközött az egyik kőóriásnak.

Bibe tehetetlenül zuhant lefelé, mert a csattanás következtében megsérült az egyik szárnyacskája. Panaszosan sírt szegény. Úgy gondolta, hogy most már soha nem juthat haza. Siratta a kedves kis rétet, pillangóbarátait és a Nagy Tölgyfa alatti virágkehely otthonát.

Mikor kicsit megnyugodott, szipogva nézett körbe, hogy mégis hova került. Ezen a vidéken ő még nem járt, így minden ismeretlen volt számára. Egyszer csak arra jött egy népes hangyacsalád és félénken megszólította őket.

- Jó napot kívánok kedves hangyák! Meg tudnátok nekem mondani, hogy hova kerültem?

A hangyák sajnálkozva vették körbe a sérült pillangót, majd a legidősebb hangya megszólalt.

- Üdvözlet kicsi pillangó! Ez itt nem más, mint a város.

- Város? - ámult el Bibe. Még soha nem hallotta ezt a szót.

- Egy olyan hely, ahol sok ház található egymás mellett és ahol emberek élnek.

- Emberek? Mik azok az emberek? - kérdezte megilletődve a pillangó.

- Az emberek azok a két lábon járó óriások ott. - mutatott három közeledő alakra a hangya. - Ha megbocsátasz, most a legjobb lesz fedezékbe húzódni. Jobban teszed, ha te is így cselekszel. - azzal mint a villám, olyan gyorsan bújtak be a hangyák a repedések közé a falba.

Bibe nagyon félt, hiszen a hatalmas emberek egyre közelebb és közelebb értek hozzá, ő pedig sem elrepülni, de még csak behúzódni sem tudott sehova. Amikor az emberek már csak pár lépésre voltak tőle, a kicsi pillangó felkészült, hogy többé nem látja viszont szeretett otthonát, ugyanis a cipőtalpak egyre közelebb kerültek gyenge kis testéhez. Ekkor azonban történt valami. Az óriási emberek beszélni kezdtek a feje fölött.

- Aja, aja, né! Piii! Piii! - tapsikolt és ugrándozott a legkisebb, copfos hajú kicsi ember örömében.

- Anya, nézd! Milyen szép pillangó! - guggolt fölé egy kicsit nagyobb ember, furcsa kalapban.

- Óvatosan gyerekek! - szólt a legnagyobb, hosszú hajú ember. - Vigyázzatok rá, nagyon törékeny. - majd kézen fogta az ugrándozót és finoman egy kicsit távolabb tessékelte.

- Miért nem repül el? - kérdezte a kalapos.

- Hmm.. Talán megsérült. - nézte meg jobban a hosszú hajú.

-Meggyógyul? - kérdezte kíváncsian a másik.

-Talán. Ha segítünk neki biztonságba kerülni. - nézett körbe a legnagyobb ember - Gyere, segíts te is! - Azzal leguggoltak és leszakítottak pár szál illatos virágot a közeli árokpartról. - Fogd! Tedd a pillangó elé és várjuk meg, mi fog történni.

A kalapos letette elé az illatos csokrot, miközben széles, bíztató mosollyal várta, hogy mit fog tenni a pillangó. A hosszú hajú közben a copfossal egy kicsit távolabb játszadozott. 

Bibe megértette, hogy ezek az óriások nem akarják bántani. Így amikor kicsit sikerült összegyűjtenie erejét, lassan közelebb mászott, majd kortyolt párat az egyik virág kelyhéből. Ez elég erőt adott neki, hogy fel tudjon mászni a csokor legnagyobb virágának belsejébe. A szárnya ugyan nagyon fájt, de tudta, hogy a virágok között biztonságban lesz és talán esélye lesz meggyógyulni, hogy egyszer újra hazatérhessen.

- Anya, nézd! - lelkendezett a kalapos. - Felmászott! Megtarthatom?

- Gondját fogjuk viselni, amíg meggyógyul. - jelentette ki a hosszú hajú és elmagyarázta, hogy óvatosan és lassan kell haladni a csokorra, nehogy a pillangó lepottyanjon.

Szerencsére a család a közelben lakott, így Bibének nem esett nehezére kapaszkodni, amíg lerakták új lakhelyére. A csokrot egy vázának nevezett csillogó edénybe tették, azt pedig az ablaknak nevezett üveglap elé.

Bibe miután kicsit megpihent, minden nap jól telerakta pocakját ízletes nektárral és nagyokat aludt új otthonában.

A napok teltek-múltak. A kicsi pillangó egyre jobban megszerette a különös óriásokat és idővel a szárnya is meggyógyult és megerősödött.

Egy meleg reggelen, mikor a Napocska langyos sugaraival cirógatta, érezte, hogy itt az idő: végre ismét tud repülni. Óvatosan megrebbentette szárnyait, majd felszállt a csokor fölé és boldogságtól eltelve tett néhány kört. Természetesen az embergyerekek azonnal felfedezték a lakásban repkedő pillangót és ujjongva szaladtak édesanyjukhoz, hogy neki is megmutassák meggyógyult kis barátjukat.

- Azt hiszem ideje elengedni gyerekek. - mondta a hosszú hajú anyuka, miközben a pityergő gyerekeket vígasztalta. - Tudjátok, nagyon szép dolgot cselekedtetek azzal, hogy megmentettétek és biztonságban meggyógyulhatott. De a lakás neki börtön. Várja a rét, a többi kicsi pillangó és biztosan van neki is saját otthona valahol. - magyarázta kedvesen. 

A kicsik hüppögve hallgatták anyukájuk szavait és tudták, hogy eljött a búcsú ideje. Bibe is érezte szívében a hiányt, mert tudta, hogy nagyon fognak hiányozni neki ezek az embergyerekek. De vágyott is a szabadságra, otthonára a virágos réten.

Így hát amikor az anyuka kitárta az ablakot, a gyerekek elbúcsúztak pici barátjuktól:

- Viszlát kicsi pillangó! Hiányozni fogsz! - szipogta a fiúcska. 

- Pápá Piii! - integetett szomorúan a copfos kislány.

Édesanyjuk átölelte őket, majd puszit nyomott buksijukra. Bibe tett még néhány kört a szobában, majd búcsúzóul rászállt mindegyik kisgyermek fejecskéjére és kirepült az ablakon. Várta a végtelen kék ég, a tarka virágos rét és virágkehely otthona a Nagy Tölgyfa alatt.

De ne szomorkodjatok! Mert elmondom nektek, hogy Bibe többször is visszatért a városba. Megkereste kicsi barátait és nagyokat kergetőztek az árnyas fák alatt, a gyermekek otthonának udvarában.

Nyikosné Nagy Alexandra, Amatőr író

Szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen egy csodálatos kis faluban nőttem fel Tolna megye egy kis eldugott sarkában, Pálfán. Sokak számára a település ismeretlen. Ám aki hallott már Illyés Gyuláról vagy Lázár Ervinről, az találkozhatott szülőfalum nevével is, ugyanis mindkét író a szomszédos pusztákon nevelkedett, ahol én is rengeteg időt töltöttem gyermekkoromban. Talán itt kezdődött minden: a termész...