Leszel a barátom?

Leszel a barátom?.

Ismét eltelt egy év és megérkezett október. Hideg széllel, sok esővel, ahogyan az minden évben lenni szokott. 

Peti szomorúan nézett ki az ablakon. Hétvége van, ma nem kell iskolába mennie, mégis egész nap be lesz zárva szobájába az időjárás miatt. Anyukája ugyan megígérte, hogy ha eláll az eső, kimehetnek pocsolyában kis tutajokat úsztatni, - amit a kisfiú különösen szeretett - ma mégis úgy tűnt, hogy egész nap esni fog.

Anyának hétvégén sok a teendője, csak nap végén ér rá játszani vele egy kicsit. Más napokon, miután elkészült az összes leckével, a kisfiú Legozni szokott. De ma még ahhoz sem volt kedve. Unottan nézett ki az ablakon és csak arra tudott gondolni, hogy mikor lesz újra nyár. Gondolataiból halk kopogás zökkentette ki.

- Szabad! - nézett a lassan nyíló ajtó felé. Édesapja kukucskált be hozzá.

- Szia! Csak kíváncsi voltam, hogy mivel ütöd el az időt. - lépett be a szobába.

- Semmivel. Unatkozom! Mikor lesz újra nyár? - jött az őszinte válasz és befordult a székkel íróasztalához. 

- Hmm... Talán.. Amikor csak akarod. - mosolygott sejtelmesen az apuka.

- Ugyan apa! - fordított hátat a kisfiú

Édesapja motozott kicsit a táskájában, mire megtalálta amit keresett, majd Peti mögé lépett és az orra alá dugott egy könyvet. A kisfiú kérdőn nézett fel édesapjára.

- Ha nyarat szeretnél, olvass nyári kalandokról. Tudod az olvasás egy nagyon jó dolog. Oda repít ahova csak akarod és akkor, amikor csak akarod. Csak ki kell nyitni hozzá a megfelelő könyvet.

Peti csendesen forgatta a keményfedeles művet az ujjai között, majd elmosolyodott.

- Köszönöm apa!

- Most mennem kell dolgozni. De este megbeszélhetjük hogy miről olvastál. - azzal puszit nyomott Peti kobakjára és kiment a szobából.

A kisfiú egy darabig csak ült a könyvvel a kezében az íróasztala előtt és nézegette az érdekes borítót. Egy szigetet ábrázolt, pálmafával, előtte pedig kis hajó vitorlázott a tengeren. Majd lefeküdt az ágyára és nekiállt olvasni. Az idő gyorsan telt, a fiú szinte falta a lapokat. Bármilyen történetbe is kezdett éppen, édesapja ezúttal jól választott. 

Mire az este leszállt, odakint már csak szemerkélt az eső. Paca kíváncsian járta körbe a lakótelepet. Eljött az ősz és ráadásul október van, ami azt jelenti, hogy hamarosan elérkezik számára az év legnagyobb ünnepe. Egy nap, amikor minden róla fog szólni és amikor ismét emberek közé mehet. Persze titokban mindig köztük jár és figyeli őket. De a hónap utolsó napján részt vehet úgy a mulatságokon, hogy senki elől nem kell rejtőzködnie és talán senki nem fog sikítani, amikor meglátja őt.

A kicsi szellem szomorúan gondolt a legutóbbi esetre, amikor egy magányos kislány előtt fedte fel magát.

Már hetek óta figyelte a lányt, ahogyan mindig egyedül játszik a babáival a szobájában, mert a szülei túl elfoglaltak voltak, hogy leüljenek hozzá. A kislány rendszerint eljátszotta a napját, de minden egyes alkalommal sírva fakadt. Paca úgy gondolta, hogy ha összebarátkozna vele, egyikük sem lenne többé egyedül. Viszont amikor látható alakot öltött, a kislány sikítva rohant ki a szobából édesanyjához és azóta sem mert egyedül aludni. Pacát azóta is rettentően bántotta ez az eset. 

Viszont a lakótelepen szeretett nézelődni, mert annyi érdekeset látott. A kedvence a hatos számú tömb volt. 

Itt élt Lidi néni kiskutyájával Marcipánnal. Az a kerge kutya mindig megugatta ahányszor bekukkantott az ablakon. De Lidi néni olyan mennyei kalácsot tudott sütni, hogy megérte a kockázatot, hogy egyszer az eb megtépi láthatatlan ruháját. Ugyanis az állatok elől nem tudott elrejtőzni. De a kalács illatát imádta és ha már enni úgysem tud belőle, legalább megszimatolhatta kicsit.

Az első emeleten lakott Józsi bácsi, a gondnok és a felesége Matilda. Ők aztán igazán szerették a természetet. Rendszerint nem is lehetett őket a lakásban látni, csak sötétedés után. De még ilyenkor, ősszel sem pihentek: kicsi cserepekben palántákat neveltek, hogy a tavasz első melegebb napjain kiültethessék őket a közös kiskertbe. Ők látták el a lakóközösséget minden földi jóval: zöldségekkel, gyümölcsökkel és virágokkal. 

A szomszédjuk Ferenc egy mufurc férfi volt. Amolyan igazi magának való típus. Soha nem mosolygott és mindig mérges arcot vágott. Senki sem tudta, hogy miért ilyen haragos, de mindenki tisztelte, ezért megadták neki a kellő távolságot.

A másodikon lakott Jenő és Manci. Ők egy fiatal pár voltak, akik pár hónapja ismerkedtek meg, de már az esküvőt tervezték. Szomszédjuk Anna a macskájával élt és rendszerint sokat dolgozott. Csak este ért haza, de még akkor is laptopja előtt ült és igyekezett minden teendőjét befejezni aznapra. Napközben Paca szórakoztatta a cicát. 

A harmadik emelet volt a kedvence. Itt élt Sári, Zoli és a kis Maja. A kis pufók baba olyan volt, mint egy igazi kis angyal. Paca sokszor meglátogatta és vicces arcokat vágott, amin a kislány hatalmasakat kacagott. Persze szülei nem tudták mire vélni a dolgot, de örültek, hogy gyermekük boldog és kiegyensúlyozott kisbaba.

Szemben velük Tóthék laktak. Itt is egy rendes család lakott egyszem fiúkkal Petivel. Peti két éve kezdte az iskolát. Pont akkor amikor Paca végleg befejezte életét a Földön.

Szerencsétlen eset volt. A tanárnéni korábban engedte haza őket és meg akarta lepni szüleit, ezért egyedül indult el az iskolából. Szeleburdi volt, nem nézett körül és átszaladt az úttesten. Az autós már nem tudott megállni. Szülei a mai napig gyászolják, ezért nem kerülhet át a mennyországba. Csak akkor emelkedhet fel az égbe, ha hajlandóak lesznek teljes szívükkel és lelkükkel elengedni őt és elhinni, hogy az angyalok vigyázni fognak rá. Ám ez nem lesz könnyű, hiszen ő volt szülei egyetlen gyermeke. 

A kis szellem ettől az emléktől nagyon elszomorodott, már nem is volt kedve nézelődni. Ám ekkor valami halk nesz ütötte meg a fülét.

Peti nagyon élvezte a könyvet, amit édesapja adott neki mielőtt elment dolgozni. Már az ötödik oldalon járt, amikor lapozás közben valami a földre esett. Egy ismeretlen fénykép volt egy fekete hajú kisfiúról, amint egy tengerparton játszik és vidáman mosolyog a kamerába. 

"-Biztosan egy nyaralás alkalmával készült. De ki lehet ez a fiú?" - töprengett magában Peti.

Ekkor kinyílt az ajtó és édesanyja lépett be rajta.

- Kész vagyok! De ismét esik az eső. Sajnálom, de ma már nem tudunk kimenni. Van kedved társasozni? - mosolygott rá bocsánatkérőn, mint ha a rossz időjárás az ő hibája lenne.

- Nem. Most olvasok. - válaszolta a kisfiú

- Mi az ami ennyire érdekes? - ült le édesanyja fia mellé az ágy szélére.

- Egy nyári kalandról szól. Apa adta. Eddig egész érdekes. - mutatta fel a könyvet, miközben másik kezével eldugta a fényképet a takaró alá.

Édesanyja elvette tőle a könyvet, majd alaposabban megnézte.

- Ezt a könyvet nem ismerem. - tűnődött hangosan.

- Biztosan a vásárban vette apa. Mindig hoz valami érdekeset. 

- Igazad lehet. - simította meg kisfia fejét. - Biztos, hogy inkább olvasni szeretnél? 

- Igen. Nagyon érdekes könyv. - felelte Peti

- Rendben, akkor nem is zavarlak. Ha megéhezel, gyere vacsorázni. A konyhában leszek. - azzal anyuka kiment a szobából.

Paca érdeklődve figyelte a jelenetet az ablakból. Jól ismerte azt a fényképet. Bekeretezve állt a nappalijuk egyik szekrényének polcán. Igaz, tavaly ilyenkor még lefordítva feküdt, amikor édesanyja rá sem bírt nézni sírás nélkül. De azóta eltelt sok idő és a fénykép visszakerült eredeti állapotába. Nagyapját, aki pár éve távozott, egy év alatt el tudták engedni. Ő már fent várja őt. Csak ő maradt itt még mindig, két világ között. Érzésekkel, emlékekkel, de anyagi forma nélkül a semmi határán úszva. A szellemlét nagyon magányos dolog. Van, aki hisz bennük, és elfogadja őket. Van, aki hisz, de fél tőlük. Van, aki látja őket és van, aki nem. De mindenkiben van valami közös: igyekeznek tudomást sem venni róluk, pedig az emberek azok, akik itt tartják őket a gyászukkal.

Paca két éve keres magának társaságot, hogy enyhítse magányát, de eddig még nem járt szerencsével. "-Talán most" - gondolta magában. Látott valamit Petiben, ami arra ösztönözze, hogy esetleg közelebb is kerülhet hozzá.

Lassan átúszott a kinti sötétségből a meleg szobába. A fiú teljesen elmélyedt a könyvben, ezért Paca úgy gondolta, hogy fölé lebeg és vet egy pillantást az olvasmányra. Amint a fiú fölé ért, Peti megborzongott és hirtelen felé nézett. Paca megrémült, mert azt hitte, hogy Peti látja őt és felfedezte jelenlétét. De amikor megbizonyosodott róla, hogy pontosan keresztül néz rajta, inkább magasabbra szállt és onnan próbálta meg elolvasni a szöveget. Jól ismerte a történetet. Ez volt az egyik kedvenc könyve, amiből apukája minden este olvasott neki, amíg el nem nyomta az álom. De vajon hogyan kerülhetett Petihez? 

Peti egy pillanatra abbahagyta az olvasást. Egyszer csak olyan érzése támadt, mint ha valaki figyelné őt, majd hűvös fuvallatot érzett.

Lehet, hogy megint vacakol a fűtés. Sajnos gyakran előfordul, mert már régi a fűtőtest és amíg a lakók nem tudnak közösen megegyezni, addig nem lesz csere. Így inkább felkelt és keresett magának egy pulóvert. Majd ismét visszafeküdt az ágyra és folytatta az olvasást. Miközben Paca ott lebegett a feje felett. De persze róla még semmit sem tudott.

A percek gyorsan teltek. És bármennyire is izgalmas volt a könyv, végül Peti pocakja győzött, ami nagy mordulással fejezte ki, hogy ideje vacsorázni. A kisfiú elővette a takaró alól a fényképet. Majd könyvjelzőként használva becsúsztatta a lapok közé mielőtt kiment volna a konyhába.

Paca egyedül maradt a szobába. Az ismerős könyv sok szép emléket idézett fel benne. Visszaemlékezett a régi, közös, családi nyaralásokra. A nyári eper finom ízére, a homokra a lábujjai között, a hűs vízre, amikor úszott és végül eszébe jutott édesapja, aki ebből a könyvből szokott neki olvasni esténként. Mennyire hiányoztak neki a szülei! Bárcsak visszaforgathatná az időt! Soha többé nem lenne meggondolatlan. De sajnos a sors nem így működik. Csak egy életünk van, amit a lehető legjobb módon kell leélnünk.

Paca miközben várakozott, unatkozni kezdett ezért - amíg Peti nem volt a szobában - egy fuvallat segítségével kinyitotta a könyvet. A lapok pont a fényképénél álltak meg. Sajnos ez a tett túl nagy erőfeszítésbe került a kis szellemnek, ezért meg kellett várnia a fiút, ha folytatni akarta a történetet.

Miután Peti befejezte  a vacsorát és segített édesanyjának elpakolni, elment letusolni, majd a szobájába ment. Meglepetésére azonban a Nyaralós Könyv nyitva állt az ágya közepén, a lapok közül pedig a fekete hajú kisfiú mosolygott rá a fényképről. Peti ezt nagyon különösnek tartotta, de nem gondolkodott rajta sokat, hiszen hallotta édesanyja papucsának hangját, aki hamarosan bejön és olvas neki egy jóéjt mesét. A könyvet gondosan becsukta és az íróasztalára tette, majd bebújt az ágyba. Mire a mese véget ért, Peti is elaludt. Édesanyja megpuszilta, majd kiment a szobából. De a kisfiú nem maradt egyedül, ugyanis Paca is ott aludt vele, összegömbölyödve az ágy végében.

Másnap reggel a kis szellem korán kelt és érdeklődve nézett körül. Előző este fel sem tűnt neki, hogy Peti mennyire szereti a Legot és milyen sok szép dolgot épített belőle: autókat, házakat, kastélyokat, még állatokat is. Visszaemlékezett, hogy ő is mennyire szeretett volna magának egy saját készletet, de sajnos szülei nem tudták megvenni neki. Az utolsó olyan élménye, amikor még nem kellett a pénz miatt aggódniuk az a nyaralás volt, amikor a fénykép készült róla.

Erről eszébe is jutott a könyv és úgy gondolta, hogy azon keresztül fog összebarátkozni Petivel. Ezért az asztalhoz lebegett és egy fuvallat segítségével ismét kinyitotta a könyvet.

Az ébresztőóra hangosan csipogott, Peti mégsem a hangra ébredt fel. Mint ha ismét fuvallatot érzett volna és ettől kicsit megremegett. Fázósan bújt vissza a takaró melege alá, ám az ébresztőóra hangja nem hagyta, hogy tovább aludjon. Ma iskolába kell mennie. Ismét új, izgalmas dolgok várnak rá, amit megtanulhat. A fiú álmosan nézett körbe a szobában, majd amikor az ablakhoz ment, hogy felhúzza a redőnyt, a reggeli napfényben megakadt a szeme valamin. A Nyaralós Könyv volt az. Az íróasztala közepén hevert, kinyitva és ismét csak a fekete hajú kisfiú mosolygott rá a fényképről. Ez kezdett különössé válni. Ugyanis Peti emlékezett rá, hogy tegnap este becsukva rakta az asztalra. Viszont nem gondolkodhatott ezen sokat, mert öltöznie kellett: apukája hamarosan elviszi az iskolába. Ezért ismét becsukta a könyvet és kiment a fürdőszobába. 

Paca arra számított, hogy Peti leül és olvas kicsit, így ő is folytathatja a történetet. Viszont a fiú csak furcsán nézett, becsukta a kötetet és kiment a szobából. Ha így nem sikerül összebarátkoznia vele, hát más taktikát kell választania. A kis szellem összeszedte minden erejét és egy nagyobb fuvallat segítségével belökte a könyvet Peti iskolatáskájába. Ez a tett sajnos annyira kimerítette, hogy észre sem vette, amikor a család elhagyta a házat. Ő az igazak álmát aludt Peti ágyában és gondolatban ismét a tengerparton járt és homokvárat épített.

Mire Paca felébredt, már eltelt a fél nap. Egyedül volt a lakásban és szörnyen unatkozott. Sajnos a lakótelepen sem történt ma semmi izgalmas. Ezért hát úgy döntött, hogy útnak indul és megkeresi Petit az iskolában.

Peti éppen osztályfőnöki órán ült és hallgatta Eszter nénit, aki éppen most jelentette be, hogy holnap után szünet lesz az iskolában Mindenszentek alkalmából. Holnap pedig jelmezes, Halloweeni felvonulást szerveznek iskola után. Bárki felvehet bármilyen ijesztő jelmezt, amiben körbejárják közösen a környéket, miközben csokit és cukorkát kapnak a felnőttektől. A kisfiú és barátai nagyon várták már ezt az estét, így figyelmen kívül hagyták, amikor Eszter néni felhívta a figyelmüket, hogy az aulában egy kis oltárnál megemlékezhetnek szeretteikről egy-egy elemes kis mécses segítségével, amit a gondnok bácsitól lehet kérni.

Miután kicsengettek, Peti és barátai elindultak a büfébe egy pohár meleg teáért. A büfé az aula mellett található, így Pacának kapóra jött, hogy félig felfedje magát Peti előtt. Miközben az iskolások jöttek - mentek, Paca szőtte a tervét. Mikor Peti és a barátai az oltárhoz értek, egy fuvallattal meglökte az egyik kislány poharát. A tea egyenesen Peti táskájára ömlött. A kislány azonnal bocsánatot kért, miközben Peti amilyen gyorsan csak tudta, kipakolta táskája tartalmát, hogy legalább a könyvei ne ázzanak el teljesen. Ekkor esett ki belőle a Nyaralós Könyv. Meglepetésében megállt és felvette a szétterült kötetet. A padlón ott hevert a fekete hajú kisfiú mosolygós képe. 

- Jaj Peti, mit csinálsz?! Komolyan olvasgatni akarsz, miközben az egész táskád elázott és te egy tócsa közepén térdelsz?! - méltatlankodott barátja, Zoli.

De Peti meg sem hallotta. Csak a nyitott könyvre meredt és a belőle kihullott fényképe. A fekete hajú kisfiúra, aki ugyan úgy mosolygott rá, mint a tengerparton. Viszont ezúttal már nem azt a képet nézte, hanem azt, ami az oltárról tekintett vissza rá, felső sarkán fekete szalaggal áthúzva. 

És ekkor enyhe borzongás futott át a karján. Mint ha egy érintés lett volna. Mint ha valaki ott állt volna mellette, ő mégsem látott senki mást a barátain kívül. Amilyen gyorsan csak tudta, összeszedte a holmiját és megkereste az osztályfőnökét. Eszter néni elhitte, hogy a kisfiú valóban rosszul érzi magát, hiszen olyan fehér volt, mint a fal, ezért hívta a szüleit és édesapja hamarosan haza is vitte őt.

Paca szomorú volt. Azt hitte, hogy ez az eset más lesz. Hogy Peti nem fog megijedni. De ismét elszúrta. Pedig olyan jó ötletnek tűnt a terve. Amikor kilökte a teát, már akkor biztos volt benne, hogy amint a kisfiú közelebb kerül az oltárhoz, fel fogja ismerni őt. Persze sokat segített, hogy a fényképe kiesett a könyvből. Ugyan ez nem volt a terv része, de zseniálisan sikerült. Aztán amikor Peti végre rájött, hogy mit is lát valójában, ő megérintette.

Azt akarta, hogy tudja: valóban ő van a képen. Ő, aki már nincs az élők között, de szeretne a barátja lenni. Viszont ami ezután történt... Nem gondolta volna, hogy ennyire felzaklatja a fiút ez az eset. Hiszen még alakot sem öltött. Mégis követte őt hazáig, egészen a szobájába.

Peti meghökkenve lépett a szobába. A polcon, ahol a Lego építményeit tartotta, most egy rakéta is ott díszelgett. Hirtelen nagyon meglepődött. De már sejtette, hogy ki állhat a dolog mögött. 

- Hogy vagy? - kérdezte édesapja - Bújj csak be az ágyba. Hozzak valamit enni vagy inni?

- Nem kérek semmit. Csak pihenni szeretnék. - válaszolta a fiú - Apa, honnan van a Nyaralós Könyv?

- Hát... Nem is tudom... Azt hiszem egy adományboltban vettem. Miért?

- Csak kérdeztem... Mert nagyon tetszik. - próbálta meggyőzni mosolyogva édesapját

-Idehozzam neked?

-Nem, köszönöm! Csak tedd le légyszíves az asztalra. Talán később megnézegetem benne a képeket - kémlelt körbe közben a szobában.

- Rendben. Pihenj csak, anya is hamarosan hazaér. - mondta édesapja, majd betakargatta Petit, akik alvást színlelt, miközben fél szemével az asztalon lévő könyvet figyelte.

Paca tudta, hogy Peti sejti a jelenlétét. Mégsem tűnt ijedtnek. Inkább kíváncsinak. Viszont még mindig félt, hogy mi lesz a fiú reakciója, ha felfedi magát, inkább csak jelet akart hagyni neki. Amikor látta, hogy Peti elaludt, ismét küldött egy fuvallatot a könyv felé, ami ettől Kinyílt, pontosan a fényképénél, ahova Peti visszarakta azt.

- Most megvagy! - ugrott ki abban a pillanatban az ágyból a kisfiú, amint a könyv kinyílt. - Tudom, hogy itt vagy! Bújj elő! - nézett farkasszemet a könyvvel, holott fogalma sem volt, hogy hol lehet a szellem, aki a bolondját járatja vele. Mert abban biztos volt, hogy szellem és abban is, hogy itt van valahol. 

Paca idegesen repkedett körbe - körbe a szobában. 

Micsoda malőr! Végül saját magát csalta csapdába. De hiszen erre vágyott. Egy olyan barátra, aki nem fél tőle. Akkor most miért habozik? Miért fél felfedni magát valaki előtt, aki nem rémül meg tőle? Sőt, egyenesen kíváncsi rá.

De volt valami Peti tekintetében, ami aggasztotta. A fiú ezt csak egy jó kalandnak fogta fel, miközben egy nagyon is komoly dolog ha egy szellem barátkozni akar. Ők nem fedik fel magukat csak úgy akárkinek. Általában ezt ki kell érdemelni. De Paca annyira magányos volt, hogy most az egyszer (másodszor) kivételt tett. Amikor alakot öltött, a levegő lehűlt a szobában, a lámpák vibrálni kezdtek és halvány, tejes köd képében kirajzolódott valódi alakja.

Peti hirtelen nagyon megijedt, amikor a szoba lehűlt és a lámpák vibrálni kezdtek. Már egyáltalán nem érezte magát annyira bátornak, mégsem mert mozdulni. Kíváncsisága nagyobb volt, mint félelme. És akkor az íróasztal mellett, három lépésnyire tőle kirajzolódott egy alak. Egy halvány, ködszerű fiú. Először nagyon áttetsző volt, de pár perc múlva már teljes valójában, sugárzón ragyogott a szobában.

Peti nem hitt a szemének. A köd-alak nem más volt, mint a fekete hajú kisfiú a fényképről. Reszketve intésre emelte kezét.

- Szia! - hebegte

- Szia! - válaszolta szintén félénken a szellem

- Te vagy az? A fiú a képről?

-Igen. - mosolygott a szellem - Paca vagyok. Leszel a barátom?

- Hát.. Azt hiszem... Igen. Miért ne? - mosolygott vissza Peti

- Hurrá! Végre van barátom! - ugrált örömében Paca

- De hogy kerülsz ide? És mióta vagy itt? Hogyan lettél szellem? A tiéd volt a könyv? - Peti csak darálta a kérdéseket.

- Csak pár napja jöttem hozzád. Két éve lebegek. Elég unalmas dolog. De ha van barátom, mindjárt jobb - húzta fülig a száját Paca - És igen, az én könyvem volt. De nem tudom hogyan került hozzád.

- Apa vette egy adományboltban. - magyarázta Peti

- Az én apukám minden este ebből mesélt nekem lefekvéskor. - mondta szomorúan Paca

- Nagyon sajnálom! - lépett közelebb hozzá Peti, majd ölelésre emelte karjait. 

Paca szinte észre sem vette, amikor Peti átsiklott rajta és majdnem orra esett. Ezen aztán mindketten nagyot nevettek.

Hamarosan hazáért Peti anyukája is, aki örömmel látta, hogy kisfia már jobban van, így megengedte neki, hogy részt vehessen a holnap esti felvonuláson. Peti természetesen szellemnek szeretett volna öltözni. 

Miközben a szülei elkészítették a jelmezét, a két fiú elmesélt magáról és az addigi életéről mindent egymásnak. Majd Peti kinyitotta a Nyaralós Könyvet és hangosan olvasott belőle Pacának. Mire eljött a lefekvés ideje, valóban igazi barátokká váltak.

Másnap Peti fuvallatra ébredt. De ezúttal tudta, hogy csak barátja szeretne játszani vele egy kicsit, mielőtt elindul az iskolába.

Végül Paca is vele tartott, majd tanórák után fuvallattal figyelmeztette barátját minden veszélyre. Így akadályozta meg, hogy Petit elüsse a járdán egy kerékpáros.

A fiú nagyon hálás volt barátjának és miután hazaértek, együtt készültek az esti felvonulásra.

Paca ismét alakot öltött. Ezúttal nem a sajátját, hanem egy mesebeli szellemét. A kosarát természetesen Peti vitte, mert igazi teste még mindig nem volt.

A két fiú cinkosan nevetgélt egymással, mert csak ők tudták, hogy kettőjük közül ki a valódi szellem. És, hogy az összes gyerek közül ki gyűjtött azon az estén dupla adag édességet. Az esti mulatság után fáradtan dőltek le aludni.

Peti még kinyitott a könyvet és hangosan felolvasott még pár oldalt barátjának.

Paca szíve csordultig telt boldogsággal. Két év után ismét volt igazi barátja, akivel remekül szórakozott. Október utolsó éjszakáján végre boldogan és mosolyogva hajtotta álomra fejét.

Másnap reggel különös bizsergés járta át a kis szellemet. Arra ébredt, hogy egy ismerős hang szólítgatja, de nem Peti volt az. De mi történik?

Álmosan nyitogatta szemeit, amikor nagyapját látta maga mellett, amint az ágy végében ül és simogatja a fejét.

- Ébredj kisunokám!

- Nagyapa? - nézett fel rá értetlenül

- Eljött az idő. Velemjöhetsz. - nézett az aggastyán meleg tekintettel a kis szellemfiúra

- Ez azt jelenti..? - de Paca képtelen volt befejezni a mondatot

- Édesanyád végre elengedett. Megbékélhetsz. Tarts velem a mennyek országába - nyúlt felé a kérges kéz

Paca kicsit elszomordott, hiszen még csak most ismerte meg Petit, akire mindig is vágyott. Egy igazi barátra. Mi lesz most Petivel? Mi lesz így a barátságukkal? 

Viszont azt is régóta szerette volna, hogy elhagyhassa a szellemlét különös világát. Végül  helyesen fog dönteni?

- Csak egy percet kérek nagyapa! - mondta Paca, majd tett pár kört a szobában és visszaszállt nagyapja mellé. Immár kéz a kézben, boldog családként meneteltek az örök boldogság és világosság felé. Paca az utolsó lépés előtt még visszanézett alvó barátjára , majd örökre elnyelte a fényesség. 

Peti vidáman ébredt. Már alig várta, hogy elmesélje Pacának, hogy mit álmodott az éjszaka. Ám amikor körülnézett sehol sem látta szellem barátját. 

- Paca! Paca, itt vagy?! Bújj elő! 

De a kérésre nem jött felelet. Ekkor Peti az íróasztalához sétált. A Nyaralós Könyv az utolsó oldalon volt nyitva, mellette Paca fényképe és egy kis Legofigura hevert. A lapon pedig az alábbi szöveg volt olvasható: "Örökké a barátod leszek!" 

Peti szemébe könnyek szöktek, ugyanis tudta, hogy ez mit jelent. Az álma mégsem álom volt, hanem a valóság. Paca nagyapja valóban itt járt és elvitte magával barátját. Mégis belül, jóleső boldogság járta át, mert tudta, hogy Paca végre hazatalált. 

Aznap a Nyaralós Könyvvel töltötte minden szabadidejét, majd délután megkérte szüleit, hogy gyújtsanak ők is egy mécsest azokért, akik már nem lehetnek velük. 

Mivel korán sötétedett, a mécsest az ablakba tették. Peti sokáig nézte a táncoló kis lángot. Magában felidézte az összes boldog emléket, amit Pacával töltött ezalatt a rövid idő alatt, ami nekik adatott. 

Majd amikor eljött a lefekvés ideje, utoljára még meglátogatta a mécsest, és felnézett a sötét égboltra. A szél elrepítette néma imáját a csillagok közé. Egy felhő mellett, az egyik csillagocska fényesen kezdett pislákolni. 

Paca boldogan integetett le barátjának, miközben egy felhő peremén ülve lógázta lábát és Halloweeni édességeket majszolt egy kosárkából.