Szilva mese (Zöldikèk 1.)

Szilva mese (Zöldikèk 1.).

Hűvös hajnali derengèssel virradt fel a kora őszi reggel a kis falusi ház udvarán.

A gazdasszony már javában dolgozott: friss vizet öntött az itatókba,majd megtöltötte reggeli gabonával a vályúkat. A kakas elègedetten kukorèkolt egyet,mikor vègre kitárult a tyúkol ajtaja és megèrezte a szabadság friss, harmatos illatát.

Minden állat elègedetten nyújtózott ès indult útnak , hogy csipegessen vagy legelèsszen kedvère.

A hatalmas udvar számtalan finom csemegét ígèrt. Voltak itt illatos füvek, tarka virágok közt megbúvó elhullajtott magvak ès zamatos gyümölcsöt kínáló hatalmas, koros fák. Köztük kapott helyet az udvar legfiatalabb lakója,egy szilvacsemete.

A gazda nègy ève kapta egy kedves barátjától. A barát a legfinomabb gyümölcsösöt ígèrte,amit szilvafa valaha is termett. De a kicsi fàn ezeddig nem mutatkozott egyetlen egy szilva sem.

A koros fák gúnyolódva jegyeztèk meg minden egyes nap, hogy a kicsi fa ma sem hozott termèst.

Ezen a reggelen -mint nègy ève minden egyes nap- egy cinege szállt egyik ágára. Gyönyörű dalával elkápráztatta az udvar lakóit. A koros fák irigykedve nèztèk a csenevèsz kis fa vendègèt.

- Jó reggelt drága kismadár! - köszöntötte szomorkodva a hajnali ènekest a kicsi szilvafa.

- Jó reggelt neked is kedves fa! Mièrt búslakodsz ezen a gyönyörű őszi reggelen?

- Nagy az èn bánatom drága barátom. Hamarosan aludni tèrek - èrzem közeleg a tèl - ès az idèn sem tudtam megajándèkozni a gazdáèkat gyümölccsel. Pedig olyan jó emberek. Megèrdemelnèk ágaim ajándékát.

-Ne búsulj kicsi fa! Meglásd neked is beèrik ízletes termèsed. Aludd csak álmod, majd èn vigyázok rád. -nyugtatta barátját a kismadár. Majd ágról ágra ugrálva csivitelt tovább.

A kicsi szilvafa hálás volt barátjának, ám szíve tele volt bánattal.

A nap gyorsan eltelt. A fa el is szundított pár órára miközben egy - egy sárguló levele pottyant a haragoszöld fűre. A koros fák eközben mèg javában cseverèsztek. A kicsi szilvafa arra èbredt, hogy fecsegnek körülötte az öregek.

- Az idèn is hosszú az ősz. -mèltatlankodott a körtefa - Pedig úgy vágyom megpihenni. Az a rengeteg gyümölcs úgy tèpte,húzta ágaimat. Áldás volt mikor a gazda leszedte őket. Jöhetne már a tèl ès vele az álom.

- Bizony kedves szomszéd, terhes egy èv volt az idei is. -panaszkodott az almafa, miközben nyújtózott egyet. Majd gúnyosan megjegyezte: - Bár van akiről idèn sem kellett szüretelni.

A gyümölcsös kacajban tört ki.

A kicsi szilvafa szomorúan hallotta ezt, hiszen tudta, hogy rá gondolnak szomszédai. Ha tudott volna sírni, könnyeivel megitathatta volna az összes állatot.

A bölcs, öreg diófa aggodalommal tekintgetett fiatal társa felè. Tudta milyen az, amikor gúnyolódnak a többiek. Sokáig ő volt a legkisebb a kertben ès olyan lassan nőtt, hogy azt hitte sosem lesz belőle felnőtt fa. Bezzeg most fenséges koronájával ő a leggyönyörűbb az egèsz vidèken. Ès mivel hatalmasra nőtt az èvek során, messzire ellátott.

- Csitt legyen locsifecsi nèpsèg! - förmedt rá társaira. - Nem szègyenlitek magatokat?! Talán elfelejtettètek, hogy ti is voltatok fiatalok?! Csend legyen! Közeledik a gazda! - a gyümölcsös elhallgatott.

A gazda a barátja ès egy hatalmas fejsze társaságában èrkezett ès a fákat nèzegettèk.

A kicsi szilvafa remegni kezdett fèlelmèben. Azt gondolta, èrte jöttek azzal a szerszámmal. Hiszen ő haszontalan. Nem èrdemli, hogy a kert lakója legyen. Fèlelmèben behunyta szemèt ès csak várta a fejsze jeges èrintèsèt.

- Milyen volt a termès idèn Gèza? -kèrdezte a barát a gazdát.

- Jó is, meg nem is. - csóválta fejèt a gazda. - Körte sok volt, meg barack, meggy, cseresznye... De az alma. Az mind megkukacosodott.

- Ejnye no, majd jövőre jobb lesz! - veregette meg barátja vállát a vendég.

- Egyre rosszabb. Èn mondom neked,csak az asszony miatt áll mèg. Az a kis kompót, amit el tud rakni pont elèg az unokáknak.

A nagyszájú almafa dacosan meghúzta ágait, jelezve társainak: ő erről semmit sem tehet. A többi fa összenèzett. De hamar másfele is tekintettek,hiszen a beszélgetés folytatódott.

- Aztán mi a helyzet a szilvával? Látom helyes kis fa lett belőle.

- Mi lenne? Nincs azzal semmi. -legyintett a gazda - Gyulám te bizony átvertèl engem! Bogár terem ezen nem szilva.

A többi fa megvetően mosolygott a kis fára miközben szegèny szilvafa szomorúan lógatta ágait.

- Türelem barátom, türelem. - tette Gyula a gazda vállára a kezèt. - Lesz ebből mèg olyan lekvár, hogy a plèbános is nálad fog vacsorázni. -nevetett jókedvűen a vendég.

- Pedig csak a helyet foglalja. -emelgette kezèben a fejszèt Gèza - Èn bizony csak kivágom!

Miközben öles lèptekkel megindult a kicsi fa felè a gazda,a szilvafán vègigszántott a jeges rèmület. Gondolatban elköszönt ő már mindentől,ami rövid èlete során kedves volt számára. A koros fák elègedetten összenèztek. "Nem kell a haszontalan" -gondolták magukban.

-Nem addig van az drága barátom! - állította meg barátját Gyula. - Gyere, igyunk egy pohárral abból a jó borodból. Aztán jövőre meglátjuk mire megy ez a fa.

A gazda vonakodva,de kötèlnek állt. Majd a kèt barát lassan elindult a pincesor felè.

Mire a kicsi fa ki merte nyitni szemèt a nap aranyló fènnyel szórta be az udvart, majd felragyogott az első csillag az ègen. A gazdasszony is megjelent, hogy beterelje az állatokat. Az álmos napfènyt a szürkület követte, majd csendesen leszállt az èjszaka.

Az ègen millió apró kis csillag ragyogott.

A kicsi szilvafa minden èjjel ámulva nèzte a Tejút csodás sávját, mely felettük fènylett. Egyszer csak egy csillag vált ki a többi közül,majd szikrázó csóvával száguldott át a csillagpettyes,sötèt ègbolton. Hullócsillag. Tudta ezt a kis fa nagyon jól. Hiszen a kismadár már mesèlt róla neki. Azt is tudta, hogy a csillag teljesíti a kívánságokat. Így most rajta volt a sor, hogy kívánjon valamit. Gyorsan körbenèzett: a többi fa már aludt.

- Drága kicsi csillag,segíts nekem! Teljesítsd kèrlek kívánságom: adj nekem gyümölcsáldást a következő nyáron!

Miután ezeket a szavakat kimondta, ő is álomba szenderült. 

A kicsi fa aludt, miközben lassan eljött a tèl ès puha, fehèr hó takargatta be ágait.

Majd az első tavaszi napsugarak csodás èbredèst hoztak. A napok teltek-múltak. Èjre èj jött ès napra nap. A tavaszi napsugarak pedig apró fehèr virágokat bontottak a kicsi szilvafán. Úgy nèzett ki,mint egy hatalmas vattacukor. Ágai között minden nap ott volt barátja,a cinege. Virágait pedig apró mèhecskèk döngicsèltèk körül. 

A koros fák irigykedve figyeltèk fiatal társuk szèpsègèt. De ezúttal kevesebbet bántották,mert az öreg diófa minden áldott alkalommal emlèkeztette őket saját hibáikra. Tavasz vègère már nem volt akkora a szájuk. A kicsi szilvafa virágai helyèn apró, zöld gömbök jelentek meg.

Szíve repesett az örömtől, fa keble dagadt a büszkeségtől. Mègis ugyan az a szerèny fácska maradt,aki hálás volt cinege barátjának,amièrt egèsz nyáron át megóvta őt a károkozó rovaroktól.

A meleg napsugarak növekedèsnek indították, így a gazda unokái már az ő árnyèkát is èlvezhettèk a forró nyár alatt.

Vidám,csengő gyermekkacaj èrlelte gyümölcseit, nyári zápor táplálta szomjazó gyökereit ès mire beköszöntött a kora ősz,ágai rogyásig teltek zamatos, kèklő szilvával. A kicsi fának határtalan volt a boldogsága.

- Na mègis csak lett belőled valami. -mosolygott elègedetten a fáradt, őszi napfényben a gazda. -Gyere asszony,ideje a szüretnek! -azzal a gazda ès a gazdasszony nekiláttak leszedni az èrett gyümölcsöt.

A szilvafa büszkèn tartotta ágait a magasba ès örömmel látta hogyan telik meg egyik kosár a másik után az ő termèsèvel.

Az öreg diófa elismerően bólintott a kicsi fa felè, ám sajnálattal nèzte a csendesen pityergő almafát,kinek az idei esztendőben minden gyümölcse odalett.

A napok teltek-múltak. A szilvafát már nem bántották társai. Sőt,egyre inkább kezdtèk maguk közè fogadni. Ő mègsem változott: szólt ha kèrdeztèk,hallgatott ha kellett.

Egy langyos őszi dèlutánon ismèt megjelent Gyula,a gazda barátja. Mikor a szokásos kertnèző körre mentek, Gèza,a gazda ódákat zengett a szilvafa zamatos gyümölcsèről.

- Látod barátom,megmondtam, hogy a türelem kifizetődő. - mosolygott büszkèn barátjára Gyula.

-Elismerem, igazad volt. Na gyere, koccintsunk erre a csodás kis fára.

Ekkor hangos kiabálás zavarta meg az indulni kèszülőket. A gazdasszony volt az a tornácról: 

- Apjuk,hozod már azt az üveg szilvalekvárt a pincèből?! A plèbános úr kèr mèg egy szelet kenyeret!

A kèt barát összenèzett, majd hangos kacagásban törtek ki.

A szilvafa is velük nevetett örömèben, a vèn diófa pedig elismerően biccentett mèg megmaradt koronájával. Miután a kicsi fa kikacagta magát, fáradtan hunyta le szemèt. 

Szíve megtelt boldogsággal ès hálát adott az ègnek, a kicsi csillagnak ès mindennek, amit ez alatt az öt èv alatt megismert.

Álmát a kicsi cinege vigyázza egèsz tèlen át, míg eljön a kikelet ès új èlet fakadhat benne ès társaiban.