Katicamese

Katicamese.

Boldog gondtalanságban telt a nyár. A rekkenő hőség után jólesett a hűvös esti szellő, ami körbelengte a kertet. A természet éledezni kezdett napközbeni szendergéséből. De vannak, akik sohasem pihennek.

- Pötty, gyere már! - kiáltotta Mara

- Gyerünk, megy ez gyorsabban is! - bíztatta Sebi és szaporább tempóban kezdett verdesni szárnyaival 

- Várjatok! Várjatok! - lihegett utánuk egy kis pettyeshátú katicabogár.

A kis bogárkák naphosszat játszadoztak a vadvirágos kertben. Kedvenc játékuk az volt, amikor a fűszálak és virágok között cikázva versenyezhettek egymással. 

Végül a kis katica nem bírta az iramot, így teljesen kimerülve szállt le egy fűszál tetejére. 

Mire a többiek észrevették, hogy eltűnt és visszaindultak megkeresni, Pötty már majdnem elszundított a kellemesen ringatózó levélen. 

- Jaj Pötty, olyan lusta vagy! - méltatlankodott a szender. 

- Ugyan Sebi! Ne bántsd már! Nézd, teljesen kimerült. - vette védelmébe Mara. 

- Sajnálom! - hajtotta le fejét szomorúan a kis katica. - Olyan lassú vagyok! - majd bánatában sírva fakadt. - Szeretnék olyan gyors lenni, mint Sebi, vagy olyan kecses, mint te, Mara. 

- Semmi baj! - vígasztalta a lepkelány. - Nem lehetünk mind egyformák!

Pötty abbahagyta a pityergést, bár még mindig szomorú volt, hogy nem tud lépést tartani a játékban a barátaival. 

- Gyere, igyunk egyet! Már biztosan locsoltak az emberek. - indult volna Sebi, mire meglátott egy feléjük közeledő szőke, fürtös fejecskét. - Vigyázat! Veszély! Veszély! - harsogta amilyen hangosan csak tudta és elillant a távolba, hogy figyelmeztesse a kertben élő apróságokat. 

- Mi történik Mara? - pislogott ijedten a katica

- Úgy látom Szöszke jön játszani. Jobb lesz elbújni! - azzal a lepkelány fellibbent az almafa sűrű levelei közé. 

Pötty annyira fáradt volt, hogy alig tudta elkerülni, hogy el ne tapossák az apró lábak. Éppen csak át tudott szállni egy szomszédos fűszál tetejére, amikor hirtelen egy hatalmas szempárt látott, aki őt nézte. 

- Anya! Itt is van egy! - kiabált a kislány. 

- Ügyes vagy! - simította meg édesanyja a buksiját, majd hatalmas kezével finoman leemelte a bogárkát a fűszálról és tenyerébe zárta. 

Pötty nagyon megijedt. "-Vajon mit akarhatnak tőle az emberek? És hova viszik?" - félelmében ismét sírva fakadt. De persze ezt már nem hallotta senki. Mara, a lepkelány aggódva figyelte ahogyan az emberek elviszik legjobb barátját, de ez ellen még ő sem tehetett semmit. 

Az út nem volt hosszú, de nagyon ijesztő volt a sötét tenyérben. Pötty hiába keresett kiutat, sehol sem talált, ráadásul a rázkódástól el is szédült kicsit. 

Nem telt sok időbe, mire az úticélhoz értek. Az anyuka megállt és kinyitotta tenyerét. Pöttyöt hirtelen elvakította a fény, noha a Napocska már lenyugodni készült, így alkonyi félhomály derengett. Első gondolata a menekülés volt, ám az ember megragadta két ujjával és szorosan tartotta, majd elkezdett hozzá beszélni. A kis katica nagyon meglepődött. 

- Ne félj, nem fogunk bántani! Segíts kérlek! A virágaimat ellepték a levéltetvek. Légy oly jó és szabadíts meg tőlük! 

Pötty nem hitt a fülének. Egy ember tőle kér segítséget! Ráadásul terített asztal várja vacsorára. Hirtelen azt hitte, hogy álmodik. De mire mindezt végiggondolta, a hosszú ujjak már le is rakták egy zöld levélre. 

- Anya, mit csinál most a katica? - kérdezte a kislány, akit a kerti bogárkák csak Szöszkének neveztek maguk között. 

- Reméljük, hogy jól lakik. - mosolygott édesanyja - Gyere, menjünk mi is vacsorázni. Közben elmesélem. - azzal kézenfogta a kicsit és elindultak a házba. 

Pötty óvatosan körbekémlelt. Maga körül legalább még három katicát látott a szomszédos virágokon és cserjéken. Mindannyian csemegéztek a leveleken és szárakon talált levéltetvekből. A kis katica gyomra megkordult. Ideje vacsorázni és ezzel együtt munkához látni. Hiszen nincs is annál könnyebb, mint úgy segíteni másokon, hogy az neked is örömöt okozzon. És egy finom vacsora igazán nagy örömöt tud okozni.

Amikor éppen kiválasztotta volna a legnagyobb falatokat, csilingelő kacaj ütötte meg a fülét. 

- Nahát Pötty! Milyen kis falánk vagy! - mosolygott Mara egy levélen hintázva.

- Mara, hogy kerülsz ide? - ámult a katica. 

- Betegre aggódta magát miattad. Nagyon megijedt, amikor látta, hogy elvittek. Követtem őket, majd visszarepültem Maráért és itt vagyunk. Te pedig falatozol, mint ha mi sem történt volna. - nézett rá szúrós szemmel Sebi.

Pötty egy kicsit elszégyellte magát, amiért megfeledkezett barátairól. De a terített asztal kiűzött minden gondolatot a fejéből. 

- Ne haragudjatok! Meg kellett volna próbálnom visszarepülni hozzátok. 

- Semmi baj! Úgyis kedvem volt kirándulni egyet. - nyugtatta a lepkelány. 

- Mara, te olyan kedves vagy velem. - hatódott meg Pötty 

- A barátok már csak ilyenek. - kacsintott Mara - És persze Sebi is aggódott. De soha nem vallaná be - kuncogott a szenderre sandítva. 

- Köszönöm, hogy vagytok nekem! - ölelte meg őket a kis katica. 

- Látom itt nem csak a katicát tartják jól. Idenézzetek mennyi ízletes virágkehely! - bontakozott ki az ölelésből Sebi zavarában

A két bogárlány cinkosan összemosolygott. 

- Most akkor csak beszélünk, vagy eszünk is?! Ha jól tudom, téged pontosan ezért hoztak ide. Hallottam. - jegyezte meg a szender 

- Tényleg?! Ezért hoztak ebbe a paradicsomba?! - ámult el Mara. 

A kis katica bólintott, majd elmesélte, hogy a katicák hogyan segítenek az embereknek már évszázadok óta megvédeni a növényeket a kártevőktől. A katicabogarak felfalják a levéltetveket, amik tönkreteszik a növényeket azáltal, hogy kiszívják belőlük a nedveket. 

-Nahát! Hiszen te ebben vagy jó Pötty! Látod, ma még ez is kiderült. És milyen jó, hogy mindannyian másban vagyunk jók! Hiszen ha Sebi nem lenne gyors, nem tudott volna követni téged. 

- És te miben vagy jó Mara? - kérdezte a szender

- Figyeljetek, megmutatom! Hunyjátok be a szemeteket és számoljatok tízig!

Az apróságok azt tették, amit barátjuk kért. A lepkelány pedig rászállt egy fehér virágra ami az orruk előtt himbálózott az esti szellőben, majd kitárta hófehér szárnyait és egybeolvadt a szirmokkal. Amikor a katica és a szender kinyitotta a szemét, sehol sem látta Marát.

- Mara! Hol vagy?! 

- Ez igazán nem vicces, vacsoraidőben. - zsörtölődött Sebi

De a lepkelány csak kuncogott. 

-Itt vagyok az orrod előtt! 

De a kis barátok hiába keresték, sehol sem látták a lepkelányt. Végül Mara egy kecses mozdulattal felszállt a levegőbe. 

- Nahát! Ez hogy csináltad? - csodálkozott Pötty

- Mimikri - mosolygott a lepkelány.

- Hogy mi? - nézett értetlenül Sebi

- Mimikri, vagyis álcázás. - ismételte Mara, majd elmesélte, hogy amikor az állatok a színük és a mintázatuk segítségével el tudnak bújni a környezetükben észrevétlenül, azt mimikrinek hívják. 

- Látod Pötty, mindenki jó valamiben! És az élet attól szép, hogy nem vagyunk egyformák! Viszont most már tényleg ideje vacsorázni mielőtt besötétedik. 

Ezzel mind egyetértettek. Boldogan vetették rá magukat a terített asztalra, hiszen a virágoskert maga volt a paradicsom. Itt minden bogárka talált kedvére való finomságot és víz is akadt bőven, hogy szomjukat olthassák. 

A bőséges vacsora után mindannyian kényelmes fekhelyet kerestek maguknak éjszakára és csendesen aludni tértek. 

Pötty végre nyugodtan hajtotta álomra fejét, barátai társaságában, hiszen tudta, hogy itt nem bánthatja őket senki és semmi. Hiszen ez az anyuka virágos kertje volt, élőhely és menedék minden apró élőlény számára.