Csigamese

Csigamese.

Már hetek óta csak esett és esett az eső szüntelenül. A tavasszal együtt megérkeztek a zivatarok és nagyon úgy festett a dolog, hogy ki is tartanak legalább még egy hétig. Falevél, a kicsi csiga csüggedten pislogott kifelé az esőáztatta levelekre a faodúból, ahova családjával húzódtak be pár napra.

Hiába a szép, takaros kis házikó a hátukon, a zuhogó esőben még ők sem tudnak kilesni belőle, hiszen szemecskéiket eltalálják a hatalmas eső cseppek, az pedig nem jó érzés egy csigának.

Pedig milyen szép is volt Falevél házikója! A nevét is innen kapta. Amikor megszületett, egy kicsi falevél ragadt a háza oldalára, ami nyomot hagyott rajta. Ezért nevezték el szülei Falevélnek.

-Nincs még egy ilyen különleges csiga a vidéken. - mondogatta mindig az édesapja. Falevél boldogan gondolt vissza erre a kedves emlékre, ám kedve hamar borússá vált, mint az időjárás. 

- Csak ne lenne ennyire unalmas ez a sok eső. - tűnődött magában a kicsi csiga. Megfogadta, hogy amint eláll az eső, elindul világot látni. Mindig is erre vágyott. Gyakran hallott történeteket gyorslábú bogárkáktól, akik nagy távolságokat tudtak megtenni. Ő is arra vágyott, hogy egyszer felfedezhesse a világot. De addig is várnia kell, míg eljön a megfelelő idő.

A napok gyorsan teltek, hiszen a csigacsalád csak evett és aludt az odúban. Mire már ezt is elunták, a tavaszi szellő elfújta a fellegeket és végre elállt az eső. Igaz, a talaj még nyirkos volt, - amit a csigák kimondottan szeretnek - de már ki tudták dugni fejüket, hogy körbenézzenek a friss levegőn.

-Milyen csodás napunk van ma! - mosolyodott el Csiga Anyuka.

-Tökéletes, hogy átkelhessünk az úton és végre zsenge füvet ehessünk - csúszott mellé Csiga Apuka

-Gyerekek gyertek! - hívta őket édesanyjuk - Korán van még, most még biztonságos elindulni. A kicsi csigák a szüleik köré gyűltek és türelmetlenül várták az indulást.

-Falevél! Hol vagy Falevél?! - kiáltotta Apuka.

-Anyuka, Apuka - csúszott közelebb a kicsi, fejét lehajtva - Elég nagy vagyok már.. Ezért úgy döntöttem, hogy nem tartok veletek.

-Miért nem szeretnél velünk jönni? - állt sírásra Anyuka szája.

-Szeretnék világot látni. El szeretnék jutni Csigavárosba.

-Biztos, hogy létezik ez a város? - kérdezte édesapja aggódva.

-Többen is megerősítették : a szitakötő, a tücsök és a hangyák is hallottak róla.

Csiga Anyuka pityeregni kezdett.

- Semmi baj drágám! Hiszen tudtuk, hogy egyszer eljön ez a nap. Falevélnek igaza van : valóban elég idős ahhoz, hogy a maga útját járja. Bízzunk benne, hogy ez az út könnyű és biztonságos lesz. - nyugtatta feleségét Csiga Apuka. - Falevél, kérlek nagyon vigyázz magadra! És ha tudsz, üzenj nekünk. - fordult a kis csigához édesapja.

Miután elbúcsúztak egymástól, Falevél útnak indult. Szülei és testvérei még sokáig néztek utána és integettek neki.

Megkezdődött hát a kaland, amit a kis csiga annyira várt. Tudta, hogy a búcsú a családjától nehéz lesz, mégis izgatottsággal a szívében kezdte meg útját Csigaváros felé. Az elbeszélésekből tudta, hogy merre kell keresnie.

A Napocska már magasan járt az égen, amikor Falevél úgy érezte, hogy ideje behúzódni egy árnyékos helyre kicsit megpihenni. Amint indult volna a sűrű fűszálak közé, egyszer csak döngő lépteket hallott a távolból, amik egyre erősödtek. A kicsi csiga nagyon megijedt. Akármerre nézett, nem látott semmit és senkit, de érezte, hogy valami egyre csak közeledik. Amilyen gyorsan csak tudott, igyekezett be a sűrűbe, mielőtt az ismeretlen léptek gazdája odaér hozzá. Éppen sikerült elérnie az út szélét, amikor egy embert és egy hatalmas kutyát látott meg, akik egyenesen felé tartottak.

Falevél gyorsan behúzódott házikójába és csak bízni tudott abban, hogy az állat hatalmas tappancsai és az emberi talpak nem zúzzák össze gyenge kis otthonát. A házban azonban furcsa dolog történt. Minden elkezdett pörögni és forogni, a berendezés pedig szétszóródott. A kicsi csiga pedig beverte fejecskéjét és ájultan esett össze a csigaház padlóján. Mikor magához tért, megnyugodva látta, hogy nem tettek kárt a házában de Falevél még mindig reszketve mert csak előbújni. Legnagyobb meglepetésére azonban, mikor körülnézett ismeretlen tájon találta magát. Egy erdőbe került, ahol ezelőtt még soha nem járt.

- Hogyan lehetséges ez? Talán varázslat? - gondolkodott hangosan, amikor valaki megszólalt a feje felett. 

- Nem varázslat - mosolygott rá barátságosan egy tarkaszárnyú pillangó - Az ember volt. Felvett a földről és ide tett a sűrűbe, nehogy valaki eltaposson. És itt kötöttél ki - tárta szét karjait a szépség.

- Hol van az az itt? És ki vagy te? Egy ember segített rajtam?! - nézett körbe a csiga - biga.

-Túl sokat kérdezel - repkedte körbe a pillangó. - Bibe vagyok. Köszöntelek a Barátság Ligetben - mutatott körbe. - A Ligetet az emberek hozták létre, ide csak olyanok léphetnek be, akik tisztelik és szeretik a természetet és a benne élő élőlényeket. 

- Barátság Liget? Még sosem hallottam róla... - álmélkodott a kis csiga. Szeretett volna többet megtudni a helyről, de nem akart tolakodó lenni. - Az én nevem Falevél. A Csigavárost keresem. Hallottál esetleg róla?

A pillangó elgondolkodott egy pillanatra, majd így szólt:

-Azt hiszem, hogy sajnos nem tudom hol van az a város. De ha szeretnéd, elvezetlek a barátaimhoz. Ők sokan vannak és vannak felfedezőik is.

-Köszönöm szépen! - hálálkodott Falevél.

-Kövess! - libbentette meg szárnyait Bibe, majd útnak indult a sűrűbe.

Három napon keresztül csak mentek, mendegéltek, mire egy lassan csobogó patak partjára értek. Bibe már ott ült az egyik sziklán és nagyokat kortyolt a hűs vízből. Így haladtak ők: a pillangó mutatta az utat, kicsit előre repült, majd megpihent és kis idő elteltével Falevél is csatlakozott hozzá.

Útjuk során csodás tájakon jártak: mohás sziklákon, meredek lejtőkön keresztül vezetett útjuk a kis patakig, amely túloldalán ott várta őket Bogárfalva. 

A harmadik nap végén a sűrű növényzet ritkulni kezdett, majd a távolban bogárházikók tűntek fel a tisztás szélén, a nagy lapulevelek alatt.

Bibe a levelekhez vezette a kicsi csigát, akit egykettőre körbevett megannyi színes és sokféle bogár. Mindenki érdeklődve figyelte az új jövevényt. A nyüzsgésben Falevél egy pillanatra szem elöl tévesztette pillangó barátját, de Bibe visszatérte megnyugvással töltötte el.

-Falevél, hadd mutassak be neked valakit. Ő itt egy jó barátom : Hoppi. - mutatott Bibe egy fiatal szöcskére.

- Üdvözöllek kedves Falevél! - intett barátságosan a szöcske - Bibe elmondta, hogy mi járatban vagy. Szerencsére tudok neked segíteni. Pár napja néhány felderítőnk éppen belebotlott a csigák városába itt a Liget peremén. Amint kipihented magad, segítünk neked eljutni oda. Nincs messze. 

-Köszönöm szépen! Nagyon hálás vagyok! - jelentek meg örömkönnyek a csiga-biga szemében. - És neked is köszönöm, hogy idevezettél! - hálálkodott a pillangónak.

-Ugyan, semmiség! Gyere, keressünk neked egy helyet, ahol megpihenhetsz.

Azzal a barátok felfedezték a Barátság Liget apróságainak faluját. 

Falevél aznap este reménnyel telve hajtotta álomra a fejét és csak arra tudott gondolni, hogy hamarosan ő is részese lehet Csigaváros nyüzsgésének. 

Másnap reggel izgatottan ébredt és igyekezett minél hamarabb megtalálni Bibét és Hoppit. Nem is kellett sokáig keresgélnie. Hoppi a közelben várakozott rá egy virág árnyékában. 

-Jó reggelt! Indulhatunk? - kérdezte a szöcske vidáman.

-Jó reggelt! Máris, csak előtte szeretnék elbúcsúzni Bibétől. - nézett körbe Falevél, hátha meglátja a pillangó. 

-Bibe korán reggel útnak indult. Ma van a napja, amikor minden évben együtt ünnepel emberbarátaival. 

-Emberbarátaival... ? - ámult el a kis csiga. 

-Bibét emberek mentették meg néhány éve. Nekik és az ő barátaiknak köszönhetjük, hogy a Barátság Liget létrejött és itt élhetünk. Ők alkották nekünk. 

Falevél nem hitt a fülének. A szülei mindig is féltek az emberektől. Azt mondták neki és testvéreinek, hogy az emberek hatalmasak és soha nem néznek a lábuk elé, így nagy veszélyt jelentenek a csigaházukra. Viszont ha egy egész Ligetet képesek voltak létrehozni..ráadásul őt is msgmentette egyikük..mégsem lehet minden ember rossz és óvatlan. 

-De ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy amint visszatért, meg fog téged látogatni. - nyugtatta a kis csigát Hoppi. 

-Rendben. Akkor induljunk. - mosolyodott el bátortalanul Falevél. 

A két vándort elkísérte még másik három felderítő szöcske is, akik pár napja rábukkantak Csigavárosra. 

Hoppinak igaza volt: Csigaváros valóban nem volt messze a bogarak falujától. Mire a Nap lenyugodni készült, már látszottak a város kapui. 

Falevél el sem hitte, hogy sikerült. 

Amikor betekintett a kapun hatalmas nyüzsgés fogadta. Mindenféle fajta és méretű csiga - biga csúszott - mászott mindenütt.

A kicsi csiga alig várta, hogy felfedezhesse a várost és új barátokat ismerhessen meg.

-Mi sajnos nem tarthatunk veled, ez a törvény. - szólt Hoppi. - De te bármikor kijöhetsz és meglátogathatsz minket, ha szeretnél. Remélem megjegyezted az utat. - kacsintott a szöcske. 

-Igen. És köszönöm szépen, hogy elkísértetek ide. Nem felejtem el a kedvességeteket. - hálálkodott Falevél, azzal búcsúzóul fejet hajtott barátai előtt. 

-Viszlát kicsi csiga! Örülünk, hogy megismerhettünk! - azzal a szöcskecsapat már el is tűnt a bokrok sűrűjében. 

Falevél ámulva nézte a nyüzsgő sokaságot és izgatottan indult útnak új otthona felé. Akkor még nem is sejtette, hogy most kezdődik csak számára az igazi kaland...