A pirókegerek és a manók barátsága

A pirókegerek és a manók barátsága.

Borsókáné, a manófalvi manók legöregebbje volt. Ő már leginkább csak otthon tartózkodott, szívesen sütött-főzött manótársainak. Azok pedig ellátták minden jóval, ami Manófalván megtermett. Így aztán gyakran készült Borsókáné konyhájában mogyorós pite, szamócás palacsinta, diós pogácsa.

               Jó időben a közeli teraszon fogyasztották el a manók a délutáni kökényteájukat a finom süteményekkel. Itt beszélték meg Manófalva legfontosabb ügyeit, mindenki elmesélte ki kivel ismerkedett meg. Néha levelet is kaptak az előző lakhelyükről, a tölgyerdei tisztásról. Szarka Szidi volt a postás és hírvivő ezen a vidéken.

               Az egyik ilyen közös teázás után hamar szétszéledtek a manók, mindenki ment a saját házikójába. Borsókánét Benő manó kísérte vissza, hiszen az öreg anyóka már bottal is csak nehezen közlekedett. Szerencsére egy kényelmes és biztonságos híd is épült a terasz és a 2-es számú ház közé.

               Borsókáné – akit Matild nénénknek – szólított a többi manó, csendesen szöszmötölt a konyhájában. Egy kis pihenésre leült az ablak melletti székre és gyönyörködött a manófalvi tájban. Csendes nézelődését halk kapirgálás, cincogás zavarta meg. Kitekintve egy aprócska, barna csíkos hátú egérkét látott a teraszukon, aki egy picike tarisznyába szedegette fel a diós pogácsa morzsáit, és elégedetten cincogott:

– Szerencsére hagytak itt elég ennivalót a manók, vihetek a kicsinyeimnek is.

– Egérke, gyere csak közelebb! – szólította meg Borsókáné a kis egeret.

Az egér – aki azt hitte, hogy egy róka hívogatja – ijedtében elejtette a tarisznyáját, és egy közeli lapulevél alá bújt. Mikor Matild néni kicsoszogott a házából, mindjárt megbátorodott a kisegér, és egy-két ugrással már ott is termett az anyókánál.

– Téged még nem láttalak, egérke. Én Borsókáné Matild anyó vagyok és szívesen megismerkednék veled. A többi manótól sem hallottam még manófalvi egerekről.

– Engem Pirók Pirinek hívnak és a három kicsinyemnek vinném ezeket a finom morzsákat – válaszolta félénken az egérke Matild anyónak. – Már elég régóta lakunk itt, csak mi az alagsorban szeretünk élni. Valamiért nem kedvelnek bennünket a rókák, a menyétek, a héják meg a baglyok. Ezért aztán nagyon kell vigyáznunk, ha kimerészkedünk a föld alatti világunkból. A gyerekeimet még nem is engedem egyedül kijönni a kényelmes üregünkből, de azért ők is megcsodálták már ezt a fenti világot. Szeretnék kipróbálni ezeket a jó kis hidakat, csúszdákat, létrákat, amiket épített nektek Tamás. Vele már mi is megismerkedtünk, nekünk is hozott eleséget. De jó is lenne, ha egyszer félelem nélkül szaladgálhatnának a gyerekeim ezeken az építményeken!

Matild anyó finomságokkal pakolta tele Piri tarisznyáját, majd megígérte, hogy manótársaival együtt kitalálják, hogyan teljesülhetne a pirókegerek kívánsága.

A másnap délutáni csipkelekváros piskóta fogyasztása közben aztán megszületett a megoldás. A négy fiatalabb manó vállalta, hogy mindegyikük egy-egy egérkére fog vigyázni, amíg kipróbálják a manófalvi játszóteret. Maguk közt csak így nevezték a hidak, létrák, lépcsők, csúszdák sokaságát. A manóanyóra maradt az egércsalád megvendégelése. El is kezdte a készülődést a holnapi lakomához. Barátai begyűjtötték a környéken növő finom bogyókat, szamócát meg egy kis papsajtot a pogácsához.

A manók Benőt bízták meg, hogy meghívja Pirók Pirit és családját a délutáni programra. Piri és a hármas ikrek – Palkó, Pisti és Polli – nagyon megörültek a meghívásnak.

A délután csodásan telt, ahogy a manók eltervezték. Benő vigyázott Pirire, három társa pedig az apróságokra. Minden építményt kipróbálhattak az eleven kisegerek, boldogan futkároztak, fogócskáztak, tudták, hogy most biztonságban vannak. A legkíváncsibb, az apró Polli még a házikókba is bekukucskált. Látta, hogy milyen szép otthonuk van a mókusoknak, madárkáknak.

Az önfeledt játék után aztán jóízűen fogyasztották el Matild anyó finomságait, legjobban a papsajtos pogácsának örültek, amit kamillateával öblítettek le.

A magasabban lévő egyik házikóból Mókus Marci és Mókuli mosolyogva figyelte a jóétvágyú, csíkos hátú egérkéket.