Pehely Panni és a cinegék

Pehely Panni és a cinegék.

Cukorka, a fehér cica békésen szunyókált a meleg szoba ablakpárkányán. Fél szemmel azért néha kipillantott a kert felé. A sűrűn hulló, apró hópihék között időnként nagyobb hópelyhek is megjelentek. A macska egyre éberebben bámészkodott kifelé, amikor egy hógolyó méretű, fehér képződmény hullott a külső párkányra. Ez aztán elkezdett forogni a saját tengelye körül, és egyszer csak egy apró fehér ruhás kislány nézett szembe a cicával. Mindketten nagyon meglepődtek, hiszen még egyikük sem látott olyat, mint a másik. Cukorka a mellső mancsával nyúlt az ablaküveghez, a túloldalon a lányka nyújtotta felé aprócska, fehér kesztyűs kezét. Valamit mondott is, de Cukorka a csukott ablakon keresztül nem hallhatta.

– Pehely Panni vagyok, és onnan fentről, abból a nagy hófelhőből jöttem kicsit körülnézni nálatok – kiabálta cérnavékony hangján a kislány.

Választ azonban nem kapott, így egy intéssel elköszönt a cicától és már le is huppant az ablak alatti havas levélkupacra.

– Ki zavarja a családom téli álmát? – morgolódott egy hang az avarból, azzal a fejecskéjét is kidugta Sün Malvin, hogy körülkémleljen a kertben. Meglepődve látott egy aprócska hófehér öltözetű kislányt, aki barátságosan bólogatott felé.

– Én Pehely Panni vagyok, egy vándorló hópehely, hát te ki vagy?

– Sün Malvinnak hívnak, ez a kert az otthonom, de most a kicsinyeimmel együtt téli álmot alszunk. De látom, hogy te barátságos vagy, ezért megnyugtatom az ijedt gyerekeimet. Jó vándorlást kívánok neked! – azzal már vissza is bújt a süni a meleg avarba.

– Nicsak, ott a fa körül mennyi pici lábnyom van! De nem olyanok, mint az enyém. Vajon kik hagyhatták ott a nyomaikat? – töprengett Panni.

– Itt vagyunk, fenn a fán – hallotta a sok csivitelő hangot válaszul. Föltekintve egy kis faházikót látott meg a fa ágára erősítve, benne sok-sok madárkával.

– Mi vagyunk a cinegék. Hát téged, kicsi lány, hogy hívnak? És miért nem vagy bent a jó meleg házban? – csicseregték a cinegék.

Pehely Panni nekik is illendően bemutatkozott. Elmondta, hogy neki a meleg szobában hamar vége lenne, hiszen akár el is olvadhatna. Ő csak a hidegben érzi jól magát, és örül, hogy most itt a kertben megismerkedhet más lényekkel. Elmesélte, hogy egy szép, nagy fehér állattal integettek egymásnak a párkányon, aztán a sünről is beszélt a madaraknak.

– Jobb is, hogy a macskával csak az ablaküvegen keresztül ismerkedtél. Vele mi nem vagyunk jóban, néha még a fiókáinkra is vadászik. De gyere ide hozzánk, és megkínálunk ezzel a finom madáreleséggel, amit az etetőbe tettek a háziak.

Panni egy fuvallat segítségével fellibbent a madáretető mellé az ágra. Meglepődve látta, hogy a madárkák milyen sokfélék. Látott kékfejű, fekete fejű, sőt fehér fejű madarat, de még barna kobakú kismadarak is csücsültek a környező ágakon. Az egyik madár bemutatta magát és társait, elmondta, hogy őket kékcinegének, széncinegének, őszapónak hívják az emberek, azok a barnák pedig a verebek. Itt szoktak télen gyülekezni, hogy eleséghez jussanak. Szerencsére errefelé minden kertben gondolnak az éhes madarakra, így aztán télen sem éheznek. Kínálgatták a kislányt a madáreleséggel, de ő azt válaszolta, hogy neki csak gyöngyharmatot szabad fogyasztani, különben oda lenne a szép fehér színe. Még sokat csacsogott Pehely Panni a madarakkal, aztán elbúcsúzott tőlük.

Egy erősebb fuvallat segítségével ismét a magasba röppen és csatlakozott a kavargó hópihékhez. Örömmel mesélt nekik a kerti élményeiről, különösen a cinegéket emlegette nagy szeretettel.