A ravaszdi jótanácsai

A ravaszdi jótanácsai.

A róka egy napon sétálgatás közben halk sírásra lett figyelmes. Körbenézett, honnan jöhet a hang. Egy hófehér reszkető pamacs kandikált ki az üregből. A róka odalépett és szelíden meghúzkodta a szőrcsomót. A nyuszi ijedten nézett fel rá.

-          Miért sírsz nyuszi?

-          Egyedül vagyok, és nemsokára beesteledik. Nagyon félek, hogy ha az ordas farkas a sötétben rám talál, akkor felfal szőröstől-bőröstől. – pityeregte a kis nyúl.

A róka gondolkodott egy darabig, majd így szólt:

-          Tudod nyuszi, az a te nagy szerencséd, hogy én a ravaszdi róka vagyok, és segítek neked túljárni a farkas eszén.

A rókakoma elszaladt az öreg harkályhoz, és megkérte, hogy erős csőrével vájjon egy félelmetes arcot a nyúl ürege mellett álló fa törzsébe. Majd egy csomó szentjánosbogarat gyűjtött az erszényébe, és a nyuszi mellé hevert. Várták, hogy besötétedjen. Amikor leszállt az éj, a róka az erszényéből a bogarakat a fába vájt üregekbe szórta. A szentjánosbogarak fénye bevilágította a mélyedéseket, ami hátborzongató látványt nyújtott a sötét éjszakában. Mintha kísért vigyorgott volna.

Az ordas farkas esti vadászata során beleszimatolt a levegőbe, és egyből megérezte a kisnyuszi szagát. Ment az orra után, kereste a nyuszit. Ám egyszer csak egy rémísztő kísértet pofát pillantott meg a távolban. Ő még ilyen borzasztót életében nem látott. Az ijedtségtől minden szőrszála égnek állt. Kétségbeesetten menekült el onnan, és megfogadta, hogy míg él, többet nem merészkedik arra. Onnantól fogva a nyuszi minden este nyugodtan hajthatta álomra a fejét.

Telt-múlt az idő, egy napon a róka újból összefutott a nyuszival, aki kisírt szemekkel szomorkodott a magas fűben.

-          Mi a baj nyuszi? – kérdezte a ravaszdi.

-          Nagyon éhes vagyok, már napok óta nem ettem. Minden nap málnát szedek, hogy azzal lakjak jól. De mire megtelik a kosaram, jön a medve és elveszi tőlem. Túl kicsi vagyok és gyenge ahhoz, hogy szembe szálljak vele. – panaszolta.

-          Jaj nyuszi, többet ésszel, mint erővel! Ha legközelebb mész málnát szedni, vidd magaddal a pufók varangyosbékát is. Ültesd be a kosarad aljára, és terítsd be málnával. Ha a medve elveszi tőled a málnás kosaradat, kiáltsd, hogy „Te következel varangyos!”.

A nyuszi megfogadta a róka tanácsát, és mindent úgy tett, ahogy azt a ravaszdi tanácsolta. Amint a medve kitépte a kezéből a kosarat a nyuszi felkiáltott:

-          Te következel varangyos!

A medve értetlenül bámult a nyuszira, ám ekkor a kosárból egy hatalmas ocsmány varangyosbéka ugrott a képébe. A medve halálra rémült, mert hirtelen azt sem tudta mi a frászkarika ez a hideg nedves paca az arca közepén. Eldobta a kosarat és bömbölve rohant át az erdőn. Mikor végre megszabadult az arcán terpeszkedő békától megfogadta, hogy soha életében nem fog többet a nyuszival packázni.

Pár nap múlva a róka ebéd utáni sziesztáját tartotta, mikor egy kis ujjacska kopogtatta meg a vállát. A nyuszi volt az. Feldúlva mesélte a rókakomának, hogy mennyire bosszantja őt a vaddisznócska.

-          Elegem van. Minden nap újra kell kezdenem a homokvár építését a patakparton. Mert épp, mikor a váram utolsó tornyát építeném, a vaddisznócska odarobog, és az orrával széttúrja az egészet. A végére úgy néz ki minden, mintha bomba robbant volna ott. Egyszerűen nem tudom megvédeni a váramat. – méltatlankodott a nyuszi.

A róka hunyorogva a távolba nézett, majd mosolyogva így szólt:

-          Ez nem egy nagy ügy nyuszi. Móresre tanítjuk mi a vaddisznócskát is! Hívd el holnap a sünit játszani. Kérd meg, hogy ő legyen a várad pincéjében a börtönőr, és építsd köré a homokvárat. Csak az orra látsszon ki a homokból, mintha ott sem lenne.

A kisnyuszi megköszönte a jótanácsot, és másnap meghívta a sünit börtönőrnek. Nagyon jól szórakoztak a patakparton. A várnak már majdnem mind a három tornya állt, mikor hirtelen a közeli bokorból a vaddisznócska csörtetett elő, és orrával sebtiben túrni kezdte a vár falait. Ám egyszer csak fülsüketítő visításba kezdett, a vár alatt pihenő süni tüskéi beleálltak az orrába. A vaddisznócska visítását még a szomszédos erdőben is hallani lehetett. Elszalad, és soha többet vissza sem nézett a patakpartra. A nyuszi meg a süni hálából felépítették homokból a ravasz róka szobrát, hogy mindenki megtudja, ki a legravaszabb a környéken. Talán még ma is ott áll a patak partján az a szobor, ha igaz.

-