A rejtőzködők

A rejtőzködők.

Leszállt az est Csipkéskúton. Az utolsó skarlátvörös felhőre is ráterítette ében pizsamáját az éjszaka.

A vadász a szemével már nem látott, viszont a hallása sokkal kifinomultabb, éberebb lett. Elővette az éjjellátóját és a magaslesből figyelte a természet csodáit. Hiszen ott volt a kincsekkel teli erdő. Nagyokat ásított a fa ágán Uhu, a bagoly, aztán csendben fülelni kezdett. Hallotta a szél zúgását, Deni denevér, s a bagolypille szárnysuhogását. Hallható volt a távoli települések zaja, a járművek moraja, s a közelben kószáló éjjeli vadak lépteinek nesze, ahogy jártak- keltek a szárazságtól recsegő- ropogó avarszőnyegen.

Vidáman csörtetett a borz, még az óvatosságról is megfeledkezve. Pofikája fehér volt, az orrától a szemén át a füléig fekete sáv húzódott. Már nagyon korgott a gyomra, ezért nem válogatott, bármit megevett, ami az útjába került. A magvakat, az erdei gyümölcsöket, a gyökereket, a gombákat, de még az icipici állatokat is elfogyasztotta. Ezért ha meglátták, iszkoltak is előle, amilyen gyorsan csak tudtak. 

Vackuk felé haladtak a nyulak, amikor meglátták őt közeledni. - Siessünk kicsinyeim, mert itt ólálkodik Borzi! – mondta nyúlmama. Így is tettek. Fürgén iszkoltak haza a rémült kisnyuszik. Ám az egyik valamiért elkószált és képzeljétek, nem vették észre!

 A fekete, bársonyos szőrű Vili vakond, amikor meglátta a borzot, gyorsan felfalt még egy finom, kövér gilisztát, aztán villámgyorsan visszahúzódott az üregbe.

Így tett Pepi patkány is. Barnás szőrzete, szőrtelen farka és rövid, szőrös füle hiába olvadt bele az erdő sötétjébe, Borzi a kifinomult szaglásával könnyen megtalálta. Pepi szaladt, futott szájában az elkószált aprócska nyúlfival, akit szerencsésen levadászott. De Borzi gyorsabb volt, vagy csak a patkány volt lassúbb a fogvatartott zsákmánya miatt, ki tudja! Viszont a borz a hosszú, gyűrűs farkát hopp, elkapta! -  Az meg ijedtében elejtette az aprócska nyúlfit, aki kihasználva az alkalmat, sebesen futott tova. Szedte a lábát a családjához.

Borzi se volt szerencsés, mert megbotlott egy odvas farönkben és Pepinek sikerült eliszkolnia. A pórul járt borz immár beérte az útjába kerülő gyökerekkel, gombákkal. Jóllakottan tért haza a borzvárba. Éléskamráját már réges- régen feltöltötte, így hosszú álomra hajthatta a fejét.

Ott laktak a szomszédságban, egy- egy másik üregben, a vörös bundás Rézi ravaszdi a rókavárban, és Nelli, a nyestkutya is a nyestvárban. A nyuszik, akik szintén egy másik járatban laktak, ott a közelben, jól bezárták az ajtajukat. Kétszer is elfordították a kulcsot a zárban. Borzi sehogy sem tudta őket megtámadni, még ha szerette volna se! De még Rézi és Nelli se! Ha észrevették, hogy ott ólálkodik valamelyik éhenkórász a bejáratnál, kopog, vagy kaparászik, kinéztek a kulcslyukon. Dehogy engedték be! A jó meleg kotorékuk biztonságot nyújtott a számukra.

Deni, a denevér az egyik faodúban lakott és ő is téli álmához készülődött. Népes rokonai barlangokban, sziklarepedésekben, elhagyatott kastélyokban, csűrökben vagy istállókban laktak. Deni nagyon különleges volt. Képzeljétek! Fejjel lefelé lógva szundikált. Ti tudtok így aludni? Nem? Hát ő, csak így tudott. Ma még utoljára elindult, hogy teletömje a bendőjét. Hamarosan talált is három molylepkét, jóízűen belakmározta, majd hazatért. Bezárta az oduja ajtaját és mély álomba szenderült.

Éppen akkor csörtetett el háza előtt egy vaddisznócsalád, a csíkos hátú kismalacokkal. Egy hatalmas pocsolyát láttak a közelben és önfeledten vették a birtokukba. De jó is volt dagonyázni! - Locs- pocs, locs- pocs, locs- pocs- hallatszott. Amikor eleget hemperegtek benne, tovább billegtek- ballagtak. Apró szemükkel gyengén láttak, ezért inkább a hallásukra és nagyon jó szaglásukra támaszkodtak eleségszerzéskor. Gumókat, gombákat túrtak az ormányukkal. Evés közben jóízűen csámcsogtak: csám- csám, nyám- nyám – hallatszott bele az éjszaka csendjébe. Uhu is felfigyelt a zajra: Hu-hu-hú, hu- hu- hú csendesebben! Halkabban! Hu-hu-hú, hu- hu- hú! – huhogta. – Jól van! Jól van! – felelték morcosan. Amikor telerakták a hasukat odébb álltak.

Ismét néma csend borult a berekre. A vadász előjött a rejtekéből és hazafelé indult a hűséges Kopi kopójával. A földön hol elhagyatott madártojás, hol elhullajtott agancs hevert. Óvatosan felszedte a zizegő avarból és a vadásztársaság központjába, a munkahelyére vitte. Azt azonban tudnotok kell, hogy nektek nem szabad ezeket elvinni az erdőből.  Az erdőgazdálkodótól, az erdésztől kell megkérdezni, ha haza szeretnétek vinni esetleg a gyógynövényt, a gombát, a virágot vagy a hajtást, sőt még a mohát is, mert nem mindenhol van megengedve a gyűjtés, hiszen a természeti értékeket mindenkinek, így nektek is védenetek kell.

Ha nem hiszitek, járjatok utána!