A rigó aranya

A rigó aranya.

Történt egyszer, hogy a mindig nagyszájú és cserfes rigó egy szép, fényesen csillogó tárgyat

vett észre a fűben. Gyorsan oda is repült mellé. Nézegette, kopogtatta, teljesen elvarázsolta a

fényes fémdarab. Arra repült egy veréb.

– Mit találtál, te rigó? - kérdezte kíváncsian.

– Semmit – felelte a rigó, és gyorsan ráült a kincsre

– De mi az a fényes tárgy, ott, alattad? - kérdezett tovább a veréb.

– Mondom, hogy semmi – mordult vissza a rigó

– Talán egy aranytojás? Mutasd meg, kérlek! - kérlelte tovább a kis madár

– Nem! - vágta rá határozottan a rigó – Menj innen, ez az enyém!

– Felőlem. Akkor tartsd meg! - szólt vissza a veréb és elrepült.

Ezután gyorsan híre ment az erdőben, az állatok között, hogy a rigó egy szép, aranytojást

talált és nem hajlandó megmutatni senkinek. Még aznap délután sok állat ment a rigóhoz,

hogy megnézze a kincset, de mindegyiket elhajtotta a rigó. Kíváncsi volt a róka koma, a

farkas, a csintalan békagyerekek, de még süniék is meglátogatták az irigy rigót.

De a rigó csak ne mozdult a kincsről.

Mikor éppen nem volt senki, aki kíváncsi lett volna az aranyra, akkor elhatározta, hogy

hazaviszi. Megfogta a csőrével, de nem tudta felemelni. Próbálgatta jobbról, balról, még alá is

próbált ásni egy kicsit, de sehogy sem mozdult a kincs. Nem volt mit tenni, hát ráült és

ottmaradt.

Ekkor arra repült a bölcs bagoly. Látja ám, hogy a rigó, még mindig ott gubbaszt az aranyon.

Leszállt melléje.

– Mit csinálsz itt, rigó? - kérdezte

– Vigyázok a kincsemre – válaszolta a rigó. - Az enyém, én találtam. Nem adom

senkinek.

– De mi értelme a kincsedben, ha nem mutatod meg senkinek? Ha nem osztod meg sz

örömödet, senkivel? Akkor csak a tiéd lesz, és nem lesz belőle több, csak egy. - mondta a

bagoly, és tovább szállt.

Gondolkodott a rigó, mégiscsak igaza van a bagolynak. Mi értelme az örömnek, ha nem

osztjuk meg másokkal?

Azzal leszállt a kincsről és otthagyta az erdőben, ahol találta.