Mese a kertészfiúról, aki nem ette meg a lencsét

Mese a kertészfiúról, aki nem ette meg a lencsét.

Egyszer volt egy nagy birodalom. Ebben a királyságban uralkodott egy nagyon jószívű és igazságos

király, akinek hatalmas lencseültetvénye volt. Akkora, hogy a termést mindig szétosztotta a faluban

az emberek között. Ők meg készítettek belőle főzeléket, levest, salátát, de még rakott lencsét is.

A királynak nagyon okos voltak kertészei voltak, akik szívvel-lélekkel gondozták a növényeket.

Óvták a kártevőktől, öntöztek, kapáltak Egyszer az egyik öreg kertész úgy gondolta, hogy nem tud tovább dolgozni, és ezért a király új gondozót keresett a csodaszép kertbe.

Jelentkeztek is nagyon sokan. Végül, egy kedves kertészfiúra esett a választás.

A király rögtön magához hívatta és megkérdezte tőle:

– Hallod-e te, fiú? Szereted-e a lencsét?

A fiú lesütött szemmel felelte:

- Nem szeretem én azt, királyuram, de nagyon szeretek kertészkedni és megígérem hűen fogom gondozni a növényeket.

Csodálkozott a király, hogy van, aki nem szereti a lencsét, és így szólt a fiúhoz:

- No, nem baj, ha nem szereted, a lényeg, hogy a növényeket szeresd.

Eltelt jó pár hét. A kertészfiú becsületesen dolgozott az ültetvényen. Öntözte, kapálta, óvta a

növényeket a kártevő bogaraktól. Mikor beérett a lencse, lelkesen szüretelte és még a

szétosztásában is segített.

Egyik nap, a király egy fondorlatot eszelt ki.

Ebédre meghagyta az udvari szakácsnak, hogy lencsefőzeléket főzzön és hívják meg az új

kertészfiút is az asztalhoz.

Örült a fiú, hogy királyi ebédet ehet. Felvette a legtisztább ruháját, szépen megmosakodott és

megfésülködött, úgy ment a király asztalához.

Mikor leültek enni, a szolgálók hozták a finomabbnál finomabb fasírtot, sült húst, pörköltet, friss kenyeret, és a legvégén a lencsefőzeléket.

Nézte, nézte a kertészlegény, és hosszas gondolkodás után így szólt:

– Bocsásson meg, királyuram, de én nem szeretem a lencsét.

– Tudom, legény – válaszolt a király, - de kössünk egyezséget. Én mondok neked egy találós

kérdést, ha tudod a választ, akkor nem kell enned a főzelékből, ha nem tudod, akkor bizony meg

kell kóstolnod.

– Jól van – válaszolt a fiú. - Elfogadom. Hallgatom.

Ekkor a király így szólt:

" Varrni senki se látta, mégis csupa tű a háta. Mi az?"

Gondolkodott erősen a kertészfiú, törte a fejét, de sehogy sem tudta megfejteni, hogy mi lehet.

Végül így szólt:

– Uram, királyom! Nem tudom, mi lehet, aminek sok tűje van, de sosem varr vele.

– Hát, a sündisznó! - mondta nevetve a király. - Tehát, az egyezség úgy való, ha betartják.

– Jól van. - mondta a fiú.

Azzal vett egy kevés lencsefőzeléket a kanalába és éppen a szájához emelte, mikor a király így

kiáltott neki:

– Ne csak úgy magában, te fiú. Egyél hozzá fasírtot is! Úgy az igazi!

Így is tett a kertészfiú. Egy falat fasírtot evett utána meg a lencsefőzeléket.

Lássatok csudát!!! Ízlett neki. Sőt, annyira ízlett, hogy rögtön kétszer is kért belőle. Harmadszor már azért nem akart, nehogy mohónak tűnjön.

Onnantól kezdve a kertészfiú még nagyobb örömmel gondozta a lencseültetvényt, és midig

megette a finom, lencsefőzeléket.