Mese a királyfiról, aki nem szerette a zöldbabot

Mese a királyfiról, aki nem szerette a zöldbabot.

Egyszer volt egy hatalmas királyság. Tele volt szebbnél, szebb kastélyokkal, erdőkkel,

játszóterekkel. Egyik meseszép kastélyában élt egy király, egy gyönyörű királyné és egy kicsi

királyfi.

Egyik nap, az udvari szakács nagyon finom zöldbabfőzeléket főzött. Igen ám, de a királyfi nem szerette a zöldbabfőzeléket.

Azt mondta ekkor neki az anyukája:

– Kisfiam! Mi lesz így belőled, ha nem eszed meg a zöldbabfőzeléket?

– Nem tudom, anyukám, de én ugyan meg nem eszem a zöldbabot. - mondta a királyfi.

Élt ebben a királyságban egy varázsló. Ez a varázsló nagyon okos ember volt. Értett mindenféle varázslathoz. Tudott varázsolni aranyat, ezüstöt, de még jókedvet is. De amihez a legjobban értett, az az volt, hogyan varázsoljon a télbe tavaszi virágokat. A királyfi nagyon-nagyon szerette a

virágokat. Azt mondta egyszer a varázslónak:

– Te varázsló! Igaz, hogy tél van, nagyon-nagyon szeretnék tulipánokat. Tudsz-e nekem

tulipánt varázsolni?

– Hát, tudnék varázsolni neked – válaszolta a varázsló – de ahhoz kell egy nagyon fontos

összetevő.

– Milyen összetevő? - kérdezte a királyfi.

– Olyan összetevő, ami csak és kizárólag a zöldbab virágjában található meg.

– Zöldbab? - csodálkozott a királyfi – én nem szeretem a zöldbabot.

– Hát, akkor nem tudok neked tulipánt varázsolni, sajnos – válaszolta a varázsló.

Gondolkodott erősen a királyfi, napokig csak törte a fejét mi tévő legyen? Egyszer aztán mégiscsak visszament a varázslóhoz.

– Te varázsló! - szólította meg a nagy szakállút – mi kell ahhoz, hogy zöldbab virág legyen?

– Először el kell ültetni a magot, aztán gondoskodni kell róla, öntözni, óvni-védeni, és akor

növekedni fog a növény. Amikor elérkezik az idő, akkor virágot is hoz majd. De

türelmesnek kell ám lenni. - mondta a varázsló.

Pár percig töprengett a királyfi és végül megkérdezte a varázslótól:

– Te tudsz nekem, ilyen magot adni?

– Tudok, királyfi – válaszolta a varázsló, - de ha nem szereted azt a növényt, nem szívesen

gondoskodsz róla, akkor bizony nem fog növekedni és virágot sem hoz majd.

– De gondoskodok róla!

– De szeretned is kell

– Majd, megszeretem. - vágta rá a királyfi.

Azzal a varázsló adott neki öt szem babot. A királyfi gondosan elültette a babokat. Minden nap gondozta őket, öntözte rendszeresen, figyelt rá, hogy a napfény is érje őket. Egészen megszerette a kicsi növényeket.

Egyik reggel látja ám, hogy szépen növekszenek a babok, és az egyik virágzik.

– Jaj, – kiáltott fel örömében – le kell szednem a virágot a varázslónak, hogy tudjon nekem

tulipánt varázsolni. Igen ám, de olyan szép ez a virág, és nagyon megszerettem ezeket a

növényeket. Nincs szíven letépni őket. - mondta végül.

A királyfi tovább gondozgatta a növényeket, mígnem termőre fordultak a babok.

Meglátta ezt az okos királyné és így szólt:

– De szépek ezek a zöldbabok. Leszedem őket a kisfiamnak, főzök belőle főzeléket, hátha

mégiscsak megszereti.

Azzal le is szedte a babokat, megfőzte őket nagyon finom főzeléknek.

A királyfi nézte, nézte, egyszer csak megkérdezte:

– Édesanyám ez milyen növény?

– Ez, kisfiam, varázsbab. - válaszolta a királyné

– Varázsbab?

– Igen. Kóstold csak meg!

A királyfi vonakodva ugyan, de megkóstolta a babot.

– Ezt a babot, te nevelted kisfiam, - folytatta a királyné – te gondoskodtál róla, te óvtad védted,

adtál neki a napfényből is.

Lássatok csudát, annyira ízlett neki, hogy menten, kétszer is kért belőle.

Azután a királyságban mindig vetettek babot, hogy a királyfinak legyen ebédre zöldbabfőzeléknek való.