Barion Pixel

A roller


Kriszti a szülinapjára kapott rollernek a birtokba vételénél tartott, ami számára nagy öröm volt, mert nagyon szeretett volna már egy pirosat. Na és ez piros is, meg csengő is van rajta, és a kormánya iscsak úgy csillog-villog!
Kriszti szent meggyőző...

Kép forrása: thebump.com/

Kriszti a szülinapjára kapott rollernek a birtokba vételénél tartott, ami számára nagy öröm volt, mert nagyon szeretett volna már egy pirosat. Na és ez piros is, meg csengő is van rajta, és a kormánya is
csak úgy csillog-villog!

Kriszti szent meggyőződése az volt, hogy rollerrel, vagyis inkább most már ezzel a rollerrel lehet a világot a leggyorsabban körbe száguldozni. Kriszti a kormányt próbálgatva a két kezével megmarkolta, és mint egy motoros, jobb kezével olyan mozdulatokat tett, mintha gázt adna. Közben a szájával egyre hangosabban berregett, mint egy versenymotor. Anya és Apa ijedt képpel nézték csemetéjük arcát, mert tisztán látszott rajta, hogy kislányuk már fejben eldöntötte, hogy minden létező rolleres gyorsasági rekordot meg fog dönteni, ha egyszer kiszabadul a játszótérre. Anya és Apa meg össze néztek, hogy akkor most mi van, mert ugye a rollert ki kell próbálni, és nincs mese: mivel Kriszti kapta, rá hárul ez a nemes feladat.

Nem volt mit tenni, elindultak hát a játszótérre mind a négyen. Anya Krisztivel és Zsoltival sétált, Apa meg vitte a rollert. A játszótéren aztán Anya és Apa meg próbáltak Krisztinek mindenféle jó tanácsot adni, például, hogy ne száguldjon. Először csak lassan menjen, meg nézzen körül, nehogy valakinek nekimenjen, meg ilyenek.

Zsolti, míg szülei osztották az észt a nővérének, szépen lecsücsült a mellettük levő padra, és közben megfogadta magában, hogy most délután különösen jó lesz, mert egy kicsit megsajnálta a szüleit, hiszen jól ismerte a nővérét és tudta, hogy Anya meg Apa azokkal a jó tanácsokkal, amiket épp most adnak, Krisztinél süket fülekre fognak találni. De ha nem is süket, nagyot halló fülekre biztos, és tuti hogy a frászt fogja hozni rájuk, állapította meg Zsolti, és lábát lóbálva várta a fejleményeket. Amikre nem is kellett sokáig várnia.

Anya és Apa befejezte Kriszti oktatását, és ünnepélyes hangon közölték Krisztivel: „Na gyerünk nyomás, száguldjon az a roller!”

Na ezt nem kellett volna mondani, mert abban a pillanatban, mikor ez a vezényszó elhangzott, Kriszti úgy el száguldott előlük, mintha puskából lőttek volna ki. De akadt egy kis gond, vagyis inkább nagy gond, mert ez nem puskagolyó volt, hanem egy roller, amit ugye irányítani is kellett volna. Mivel ez volt Kriszti első útja, és talán egyben a leggyorsabb is a rollerén, ezért aztán nem igazán tudta hajtani és irányítani egyszerre a szerkezetet. Így hát bizony az első kanyarnál lassítás nélkül, Zsolti szerint
körülbelül úgy fél méter magasan, de nagyon szépen, a kezét maga elé tartó testtartásban Kriszti berepült a rollerével együtt a bokrok közé. Zsoltinak kimondottan tetszett nővére mutatványa, és ha pontozni lehetett volna, Zsolt a maximális tíz pontot adta volna ezért a mutatványért.

Anya és Apa viszont nem voltak annyira elragadtatva a látottaktól, egyből rohantak a bokrokhoz, hogy Krisztit kiszabadítsák az ágak fogságából, és elsősegélynyújtásban részesítsék testileg, valamint lelkileg. Szerencsére Kriszti pár apró karcolással, és horzsolással megúszta az első, és egyben az utolsó gyorsasági világcsúcs megdöntésére tett kísérletét. Kriszti kicsit kedvtelenül, mert mégis csak elesett, és itt-ott megütötte magát, na meg a rollerre is ráfért egy kis javítás, így szólt a többiekhez:

- Elfáradtam, pihennék egy kicsit. Menjünk haza, és együnk még a szülinapi tortából.

A szülők és Zsolti is támogatták az ötletet, így aztán a gyerekek megfogták Anya kezét,
Apa meg a jobb napokat látott rollert, és elindultak haza felé. Kriszti azért még vissza nézett a játszótérre és csak annyit suttogott halkan:

- Na majd holnap újra megpróbálom!

Tadeus Tóth Gábor, Amatőr író

Ezt a mesét írta: Tadeus Tóth Gábor Amatőr író

A nevem Tóth Gábor. Mindig is érdeklődtem a rajzolás és az írás iránt. Számomra ez a két kifejezési forma sok örömöt szerez, és bízom benne, hogy másoknak is örömöt okoz. A meséimet unokáimnak írtam, amihez mindenkinek jó szórakozást kívánok.

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások