Sopolya király | 2. mese

Sopolya király | 2. mese.

Már egy ideje úton voltak, és bizony rájuk esteledett, amikor egy kis házikót pillantottak meg az erdő közepén. A kerítésre Banya tér 1. volt címnek kiírva, de így sem sejtették, hogy itt lakik a Bözse Boszi. Mivel a három megfáradt vándornak nem volt mit ennie, bekéredzkedtek a boszihoz éjszakára. Sír Lethso, a Hős Lovag, a Szókincs Őrzője, a Helyesírás Tudója lépett be elsőnek, és hangosan így szólt: - Adjon Isten öreganyám! Bözse Boszi így szólt: - Szerencse, hogy öreganyátoknak szólítottatok, mi járatban vagytok itt ilyen késő este? Nem otthon kéne lennetek? - kérdezte Bözse Boszi. 

- Az az igazság, hogy úton vagyunk nagyapánkhoz, a híres Sopolya királyhoz látogatóba, mert hírét vettük, hogy betegeskedik. 

- Ó, a drága Sopolya király, - örömködött Bözse boszi. - Tudjátok,  - mesélte Bözse - egyszer régen tüzet raktam, hogy varázsfőzetet csináljak Piroskának, mert neki is beteg lett a nagymamája. De egy gonosz kis tűzmanó kipattant a kályhából, és sajnos lángra gyújtotta a kunyhómat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy épp akkortájt a környéken vadászott udvarházával együtt Sopolya őfensége, és hamar észrevették a nagy füstfelhőt, ezért nyomban ide vágtatott vitézeivel, és segítettek a tüzet eloltani. Majd megígérte nekem, hogy amint hazaér, elküldi az udvari főépítészt, és jó barátját Budavári grófot, hogy az ő irányítása mellett végezzék el a házacskám újjáépítését. Amint látjátok, betartotta az ígéretét, úgyhogy ti itt mindig szívesen látott vendégek vagytok. 

- fejezte be Bözse Anyó a történetét. Szóval, mit is szeretnétek kérni tőlem? Így kezdték az elfáradt vándorok: - Enni-inni kérnénk, és egy kis zugot, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. 

- Rendben - mondta Bözse Boszi -, de mivel ez egy mese, és a mesékben mindig van három találós kérdés, csak akkor teljesítem a kérésetek, ha mindháromra tudjátok a választ. Sajnos ez a mesék törvénye. De ne izguljatok, nem lesznek nehezek. - mondta nyugtatólag Bözse mama. - Tehát az első: éppen olyan, mint egy kefe, mégsem fésülködhetsz vele. Mi az? 

- Ez egyszerű, hát a sün! - vágták rá. 

- Remek! - mondta Bözse Anyó. - Akkor lássuk a másodikat: ennek a kicsi lánynak piros pettyes a ruhája, kezedre ül, elszáll, s csak bámulsz utána. 

- Ez a katicabogár - válaszolták a gyerekek.

- Jó a válasz, most mondom a harmadik, s egyben utolsó feladványt, úgyhogy nagyon figyeljetek! Fúr-farag, mégsem ács, kopog, mint egy kalapács. Fák orvosa, doktora, erdőben az otthona! - Ez a Harkály! - mondták magabiztosan a vándorpalánták. 

- Ügyesek vagytok. - állapította meg Bözse Boszi. - Ahogyan a mesékben meg vagyon írva, teljesítettétek a feladatot, most rajtam a sor. - mondta Bözse Boszi, és hirtelen egy kézmozdulattal csodálatos bálteremmé változtatta a kis kunyhó belsejét. Roskadásig voltak az asztalok mindenféle finomsággal, volt ott rántott husi, fácánsült, malacpecsenye és tejberizs is! Felsorolni is lehetetlen, olyan nagy volt a bőség. Így aztán, mikor jól laktak, Bözse Boszi elkísérte őket a hálótermükbe. Lefektette, betakarta mindhármukat, jó éjszakát kívánt nekik, és elfújta a gyertyákat.

A szobára békés csend települt, a tündérlányok és Sír Letsho mély álomba szenderültek. Reggel, mikor felébredtek, már reggelivel várta őket Bözsi Boszi. Mikor elbúcsúztak Bözse Anyótól, még egy találós kérdést tett fel nekik.

- Mi lesz Hófehérkéből, ha belecsap a villám?

- Hát Hamupipőke! - nevetett az anyóka, majd megölelte a három vándort. A lelkükre kötötte, hogy ha találkoznak Sopolya királlyal, feltétlenül adják át üdvözletét. Hogy mi történt velük útközben, majd egy következő részben mesélem el.