Rendrakás 1.

Rendrakás 1..

Délután, mikor is Apa haza hozta Krisztit az oviból, kis testvérét Zsoltit meg a bölcsiből, váratlan dolog
történt. Apa közölte velük, hogy játék helyett rendet kell rakniuk a szobájukban. Méghozzá nagyon nagy
rendet. Történt ugyanis reggel, mikor az édesanyjuk bement a szobájukba, és halkan, kedvesen suttogva a
villanyt fel nem kapcsolva el kezdte volna énekelni nekik, hogy "gyerekek, keljetek már fel! Vár rátok
a finom tej" helyett azt kiabálta, hogy "azt a jó mindenit nektek, nem igaz, hogy képtelenek vagytok rendet
tartani a szobátokban!"

A kiabálás oka pedig egy kis legódarab volt, amire anya rálépett a sötétben. Az ordítás hangerejéből mindketten arra a a következtetést vonták le, hogy bizony ez fájhatott Anyának. Ezért aztán mindketten az ágyukon egy gyors mozdulattal magukra húzták a takaróikat, és mozdulatlanul várták a fejleményeket, bár sejtették, hogy számukra az elkövetkező percek nem a ”drága gyermekeim, milyen jó hogy fent vagytok, és úgy örülök nektek" hangnemben fognak eltelni. És valóban.

Kriszti közben a takaró alatt azon töprengett, miért van az, hogy ők simán minden különösebb rálépés vagy belerúgás nélkül tudnak közlekedni a szőnyegen hagyott sok játék közt. Bár néha ők is rálépnek erre-arra, de egy pisszenés sem hagyja el a szájukat, mert akkor azonnal rendet kellene rakniuk. Ezért inkább úgy tesznek, mintha nem fájna. Na de anyu! Csak belép a szobába, és rögtön kész a baj! Egyből rálép az első útjába kerülő
dologra.

- Szerintem direkt csinálja - állapította meg Kriszti. Öccse, Zsolti is pont erre a megállapításra jutott mozdulatlanul lapulva az ágyában.

- Anya nem tanul az esetekből - gondolta -, mert nem ez volt az első és valószínűleg nem az utolsó. Mert ugye én - folytatta a gondolatmenetet Zsolti -, például nem emelem fel a lábam, ha már látom, hogy sok játék van lent a szőnyegen. Inkább csak húzom, mintha síelnék így aztán nem lépek rá semmire, és még arrébb is tolom őket (remek megoldás!). Anya már sokszor láthatta tőlem ezt a technikát, amikor csinálom, de ahelyett, hogy azt mondaná:

- aha, értem! Szóval így kell közlekedni a szobátokban! Köszönöm kisfiam neked, hogy megmutattad, hogyan mászkáljak a játékaitok közt biztonságosan. Hogy te milyen drága vagy!

De nem nem ezt mondja, hanem aggódva megkérdezi: "Csak nem fáj a lábam, mert neki úgy tűnik, mintha
húznám.

- Nem könnyű vele - vonta le Zsolti a végső következtetést.

Szóval ez volt az előzménye a rendkívüli rendrakásnak, amire Apa utasította őket. Zsolti odament Krisztihez aki magába roskadva ült a szoba közepén a sok szét szórt játék között, és így szólt a nővéréhez: 

- Csináljuk a rendet?

- Csináljuk! - válaszolta Kriszti, és az első kezébe kerülő kisautót egy laza csukló mozdulattal bedobta az ágya alá.