A sajthercegnő


https://webshop.meskete.hu

Hol volt, hol nem volt, a Pince-szurdokon is túl, a Túró-tengeren is túl, a Kredenc-hegységen is túl volt egy titokzatos és gyönyörű ország, amelyet gazdagsága messze földön híressé tett. Úgy hívták ezt az országot, hogy Edámia. Ez az Edámia arról volt...

Kép forrása: stock.adobe.com

Hol volt, hol nem volt, a Pince-szurdokon is túl, a Túró-tengeren is túl, a Kredenc-hegységen is túl volt egy titokzatos és gyönyörű ország, amelyet gazdagsága messze földön híressé tett. Úgy hívták ezt az országot, hogy Edámia. Ez az Edámia arról volt híres, hogy legnagyobb, féltve őrzött kincse nem más volt, mint a sajt. Kérlelték is folyton az országot a környező királyságok lakói, hadd kereskedhessenek többet vele némi sajtért, vagy, hogy legalább árulják el értékes receptjeiket, ám Edámia polgárai hűségesen megóvták a titkot.

Pedig ebben az országban aztán tényleg minden sajtból volt: a házak, az utak, az erdők, a mezők, a felhőkarcolók, sőt, ahogyan azt Edámiában mindenki tudta, természetesen a Hold is finom, porhanyós és lyukacsos sajtból volt, ami időnként reszelt sajt-eső formájában hullott a földre. A réteken sajtkrémfolyók kanyarogtak, a dombokon sajtsziklák görögtek, de még a kocsikerekek, a szerszámok és a hajók is kemény és strapabíró füstölt sajtból készültek. 

Akármilyen gazdag, csodálatos és hatalmas is volt azonban ez a világ, valahogy mégsem volt egészen vidám és boldog. Ennek az volt az oka, hogy Edámiának volt egy fenséges és elbűvölő fiatal hercegnője, akinek édesapja, a hatalmas és mindenható Sajtszultán hasított le egy parányi szeletet birodalmából: ezt a hercegnőt pedig Mozzarellinának hívták. Kedvessége és sugárzó bája miatt alattvalói imádták a lányt, Mozzarellina azonban ebből nem túl sokat vett ebből észre, mivel túlságosan sokat foglalkozott ábrándjaival. Túlságosan elfoglalt volt, hiszen megszállottan gyűjtögette a távoli vidékekről származó egzotikus és ínycsiklandozó sajtkülönlegességeket, kóstolóinak és lakómáinak pedig emiatt se végük, se hosszuk nem volt.

A legszebb falatokat viszont természetesen magának tartotta meg, amíg udvaroncainak, mit volt mit tenni, csak szerény maradék jutott. Ez viszont még mindig több volt, mint az, ami a tehenészeknek, juhászoknak, kecskepásztoroknak és sajtkészítő parasztoknak került a tányérjára, akik naphosszat robotoltak és főztek, mégsem akadtak nekik, csupán száraz és keserű falatok. Nem volt azonban ezeknek az embereknek egyetlen jajjszavuk sem, hiszen olyannyira szerették a hercegnőt, hogy mindent eltűrtek neki, mert tudták, hogy atyja jó volt hozzájuk, és azt is, hogy mindezt nem gonoszságból teszi, hanem talán csak nem gondol rájuk eleget.

Mozzarellina csillogó sajtrögökkel teli éléskamráját gondosan őrizték kincstárnokai, miközben távoli tájakról származó, komoly tudományú és nagy szakértelmű szakácsok készítették el számára a legfenségesebb fogásokat goudából, parmezánból, gorgonzolából, camambert-ből, parenyicából, korbáčikból, ementáliból, cheddarból, pálpusztaiból, kasub sajtból, fetából, mascarponéből, halloumiból, rokfortiból, márványsajtból, natúrsajtból és még rengeteg finomságból, amelyeknek már felsorolásától is összefut a nyál a szánkban. Lefedett edényekben és ezüsttálcákon, kígyózó sorokban szolgálták fel az inasok egyik mennyei csemegét a másik után - csupa elsőosztályú sajtot, miközben csillogó sajtékszerek és sajtedények díszelegtek mindenütt a kastélyban, a kertben pedig pompázatos, nyúlánk és vaskos sajtfák növekedtek.

Történt azonban egy száraz őszi napon, amikor nem volt annyira jó a termés és a jobbágyok is fáradtak voltak, hogy nem érkezetek új satjszállítmányok a sajtpalotába. Mozzarellina kisasszonyt ez nem zavarta különösebben, hiszen kincstárja telis tele volt a legmesésebb falatokkal, ezért hát ugyanúgy folytathatta szokásos lakomáit. Étvágya azonban olyan csillapíthatatlan volt, hogy hamarosan az éléskamra is kiürült, szolgái pedig rettegve jelentették neki, hogy nincs mit enni. Az űrnő erre elrendelte, hogy emelni kell az adókat és még kevesebb sajtot kell juttatni a népnek, de ez sem segített, és nem sokára a palota olvasztott sajtfalait, penésszel burkolt sajtcserepeit és a sajtvakolat lehulló morzsáit kellett majszolgatni még a legelőkelőbb sajttanácsosoknak és magának a Sajtkancellárnak is.

Az emberek továbbra sem zúgolódtak, sőt, inkább sajnálták uralkodójukat és lehajtott fejjel mentek a sajtvetésekre szántani, a sajtlegelőkre terelgetni és a sajtbányákba dolgozni, de egyre kevesebb sajtot tudtak küldeni Mozarellinának, aki egyre türelmetlenebbül topogott tróntermében sajtsárga kis cipőcskéiben, és egyre hangosabban kopogott aranyos villájával az ebédlőasztalon. Az úrnő magához rendelte az udvari sajtolómestereket, de ők sem merték megvallani neki az igazat. Az egyik öreg lovag azonban, akinek szakálla már majdnem tejfehér volt és címerében mind a kilenc sajtlyuk ott díszelgett már háborús kitüntetésként, egy nap azt tanácsolta a kisasszonynak:

,,Édes úrnőnk, aki lágyabb és mámorítóbb vagy Edámia minden sajtjánál! Mi csak egyszerű alattvalók vagyunk, nem tudunk többet tenni ebben a fölöttébb kényes és szomorú esetben. Bízunk azonban bölcsességedben és leleményedben, így azt javasoljuk, magad járj a végére az ügynek, hová is tűnhetett a sok sajt, amit olyannyira áhít szépséges birodalmunk, és amely azt oly híressé tette.” Szavai közben a lovag ravaszul mosolygott, hiszen tudta, hogy a hercegnő éhsége és kíváncsisága nagyobb lesz kényes közönyénél és lustaságánál, ezért nem tud majd ellenállni a váratlan ötletnek.

,,Hmm, hmm - tünődött Mozarellina ajkát csinosan lebiggyesztve - talán igazad van, te nagy tekintélyű lovag, te, aki már apámuramnak is jó szolgálatot tettél. Itt az ideje, hogy magam vegyem kézbe a dolgokat és rögvest útnak induljak, hogy igazságot hozzak országlásom során a sajtok között, legyenek azok kicsik vagy nagyok, kerekek vagy szögletesek, puhák vagy érdesek” - jelentette ki lelkesen és határozottan a hercegnő.

Nem is késlekedett sokáig a lány, hanem magához vette legjobb katonáit és leghűségesebb embereit, előállíttatta legillatosabb sajthintóját és útnak eredt. Akármerre haladt el kíséretével, mindenütt rácsodálkozott arra, hogy milyen is az udvaron kívüli élet. Látta az óriási, puffadt sajthegyeket és rücskös, szeletelt sajtvölgyeket, a sajttal töltött lepénymezőket, a sajtszedő parasztokat, a sajtszüretelő falvakat és a sajtot áruló városokat, amíg teljesen elalélt a csodálkozástól. Büszkébb volt, mint valaha, hogy milyen nagyszerű országot vezet, és milyen szorgosan dolgoznak mindenütt a népek, hogy a legjobb falatok jussanak el hozzá a palotába. Akármerre járt, megkérdezte az öreg és tapasztalt lovagot:

,,És ezek az emberek is olyan ízletes sajtokat esznek, mint mi ott a kastélyban?” - érdeklődött gyermeki kíváncsisággal a fenséges Mozzarellina.

,,Nem, nem, kedves szultánkisasszony - magyarázta illedelmesen az öreg lovag - sajnos ezeknek a szegény páráknak, akik annyit dolgoznak Nagyságodért, sajt sem igen jár, és ha igen, akkor abból is jobbára csak a legrosszabb, legszappanosabb fajta. Áhítoznak ugyan rá, és néha el is tudnának csenni egy-egy kisebb darabot kendőikbe és tarisznyájukba bugyolálva ezek a jólelkek, ám jobban szeretik úrnőjüket annál, mintsem hogy lopnának tőle, aki ilyen jó anyácskájukként vigyáz reájuk” - tette hozzá. 

A hercegnő elgondolkodott a hallottakon, így úgy döntött, megnézi magának jobban is ezeket az embereket. Az egyik falu határában az egész kompánia leszállt a hintóról, és bekopogtattak a helyi parasztokhoz, akik illetődöttségükben azt sem tudták, hova legyenek. Az összes ház méhkasként bolydult fel és mindenki próbálta előteremteni abból a kevésből, ami nekik volt, a különleges alkalomra tartogatott, legfinomabb sajtmaradékokat, amelyeket kis keszkenőkben rejtegettek. Mozzarellina azonban, amikor meglátta az ebédet, amit neki készítettek, olyat érzett, amit addig még soha: életében először elpirult és zavarba jött, és olyan vörös lett, mint a paradicsom, amelyet kedvenc sajtja mellé szoktak neki feltálalni.

Szépen megköszönte az ételeket a szegény parasztoknak, majd érdeklődni kezdett, hogy s mint zajlik az életük: ők készségesen megmutatták nekik a sajtréteket, megtanították vajat köpülni és házisajtot olvasztani, sajtos pogácsát, túrótortát, túrós batyut és túrós palacsintát sütni, majd megkóstoltattak vele egy kis kefirt, sajtlikőrt és joghurtot is. Az úrnő nem tudott betelni ezeknek az egyszerű vidékieknek a jóságával. Nem tudta őket megérteni. Hiszen neki annyi minden van, és soha eszébe sem jutott, hogy másnak talán még a szendvicsbe való sajtra sem futja, és, hogy egyesek olyan szegények, hogy még sótlan sajtostallérral sem tudnak fizetni. Amikor az idős szakács néniket és vénséges iparosmestereket kérdezte, hová lett a többi sajt, mindegyik csak lesütötte szemét, noha mindannyian tudták az igazat. Egy ifjú legény, akinek viszont minden kevélysége ellenére igencsak megtetszett titokban a szultánkisasszony, így felelt:

,,Hosszú ideje van már annak, hogy véget értek errefelé a szépséges, sajttal töltött napok, és most már csak száraz és keserű sajtreszelékeken tengődünk. Jajj, ne is kérdezze Felséged, mi okozza a szenvedésünket. Úgysem segít azon senki. Megjelent ugyanis az Edám-hegyen, a Bűzős Barlangban egy szörnyeteg, egy irtózatos Sajtrém, aki csillapíthatatlan étvágyával állandó rettegésben tart és sanyargat minket. Neki kell beszolgáltatnunk mindazt a kevés sajtot, amit még meg tudunk termelni ezekben az ínséges időkben, különben fejünkkel fizetnénk az ellenszegülésért. Nagyon sok hős próbálta már meg jobb belátásra bírni a falánk rémet, azonban mindegyikük sikertelenül, ő pedig mindannyiukat kisajtolva egyre többet, és egyre gyakrabban követel tőlünk. Bocsásson meg hát, ó, tündökletes Szépség, ó, Minden Sajtok Úrnője, ugyanis emiatt szenvedünk.”

Az emberek döbbenten hallgatták a vakmerő parasztfiú, egy bizonyos Trap Pista történetét, beleértve Mozzarellinát is, aki csodálkozott rajta, hogy nem találták meg legjobb vitézei eddig ezt a fenevadat, hiszen Edám-hegyén, a barlangtól nem messze áll az ő kastélya is egyébként, és minden bizonnyal észrevették volna már, ha valaki megdézsmálja az emberek betevő falatját, akik így, korgó gyomorral viszont nem tudnak tovább dolgozni. Eldöntötte hát, hogy még több katonát fog kiküldeni, hogy a zsarnoki szörnyet megfékezzék. Mielőtt azonban kiadta volna a parancsot, végignézett a falusiak arcán, majd a szolgákén, az udvaroncokén, az öreg lovagén, és végül a legényén pihent meg a tekintete. 

Végtelen szomorúságot és szánalmat érzett bennük, és valamit, valami szörnyű titkot, amit még mindig nem akarnak elmondani neki. Gondolkodott, gondolkodott, és talán mindössze egy villámcsapás erejéig tartott, majd megértette, hogy ki is az a bizonyos Sajtrém, aki mindent elvesz alattvalóitól; aki végtelenül kapzsi, falánk, mohó és aki csakis magára gondol. Remegni kezdett a lába, azt hitte, menten elájul, megtántorodott, majd keserves zokogásban tört ki. 

,,Sajnálom, sajnálom, rossz úrnőtök voltam, bocsássatok meg nekem, kérlek!” - szipogta. El szeretett volna szaladni legszívesebben szégyenében, keresztül a kockasajtvirágoktól hemzsegő mezőkön és lankás, ömlesztett sajtdombokon át, a jámbor emberek azonban megsajnálták és megfogták a kezét. Kiderült hát az igazság, amely omlós és porhanyós sajtként érlelődött mindaddig a hercegnő szívében. Az öreg lovag ekkor Mozzarellinához lépett, majd így szólt:

,,Mondhatom talán mindannyiunk nevében, úrnőm, hogy megbocsátunk, hiszen nagy kár esett ugyan, szerető néped azonban tűrt és tűrt, mert bízott benne, hogy egyszer majd felismered a hibát és méltó uralkodójuk leszel. Senki sem válik bölccsé egyetlen sajthold elfogyása alatt, ezt pedig mi is tudtuk. Mindössze ígérd meg, hogy ezentúl minden másképp lesz” -zárta le mondandóját. Mozzarellina, aki könnyein át látta alattvalói aggódó, ám hálás tekintetét, először még mindig szipogva bólogatott a lovag felé, majd az ifjú, Trap Pistának nevezett legényhez lépett:

,,Hejj, te dalia, aki ilyen bátran megfeleltél úrnődnek és nem féltél szemébe mondani az igazat; te aki már most olyan bölcs vagy, mint amilyen sok-sok felelős uralkodó sohasem lesz: lenne-e kedved kastélyomba jönni és megosztani velem, mint hitveseddel ezt a szép nagy szelet sajtot, amelyet Edámiának neveznek?” A legénynek nem is kellett kétszer mondani, illedelmesen meghajolt, majd a fiatalok megölelték és megcsókolták egymást és visszahajtattak kíséretükkel együtt a távoli sajtcsúcsokon túl elterülő, kilenctornyú sajtpalotába. 

Hamarosan meg is tartották a koronázást és a lakodalmat, ahol már újra ízletesebbnél ízletesebb sajtfogásokkal kápráztatták el a vendégeket, akik között a környező grófok, bárók, valamint a szomszédos országok uralkodói is ott voltak magával az öreg Sajtszultánnal egyetemben. A vén lovag jutalma sem maradt el éleseszűségéért: egyedüli udvari bajnokként egy tizedik lyukat is kapott címerébe, hogy ez is emlékeztesse Edámia mindenkori fejedelmeit arra, hogy ne csak a finom sajtrudacskákat majszolják folyton aranyos tróntermükben, hanem mindig hallgassák meg az egyszerű emberek szavát.

Mozzarellina tisztereletreméltó és igazságos császárnővé serdült, aki hercegi férje oldalán hosszú esztendőkön át vezette az országot. Onnantól kezdve minden alattvaló megtarthatta magának és családjának a sajt nagy részét. Sőt, még a palota éléskamrái is megnyíltak a rászorulók előtt, akik hálásan kezdték áldani uralkodójuk jóságát és nevét, és ha lehetséges, ezentúl csak még alázatosabban szolgálták őt. Az ország soha nem volt még olyan fényes, örömteli és gazdag a Konyha-alföldtől a Pince-szurdokon át a Kredenc-hegységig terjedő békés kis államok között, mint ekkoriban. Ha pedig szerencsénk van, akkor kellemes, sajtholdas éjszakákon mi is ellátogathatunk ebbe a harapnivaló országba, amelynek fenséges uralkodói még ma is boldogan élnek, ha azóta meg nem haltak.

Ocsovai Ferenc, kezdő meseíró, költő

Író, költő, újságíró, zenész. 1995-ben született Esztergomban. Több külföldi tanulmányi utat és tartózkodást követően (Olaszország, Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Spanyolország) tért vissza Magyarországra. Végzettsége szerint médiaszakértő és nemzetközi politológus. Diplomáit a Boroszlói Egyetem Filológiai Karán és az ELTE Társadalomtudományi Karán szerezte. A rock 'n' roll, a flamenco, a bossa nova...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!