A sánta süni Samut felébreszti a tavaszi napsugár

A sánta süni Samut felébreszti a tavaszi napsugár.

Emlékeztek még arra, hogy mi történt tavaly ősszel, süni Samuval? Igen? Vajon, azóta mi lehet vele? Ti tudjátok? Nem?  Figyeljetek jól, elmesélem.

Nos, Süni Samu és családja egy hatalmas, száraz falevelekből és gallyakból összerakott kupac belsejében aludta az igazak álmát, pont abban, amelybe az állatmentők ősszel átköltöztették. Édesen aludták a jó melegben téli álmukat.

Samunak még a nyála is lecsurgott összegömbölyödött tüskéire. Néha felébredt, félálomban nagyokat ásítva körülnézett, majd békésen szuszogott tovább: psz- tyű, psz- tyű, psz- tyű… Oly édesdeden aludt, s olyan szépeket álmodott, mint amikor az örök tavaszon a kertben fogócskázott testvéreivel és gilisztákkal tömte a pici pociját - psz- tyű, psz- tyű, psz- tyű… szuszogott tovább. Amikor olykor- olykor felébredt, álmosan fél szemmel hunyorítva az órára sandított, de az ugyanazt a régi nótát fújta: "tik-tak", „tik- tak” ", „tik- tak” ugyanúgy forgott körbe a mutatója, mint eddig. Semmi változás nem történt. Még tél van- nyugtázta.

Telt- múlt az idő. Május lett. Egyre erősebben szűrődött be a napfény a rejtekadó sünfészekbe. Egyre jobban felmelegedett odabent, ráadásul az édes kinti virágillatok megcsiklandozták Samu orrát.

Felébredt a süncsalád. Jó nagyokat nyújtózkodtak: hmmm- hmmm, hmmm- hmmm.

Aztán levették a kötést Süni Samu lábáról. Megpróbált járni rajta. A seb ugyan begyógyult, már nem fájt, de sajnos örökre sánta maradt. Mindig bicegett a jobb lábára. – Semmi baj! - nyugtatta az édesanyja. – Nagyobb baj is történhetett volna! - mondta az édesapja. – Azért fogócskázni még így is fogsz tudni velünk! – válaszolták kedvesen a testvérei.- Várjuk meg, amíg beesteledik - mondta az apukájuk - és akkor hagyjuk el a fészkünket. – Rendben! - válaszolták egyszerre a többiek. Így is történt.

Napközben, amíg sötét nem lett beszélgettek, képeskönyveket nézegettek, olvastak. – Most óvatosan bújjunk ki az avarkupac alól – mondta az édesapjuk. – Megyek legelöl, nehogy az esetleges óvatlanul végzett kertrendezés közben elpusztítsanak minket, nehogy megszúrjanak egy vasvillával, vagy bármilyen más egyéb szerszámmal az emberek - folytatta. Így is történt. Elől ment a családfő, utána sorban a többiek: a legnagyobb, a kisebb, a még kisebb, azaz Samu, aki az icikepicike lábait egyre szaporábban szedte, azaz az egyiken sántikált. A legvégén haladt az édesanyjuk.  – Bal- jobb, bal- jobb, bal- jobb… - meneteltek a csöppségek. 

Szerencsésen kijutottak a kupacból. – Ó, mennyi finomság! – puffogtak, szuszogtak, nyüszítettek és visítottak örömükben. Nem győzték falni a csótányokat, a bogarakat, és a csigákat. - Nézd, Samu! Itt egy madártojás. – mondta a legnagyobb sün. - Biztosan kiesett a fészekből. – felelte a középső. - Megeszem – válaszolta Samu. - Nézd, ott is van egy! Ott meg egy fióka. – Samu odasietett hozzá. Már alig volt benne élet.- Sajnos menthetetlen. Viszont nekem finom eledel. Ez a természet rendje. – mondta alig hallhatóan, majd jóízűen hozzá látott a lakomához. Fél szemmel észlelte, amint az édesanyja egy aprócska egeret, az édesapja pedig egy gyíkot lakmároz. Annyi mindent találtak az erdő szélén, hogy mindenki bőségesen jól lakott. Ahogy hajnalodott, visszatértek a sünvárba aludni. - Psz- tyű, psz- tyű, psz- tyű… szuszogtak békésen. Átaludták az egész napot.

Este messzebbre mentek, betévedtek egy kertbe. Samu észrevett egy tálkát. Finom illatok csavargatták meg az orrát. – Gyertek, ott, arra, finom szagokat érzek! - suttogta a többieknek. Szaporán szedték a lábuk, mígnem odaértek a tálkához. – Nem is egy, hanem két tálka!- kiáltott fel az édesapjuk. Igen, így volt, az egyikben kutya, a másikban macskaeledellel. Pillanatok alatt elfogyasztották, majd amerről jöttek, arra el is mentek: – Bal- jobb, bal- jobb, bal- jobb…- meneteltek a csöppségek.  Szerencsésen hazaérkeztek.

Másnap a gazdi észrevette, hogy valaki megdézsmálta az ennivalót. Sejtette, hogy ki lehetett az!- Zsömi megyek, kimosom a tálkádat, mert az éjjel itt járhatott egy süncsalád. Látom az apró lábnyomaikat. Kimosom, nehogy összeszedj tőlük valami betegséget, esetleg egy kullancsot. – Cirmi, a tiéddel is így teszek. Hamarosan hozta is a gazdi tisztán, friss eleséggel. – Így ni! Most már ehettek, jó étvágyat!

Este, amikor lebukott az utolsó napsugár is a látóhatár alá a gazdi eltette a tálkákat és kikészített egy másikat, benne finomabbnál - finomabb sün csemegékkel. – Tessék, kedves sünikék, ez a tiétek! Jó étvágyat!-

Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!