A szegény emberek gulyása

A szegény emberek gulyása.

Május volt, Kamilla meztelen lábacskáit lóbálta az asztal alatt. Váradi tanár úr lugasa alatt ült, és a vacsoráját várta, amire meg volt hívva. Paprikás krumplira. Mikor meglátta az ételt, nagyon tetszett neki. Nagy, hosszába vágott krumplik és bumfordi galuskák úsztak benne. Mikor megkóstolta, elámult, s így szólt.

       -Még soha életemben nem ettem ilyen finom paprikás krumplit!

Vagy talán egyetlen egyszer. Gondolta magában. Érettségi után, az egyik barátnője gimnáziuma vízi turát szervezett, és az ötödik napon, végső kimerültségében ízlelt hasonlót, amikor a tábortűz mellet, paprikás krumplit szolgáltak fel.

Váradi tanár úr, élete derekán szakács tanfolyamra is járt, melyen mindenféle foglalkozású emberrel találkozott. Egy fiatal hölgy azért iratkozott be, hogy amikor az orvos férje hazajön az ügyeletből, finom vacsorával várhassa. A szakács tanfolyam tanára egyszer ezt kérdezte tőlük.

- Önök szerint ki a jó szakács?

- Akinek sok éves tapasztalata van. - szólt valaki.

- Akinek hideg konyhai gyakorlata van. – válaszolt egy másik résztvevő.

Sokáig találgattak a tanfolyam résztvevők.

-Nem. Az a jó szakács, aki szereti azt az embert, akinek főz. – zárta le a kérdést az oktató.

Ezzel az üzenettel és néhány konyhai fortéllyal gazdagodott a tanár úr. A kilencvenes években, nyaranta Skóciába járt főzni, egy jó barátjához, Yvonne-hoz, akinek étterme volt. Akkor még Magyarország nem volt az Európai Unió tagja, így a reptéren a vámosok vizsgálgatták a bőröndöket. Váradi tanár úr nagy csővázas hátizsákja tele volt őrölt pirospaprikával, piros arannyal, és 6 kg csőröge száraz, páros gyulai kolbásszal. Bizony mindig igyekezett feltűnés nélkül átsettenkedni az ellenőrzésen, mert ha a vámosok észrevették volna, tüstént elkobozták volna az illatos, alföldi kolbászait. S akkor ő mivel főz? Ez volt magyar konyhájának nélkülözhetetlen összetevője. De szerencsére, szalma szőke feje, nem keltett feltűnést, és a kolbászok, maradhattak a hátizsákban. 

A tanár úr jól érezte magát Skóciában, a skótok ismerték a magyarokat, a fontos forradalmainkat. De amiért örökre a szívükbe zártak minket, az a legendás hat-hármas magyar angol labdarúgó mérkőzés, ahol, az ő szavaikkal élve, fenékbe billentettük az angolokat. Ezt ők nem felejtik el nekünk soha.

Yvonne éttermében is elkészítette a tanár úr a paprikás krumplit. A skótoknak is nagyon ízlett. Egyszer az egyik vendég így szólt.

 - Mi a neve ennek az ételnek? Nagyon finom!-szólt egy autó kereskedő, aki jobb oldali kormányos Mercedes autókat árult.

Váradi tanár úr gondolkodott. Mit is mondjon. Sehogyan sem lehet azt lefordítani, hogy paprikás krumpli. Így inkább ezt mondta, angolul.

-A szegény emberek gulyása.

-Szeretnék én Magyarországon szegény ember lenni!- válaszolta a jómódú, skót autókereskedő.

Így történt, hogy Váradi tanár úr paprikás krumpliját, egy egyszerű magyar ételt, egy skót vendéglőben, a szegény emberek gulyásának hívtak.

Igaz történet alapján.