A tanonc királyfi 1-2.

A tanonc királyfi 1-2..

1.Valahol az Óperencián túl...

 Vegyük kezünkbe a Mesevilágok térképgyűjteményt, és üssük fel a tizedik oldalon! Itt találjuk Százszorszépországot, melyről mesém szól. Senkinek sem ajánlom, hogy egyedül induljon e hely felfedezésére! Szigorúan mesebeli lényeknek sikerülhet az akadályok legyőzése, melyek közül elsőként említeném az Üveghegyet. A habfehéren csillogó, kanyargó nyúlványú magaslat kiterjesztett karú óriásra hasonlít az ország peremén, és látványával elriasztja még a legtapasztaltabb hegymászókat is. Az Óperenciás tenger a másik akadály. A mély víz hemzseg az ismeretlen, és veszedelmes élőlényektől. Az ország belsejébe egy titkos részen keskeny csatorna vezet fel, ennek a bejáratát a három szemű óriások nemzetsége őrzi. Az erdőkben varázslatos élőlények – nimfák, manók, unikornisok, koboldok és tündérek – élnek békességben. És majdnem elfeledtem, a legnagyobb varázslat amit észrevehet a hosszabb időt itt eltöltő, Százszorszép ország hegyei közé a tél sosem téved be. Bár a növényzet elhullajtja aranyszínűre sárgult lombozatát, néhány napi pihenést követően a fák ágain, a bokrokon ismét friss rügyek, levélkék fakadnak. Nem volt ez mindig így, de... hmmm… egyelőre legyen annyi elég, történetünk idején ekként mennek itt a dolgok.

Százszorszép ország legfőbb, legféltettebb kincse a Sorskönyv régi időkből származik. Ezer, vagy még attól is több éve egy ifjú legény, Norsz lovag érkezett a királyságba, ahol egy tengeri szörny pusztított. Báth, boszorkány anyja segítségével találta meg a bejáratot. A félig emberi, félig cápa testű lény évekig tartotta rettegésben az ország lakóit földön és vízben. Holdtöltekor felúszott a folyón, és lemészárolta az útjába kerülő lényeket. Norsz a szörnyet párbajra kényszerítette. Küzdelmük három nap, három éjjel tartott az Óperenciás tenger partján. Báth erejét a víztől nyerte, ezért Norsz egyre azon ügyeskedett, ellenfele ne merülhessen vissza a hullámok közé. Végül Báth legyengült a vízhiánytól, jártányi ereje sem maradt. A harc kimenetele eldőlt. A cápafejet Norsz levágta, bár ő is megsérült. A királyi hercegnőnek köszönhetően sebesüléséből hamar felgyógyult. Az uralkodó idős volt, örömmel ajánlotta fel trónját lánya keze mellé a lovag számára. Norsz mindkettőt elfogadta, beleszeretett ápolónőjébe.

Az esküvő napján óriási riadalom támadt. Nagy üveghintókban különféle tengeri lények kíséretében megjelent Adgár, a vizek fejedelme. Köszönetet mondott Norsznak hős tettéért. Búcsúzóul, hálája jeleként egy aranylemezekbe kötött könyvet ajándékozott az újdonsült királynak:

– Ez a könyv szilárd alapja lehet birodalmadnak. Országod alattvalói elégedettségének záloga lesz, ha betartjátok az utasításait. Udvari varázslódra testálom át a hatalmat, az ő feladata a jövőben e könyv jóslatainak a kihirdetése. – A fejedelem kíséretével visszavonult a tenger hullámai közé, ám ajándéka maradt, és attól a naptól kezdve fontos szerepet töltött be Százszorszép ország életében. Az újszülöttek jövőjéről e könyv döntött, és jövendölései sosem tévedtek. A királyság utódlásának rendjét a nép elfogadta: a trónon Norsz leszármazottai követik egymást.

Az ország Nagy Tanácsa árgus szemekkel figyelte a gyermekek növekedését. Tagjainak feladata volt a jövendölt életút betartatása. Amennyiben a szülőket kétségek gyötörték a jóslat miatt, a könyvet még egyszer, a gyermek 15. születésnapján ismét megkérdezhették. Az ekkor kihirdetett jövendölést már el kellett fogadni. Ritkán változtatott eredeti jóslatán, ám ennek ellenére időről időre akadtak kételkedők, de végül ők is elismerték, a könyv jól döntött. Így vált egyesekből költő, mások gondozták a virágokat, ringatták a királyi trón várományosának bölcsőjét.

 Néhány újszülött esetében a könyv nem nyilatkozott. Életüket a Nagy Tanács kiemelt figyelemmel kísérte, és e- gyermekek megkülönböztetett nevelésben részesültek. 15. évük elérésekor a könyvet újra megkérdezték sorsútjukról. Ők lettek az ország jelentősebb, irányító emberei. Ilyen előzmények után került Márkusz a kancellári, Szepi a varázslói pozícióba.

2.Egy különleges nap

Történetünk kezdetének reggelén Százszorszép ország lakói varázslatos napra ébredtek. A rét fűszálain, a virágok szirmain fénylő harmatcseppek ringatództak. A lágy szél halk zeneszót terelgetett a levegőben. A jelenség rendkívüli eseményt jelzett. Délelőtt a palota ormán fanfárok harsogták el az ország himnuszát, és ezt követően hírnökök járták végig a birodalmat az uralkodói pár örömüzenetével: megszületett a régen várt királyi gyermek!

Az udvari varázsló hajnal óta beszédközvetítő üveggömbje fölé görnyedt. Ha egy arra járó bekukkantott műhelyébe azt láthatta hevesen vitázik valakivel. Izgatottságtól kivörösödve időnként hatalmasakat ugrott, és tiltakozása jeléül fejét csóválta. A vita legégetőbb pillanatában a gömbből kinyúló izzó fénynyalábok a plafonig érő polcra mutattak. Az ott megvilágított, aranyozott kötésű könyvet a varázsló leemelte, és óvatosan az asztalra helyezte. Tudta, elérkezett a pillanat, az újszülött herceg életútjának megkérdezése. Izgatottan hajtogatta ki a vékony aranylemezeket. A könyv lapjai halk surrogással egyre gyorsabban peregtek. Egy idő után a hajtogatás abbamaradt, a könyv duruzsolva várt. A hófehér lapon villogó betűk tűntek fel szép egymás után, majd az egészet átfirkálta egy láthatatlan kéz. Idegen cikornyák rajzolódtak elő, melyekből nagy hirtelen összeállt ez a szó: TANONC.

Szepi kelletlenül rántotta fel szemöldökét. Tudta, az üveggömbben lévő arc gazdájával vitába szállhatott, ám a jóslatot tartalmazó könyvvel soha. Ellene nem volt hatalma. A könyv döntött a sorsok felett, mégis, úgy érezte valamit elrontott. Korábban a királyi utód születésekor e- protokoll szöveg jelent meg a lapon: nagy és hatalmas király lesz egy virágzó birodalom élén. Mi változhatott meg, hogy most ilyen képtelenséget jósol? Kétségek gyötörték. Egyáltalán, miféle tanonc? Asztalos, kukta, kertész… bármi lehet! Bár némi magyarázatot kapott a beszélgető gömbből, mégis nehezen fogadta a rendhagyó jóslatot, miként várhatná hát el, hogy megértse azt az udvar, az ország népe, és... és … legfőképpen a királyi pár? A királyi újszülöttre vonatkozó jövendölést az egész udvar előtt kell bejelenteni, ezzel válik hivatalossá a trónutódlás. Ezt mondja el?! Még az is megeshet az uralkodó fejét véteti nagy haragjában! Jó, jó, sosem volt az országban ilyen elrettentő példa, ám ki tudja? Egyszer mindent el lehet kezdeni! Türelmetlenül legyintett, próbálta elűzni magától a sötét gondolatokat. Arcát kezébe temetve gubbasztott műhelyében. Órákkal később a napsugarak a palota legeldugottabb zugába is bekukucskáltak már, ő még mindig ugyanabban a testtartásban ült, mozdulatlanul. Gondolataiból kopogtatás riasztotta.

– Ki az? – mordult kelletlenül.

Az ajtó nyílásban az udvari kancellár feje jelent meg.

– Az egész udvar felsorakozott, kedves barátom! A király arra kér, gyere a könyvvel, és végezd el a ceremóniát! – Válasz nem érkezett, ezért Márkusz szélesebbre tárta az ajtót, és belépett a műhelybe. Azonnal észrevette a varázsló elgyötört arcát. Örömtől fénylő tekintetére árnyék futott:

– Beteg vagy? – kérdezte aggódva.

– Semmi bajom! – sóhajtott a varázsló kelletlenül –. Azon gondolkodom, hogy mit mondjak… miként is mondjam el...

A kancellár értetlenül pislogott:

– Jó vicceid vannak! Hiszen nem ez az első kihirdetésed! Félix születésekor is…

– Az tökéletes volt – vágott barátja szavába Szepi –, hogyan felejthetném el? A mai jóslat más lesz!

– Ne gyötörd magad! Mindenki tudja, a királyi gyermek a trón várományosa. Ez nem változik – jelentette ki a kancellár határozott hangon. Ám hiába lesett a varázslóra, az nem erősítette meg őt, ezért tekintete lassan elbizonytalanodott. – Vagy, nem? Mégis, mi történt?

Szepi gúnyosan felnevetett:

– Haha! Na persze, mert ez ennyire egyszerű, szerinted.

– De mi jelent gondot? Mi változott meg? Mondd már el, mert rám tör a rossz nyavalya! – rogyott a kancellár egy székbe ijedten.

Márkusz mentegetődzött:

– A könyv változtatott a szokáson, nem mi, nem én! – Néhány mondatban elsorolta a rendhagyó jóslatot. – Beláthatod, igazán nincs könnyű dolgom!

– A te dolgod a varázskönyvet megszólaltatni, a többiért nem te vagy a felelős!

A vigasztaló szavakra Szepi hümmögve állt fel.

– Igazad lehet – bólogatott –, ám kellemesebb lenne a hagyományos jóslat szövege, csikland a nyakam, nem leszek- e egy fejjel alacsonyabb a ceremónia végén!

– Ekkora butaságot rég’ nem hallottam tőled barátom, túl sokat fantáziálsz! Ne feledd, mindenre van magyarázat! És most gyere! Essünk át végre a ceremónián! – Márkusz lassan az ajtó felé indult, és hirtelen megperdült a sarkán. Tekintete élénken csillogott: – Elfeledted talán, hogy a gyermek tizenöt esztendős korában ismét ki lehet kérni a könyv véleményét? Addigra minden átíródhat! – Lerítt róla, nagyon szeretne e lehetőségbe kapaszkodni.

Szepi vállát rántotta:

– Ez mind így van, ám én jobban szeretem a bonyodalmak nélküli dolgokat, ez talán akkora baj?

Kiléptek az udvarra, a palota főbejáratához vezető ösvényre.