A tigris és az oroszlán

A tigris és az oroszlán.

Az erdő mélyén, élt egyszer két barát, egy tigris és egy oroszlán.

Egyik nap, az erdőn átszaladó patak partján játszottak, mikor a fa tetejéről egy ág esett a vízbe. A patak magával is vitte rögtön, de figyelmüket felkeltette a csobbanás és az azt követő kis mederben álló víz felfodrozódása. Hogy megnézzék, a víz fölé hajoltak és mikor az megnyugodott, meglátták tükörképüket.

– Nézd! – csodálkozott az oroszlán.

– Igen, jó nagy ág volt.

– Nem azt! Minket!

Már látták magukat máskor is külön-külön a víz tükrében, viszont így együtt még sosem.

– Te miért vagy csíkos, én pedig miért nem? – kérdezte az oroszlán.

– Fogalmam sincs, viszont én is szeretnék olyan szép, dús sörényt, mint neked van! – vágyakozott a tigris.

Nézegették még egy ideig egymást, majd elindultak a part mentén, mikor egyszer csak megszólalt a tigris.

– Van egy ötletem, hogy lehetnél csíkos – és lenézett a tappancsa alatt cuppogó sárra.

Az oroszlánnak felragyogott az arca. Vastag sárcsíkokat rajzoltak a bundájára.

Jó móka volt, viszont, hogy lesz sörénye a tigrisnek?

– Menjünk el a pókhoz, ő az erdő kézművese, biztosan tud készíteni neked sörényt is – mondta az oroszlán.

Mikor odaértek, pókmama meghallgatta kérésüket, majd mosolyogva kérdezte:

– Miért szeretnétek mások lenni, mint ami? A tigris csíkosan szép, az oroszlán sörényesen. Ez így van jól. Szavait hallva a tigris elpityeredett.

– Úgy szeretnék én is nagy, dús sörényt, mint amilyen a barátomnak van.

Megesett rajta a pók szíve.

– Ne sírj már! Gyertek vissza délután, meglátom, mit tehetek.

A két barát alig bírta kivárni. Mikor elérkezett az idő, visszasiettek a kedves segítőhöz.

– Nézd! Készítettem neked valamit! – és a pók elővett egy száraz falevelekből hálóval összetapasztott fejdíszt. Egészen sörényforma volt.

– Ez csoda szép! Köszönöm– hálálkodott a tigris és nyomban fel is vette.

Egész nap így játszottak, mindketten boldogan, csíkosan és sörényesen.

Arra repült varjú barátjuk. Leszállt egy közeli bokorra és illedelmesen köszönt, de mintha idegenek lennének, rájuk se hederített, csöndben csipegetett a bokorról.

– Szervusz varjú! Hogy vagy? – érdeklődött az oroszlán.

A varjú csak pislogott, először nem ismerte fel barátait.

– Jaj, sziasztok! Elnézést, összezavarodtam, most valahogy mások vagytok.

– Igen, mindketten csíkosak és sörényesek lettünk – mondta büszkén a tigris.

– Kár. Micsoda kár. Így nem lehet titeket megkülönböztetni. Mi értelme mindenkinek ugyan úgy kinézni? Unalmas. Viszont, mennem kell, sziasztok tigrisek, vagy oroszlánok? – károgta, majd továbbrepült.

A két barát egymásra pillantott, kicsit elkedvetlenedtek.

– Megszomjaztam – mondta a tigris, így visszamentek a mederhez inni.

A víz fölé hajolva összepillantottak. Nem láttak mást, csak két sörényes, csíkos valamit, ami se nem tigris, se nem oroszlán. Rájöttek, igaza van a varjúnak.

Az oroszlán besétált a patakba, a saras csíkok nyomban leáztak a bundájáról, a tigris pedig levette levél sörényét. Újra önmaguk voltak, a tigris és az oroszlán.