Barion Pixel

A varázskalap


http://mocorgohaz.hu/

 
A varázskalap
 
 Hét erdőn túl, hét domb mögött, hol minden út összeért, s hol bővizű patak szaladgált, - volt egy kicsiny falu. Messze földön ismerték hírét, mert úgy tartották, hogy itt készül az ország legfinomabb lisztje. Biztosan így is lehete...

Kép forrása: pixabay.com

 

A varázskalap

 

 Hét erdőn túl, hét domb mögött, hol minden út összeért, s hol bővizű patak szaladgált, - volt egy kicsiny falu. Messze földön ismerték hírét, mert úgy tartották, hogy itt készül az ország legfinomabb lisztje. Biztosan így is lehetett, mert magának a királynak is innen szállították a kenyérhez valót.

 A falu szélén, a domb tövében állt a vízimalom, melynek óriási fa kereke úgy járt körbe-körbe, mint egy hatalmas óra. De ezt az órát sosem kellett felhúzni, mert a fentről alázúduló patak gondoskodott arról, hogy soha ne állhasson meg.

 Itt dolgozott Gábris, - a szép szál molnárlegény,- aki szívének minden szeretetét beleőrölte az összes zsák lisztbe. Terjedt is a falusiak körében, de még a messziről érkezők között is, hogy ha nem Gábris őrölne, akkor bizony fele annyira sem volna jó a liszt.

 A közel két méter magas, izmos molnárlegény úgy emelgette a nehéz zsákokat, mintha csak levegővel lennének tele. Jószívű, eszes legény volt, ezért sokan hosszasan időztek a malomban, csak hogy élvezhessék a társaságát. Jól értett a vigasztaláshoz is, ha valakit éppen gyötört a bánat, de a humornak sem volt híján. Mindig volt pár tréfás gondolat a tarsolyában, amivel még a haldoklót is visszahozta az életbe.

 A nap már elindulni készült, hogy nyugovóra térjen, mikor Gábris végzett aznapi bokros teendőivel. Ahogy megszokta, most is a rövidebb erdei úton indult el, már becsukott szemmel is hazatalált volna. Vidáman dúdolgatott magában, s közben finom vacsorájára gondolt, amit hamarosan jóízűen elfogyaszt majd, mikor a szeme sarkából megpillantott valamit egy bokor tövében. Lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye, hisz a sűrű ágaktól éppen csak egy sötét foltot látott. Felemelte. Egy ócska, szakadt kalap volt.

 - Ejnye, no hát kinek a fejéről fújta ide a szél ezt a fejfedőt! – forgatta jobbra-balra kezében a szerzeményét. Én csak azt mondom, hogy ki amit talál, az övé, kivéve ha ismeri annak gazdáját. Egészen biztos vagyok benne, hogy én ennek a kalapnak a gazdáját nem ismerem, ezért megtartom. Megtisztítgatom, aztán jó lesz ez még nekem a nagy nyári napsütésben, árnyékot tart az arcomnak.

Azzal hóna alá vágta a kalapot, és fütyörészve folytatta útját.

 Otthon első dolga volt, hogy enni adjon az állatoknak, majd megmosakodott és asztalhoz ült. Minden egyes falatot hosszasan ízlelgetett, aztán befejezésnek megivott egy jó pohár bort. Eszébe jutott a kalap. Jó maréknyi hamut hozott a kályhából, majd gondosan megtisztogatta.

 - Ez már megjárja! – bólintott elégedetten. Egész formás darab lett belőle, leszámítva a szakadást a karimáján. De az sem baj, mert ott meg átjárja majd a szél, így legalább felfrissíti az arcomat a nagy melegben.

 Úgy döntött, elnyújtózik még egyet csak úgy ruhástól az ágyon, korán volt még az alváshoz. Kényelmesen elhelyezkedett, a kalapot kissé az arcába húzta, mintha a szabadban feküdne, és nem akarná, hogy zavarja a napfény.

 Alig pár perce feküdt így, mikor furcsa bizsergést érzett a fejében. Szemei lüktetni kezdtek, majd egy kép jelent meg előtte. A kutat látta, mellette a fűben egy kalapács hevert. Jó pár percig még így feküdt, mert nem tudta elképzelni, hogy mi történik vele. Aztán, mint aki megvilágosodott, felugrott az ágyról.

 - A kalapácsom! – kiáltott hitetlenkedve. Két hete egyfolytában keresem, de nem találtam sehol.

Nem teketóriázott tovább, úgy ahogy volt, - mezítláb, - kifutott az udvarra, egyenesen a kút felé tartott. Lehajolt és lassan tapogatózni kezdett a fűben. Nem kellet soká így tennie, pár pillanat múlva már kezében tartotta a kalapácsot. El sem akarta hinni, hogy ott volt.

 - Bármennyire is hihetetlen, valamiféle csoda történt. – próbált magyarázatot találni az eseményekre. A kalap! Teljesen biztos, hogy a kalap miatt van az egész.

 Beviharzott a szobába, lefeküdt az ágyra, és mindent úgy csinált, ahogy az imént. Legalább egy negyed órája feküdt mozdulatlanul, mikor ismét bizseregni kezdett a feje, szemei lüktettek. És megjelent hozzá a kép is. Saját magát látta, amint ül egy széken és a lába ujját tapogatja. Nem igazán tudott most ezzel mit kezdeni ezért úgy döntött, hogy iszik még egy pohár bort a nagy izgalmakra. A konyhába menet azonban véletlenül úgy belerúgott a fásládába, hogy legszívesebben elsírta volna magát, pedig nem volt egy gyenge legény. Leült a székre és a fájó ujjait dörzsölgette.

- Héééé! Álljunk csak meg egy szóra! – hasított bele a felismerés. Hát pontosan ezt láttam az imént! Hogy a macska rúgja meg! Hát ennek már a fele sem tréfa!

 Tovább is elmélkedett volna bizonyára, de egyszer csak hangos dörömbölés hallatszott az ajtó felől. A szomszéd jött kétségbeesetten.

 - Jaj, Gábris, nagy baj van! – kezdte siránkozva. Eltűnt a Bori! Az én drága egyetlen tehenem, a megélhetésem, a mindenem.

- Nyugodjon meg Pali bátyám, megyek magával és megkeressük a Borit.

Pali bácsit szemlátomást azonban nem nyugtatták meg Gábris szavai, mert le-fel járt az ajtó előtt, kezeit tördelve.

 Gábris bement a házba, hogy cipőt húzzon, közben hirtelen eszébe jutott a kalap. Pontosan alkalmas a helyzet, hogy próbára tegye a fejfedőt egy komolyabb dologban, mint az ő kalapácsa, vagy a fájós lába ujja. Pillanatok alatt lefeküdt az ágyra, és várt. Minden úgy történt, ahogy az előző két esetben, most Gábris azt látta, hogy a tehén a tejcsarnok mögötti kukoricásba tévedt és nem tud kijönni onnan. Felpattant, cipőt húzott, majd a biztonság kedvéért magához vette még a zseblámpáját.

 - Jöjjön Pali bátyám, megyünk a tejcsarnokhoz! – húzta magával az öreget.

- Miért éppen a csarnokhoz? – értetlenkedett. Tán csak nem azt gondolod, hogy a Bori elment maga a csarnokba, hogy tejet adjon?

- Ej, ne beszéljen már zöldségeket Pali bátyám! A Bori a csarnok mögötti kukoricásban van. Igyekezzünk, hogy még sötétedés előtt megtaláljuk!

- Honnan veszed, hogy ott van? – folytatta a futástól lihegve az öreg.

- Jöjjön csak szaporán, aztán útközben mindent elmesélek. – próbálta megnyugtatni Gábris.

 Az öreg egy szót sem értett abból, amit hallott. Szándékában állt kérdéseket feltenni, de a nagy sietségtől teljesen elfogyott a levegője, beszédre már nem futotta az erejéből. A kukoricáshoz érve Gábris így szólt.

- Maga menjen az egyik irányból, én a másikból. Aki előbb megtalálja a Borit, az kiált a másiknak, aztán itt találkozunk.

Pali bácsi bólintott, majd törékeny termete pillanatok alatt eltűnt a nagyra nőtt kukoricaszárak között.

 Alig tellett el pár perc, Gábris megtalálta a tehenet, és kivezette a megbeszélt helyre. Pali bácsi már ott várakozott. Örömében össze-vissza szorongatta az állatot, talán még csókot is nyomott a homlokára. Hirtelen befejezte az ünneplést és kérdően Gábris felé fordult.

 - Tisztázzuk akkor,  csak hogy nem ment el teljesen az eszem! Ha jól értettem az imént, akkor te azt akarod nekem mondani, hogy a kalap,- amit az erdőben találtál, - mutatta meg neked, hogy hol van a Bori?  

- Pontosan! – kacsintott Gábris. Aztán újra töviről-hegyire elmesélt mindent az öregnek.

Az meg úgy nézett rá, mintha szellemet látna. Egész úton hazafelé csak dünnyögött magában, néha megállt, s értetlenül csóválta a fejét. A házhoz érve még egyszer megköszönte a segítséget, aztán elbúcsúzott kedvenc szomszédjától.

 Gábris alig várta, hogy nyugovóra térhessen, hosszú volt ez a nap számára és meglepetésekben is bővelkedett. Éppen csak befeküdt az ágyba, s máris mély álomba zuhant.

 Másnap reggel furcsa lármára ébredt. Kiment hát, hogy megnézze, honnan jön a zaj. Az udvarra lépve majd hanyatt esett a meglepetéstől. Nem volt túlzás, ha úgy gondolta, hogy a falu összes lakója az ő házánál gyűlt össze. Amint észrevették Gábrist, megrohamozták és egymást túlharsogva próbáltak a saját kérésüket tolmácsolni a legénynek.Rövid időn belül az is kiderült, hogy Pali bácsi hajnalban végig járta a falut és mindenkinek mesélt a tegnap történtekről. Azt mondta az embereknek, hogy Gábris egy varázskalapot talált, ezért bárkinek tud segíteni a problémájában. Ettől aztán a falu lakói teljesen megzavarodtak és mind rohantak a mit sem sejtő molnárlegény házához.

 Így teltek a hetek, Gábrisnak egy perc nyugta nem volt. Az élete fenekestül felfordult. Már a környező falvakban is híre ment az ő tudományának, volt, aki négy teljes napon át utazott, segítséget remélve a varázskalaptól. Érezte, hogy sürgősen tennie kell valamit, különben becsavarodik. Kiállt az udvar közepére, tekintetét az ég felé fordította, ezzel nyomatékosítva, hogy most egy nagyobb erőt kíván megszólítani.

- Megköszönöm a sorsnak, hogy megtisztelt engem ezzel a kalappal, - summázta a tanulságot, - de úgy gondolom a magam egyszerű bölcsességével, hogy mindenkinek az lesz csak hasznára, ha maga talál megoldást a bajára. Így nem kuszálódnak össze a világ szálai. Ezért remélem, hogy semmilyen bajt nem vonok a fejemre azzal, amit tenni készülök, de így lesz ez jó mindenkinek.

 Fogta, jó alaposan begyújtott a kályhába, bár nyár volt, és a kalapot a tűzbe dobta. Ropogva, szikrázva égett el, csak hamu maradt utána.

 Másnap megkérte Pali bácsit, hogy hívja össze a falu lakóit az udvarára, mert fontos mondanivalója van a varázskalapról. El sem tudta képzelni, hogyan csinálta az öreg, de alig fél óra elteltével az emberek csendben várakoztak a házánál.

- No, emberek! Mindenkinek tudnia kell róla, hogy a varázskalap már nincs a birtokomban, el kellet azt ásnom a patak mentén a nagy tölgyfa tövében. Akinek bármilyen gondja van, eztán már nem hozzám kell jönnie, hanem oda, ahol a kalap most pihen. Ott szépen hangosan előadhatja, ami a szívét nyomja, aztán már csak figyelnie kell arra, amit érez. Az lesz a varázskalap válasza.

 Nem aratott osztatlan sikert az új helyzet, de mit volt mit tenni, alkalmazkodni kellett a megváltozott körülményekhez. Attól a naptól kezdve a patak menti tölgyfa lett a falu leglátogatottabb helye. Az emberek sorra újságolták Gábrisnak, hogy milyen megoldást tanácsolt nekik a varázskalap. Gábris meg jókat nevetett magában, mert ő tudta csak egyedül, hogy mindenki maga találta meg az orvosságot a bajára, hisz a kalapnak már rég híre-hamva sem volt.

 

Bérczi Beáta

 

Bérczi Beáta, Amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Bérczi Beáta Amatőr meseíró

Szeretettel köszöntök mindenkit, Bérczi Beáta vagyok! A hétköznapjaimban holisztikus szemléletű masszőrként tevékenykedem. Asztrozófusként a csillagok varázslatos világát hívom segítségül, hogy jól működő iránytűim legyenek, s azokkal segíteni tudjak másoknak is. Az írás mindig nagy álmom volt, csodálattal néztem azokra, akik " tollukkal " ilyen módon tudnak teremteni. A meseírás startvonalán állok, valah...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások